Szép kivitelű, gazdagon illusztrált, nagy méretű, keménytáblás és tekintélyes súlyú kötet lett a Puskás László munkásságát bemutató monográfia, noha válogatott képekből összeállított albumnak indult, amelynek aktualitását Puskás László közelgő nyolcvanadik születésnapja adja. Aki belelapoz a könyvbe, meggyőződhet arról, hogy az életmű nem kaphatott kevesebb szöveget, kisebb képeket, puha könyvfedelet. Egy reprezentatív képgyűjtemény megjelentetése valóban méltó ünneplő gesztus, de a kiadása akkor indokolt igazán, ha monográfia már készült az alkotóról. Referenciamű nélkül, metaadatok nélkül a válogatott képek mintha légüres térben lebegnének, hiszen nincs mihez kapcsolni őket. Ennek a – különösen a művészettörténészek számára zavaró – hiánynak a problémájával szembesült a művész egyik lánya, Puskás Bernadett is, aki a Nyíregyházi Egyetem művészettörténész-professzora. 

Ő az életmű egyik legjobb ismerőjeként pontosan tudta, hogy az oeuvre feldolgozásához olyan művészettörténészre van szükség, aki tud ukránul, oroszul és lengyelül, otthon van az ikonok és általában a keleti egyház művészetének történetében, ezenkívül jól ismeri a Kárpát-medencei görögkatolikus egyház történetét is. A viszonylag szűk körű hazai művészettörténész szakmát áttekintve kiderül, hogy a felsorolt feltételeknek egyedül Puskás Bernadett felel meg. Aki ráadásul rengeteg olyan információ birtokában van, amelyeknek csupán szerény töredékére tehetnek szert a monográfusok – a családtagok sokszori és hosszadalmas kikérdezése révén.

Puskás Bernadett tehát azzal szembesült, hogy neki kell megírnia az összefoglalást az édesapja munkásságáról.

A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola vállalta a kötet kiadását az MTA-SZAGKHF Lendület Görögkatolikus Örökség Kutatócsoport támogatásával.

A fotók jelentős részét Mudrák Attila készítette, a többiek előkészítésében szerepet vállalt Áment Gellért, míg a könyvterv, a tördelés és a grafikai előkészítés Puskás László unokája, ifj. Janka György munkája. Feltétlenül meg kell említeni azt is, hogy a vírusveszély nehezítette időszakban készült el ez a monográfia, amelyhez hasonló részletességű, alaposságú és illusztráltságú kiadványok sajnos egyre ritkábban jelennek meg, és akkor is csak nagyobb vállalkozások keretében.

Puskás Bernadett elfogulatlanul, távolságtartó krónikásként vezeti végig az olvasót édesapja élettörténetén, amelynek ismerete nélkül az alkotói munkásságnak a több területen kifejtett elméleti tevékenységgel való összefonódása és megerősítése nem lenne értelmezhető. Ezek az ágak ugyanis nem választhatók szét, a festői életművet önmagában nem lehet vizsgálni. Az életrajz bemutatja azt a folyamatot, ahogyan Puskás László alkotóként mindinkább a szakrális művészet felé fordult, ahogyan ez az elköteleződés a művész életének delén történt papszenteléshez vezetett, és ahogyan a művész pap a görögkatolikus egyház történetét kutatva hozzájárult Romzsa Tódor boldoggá avatásához és más görögkatolikus vértanúk emlékének megismertetéséhez.

A kötet fejezetcímeiből úgy tűnik, hogy műfajok szerinti tagolásban mutatják be Puskás László munkásságát, de tulajdonképpen az életrajzon belül legnagyobb súlyt kapott témák sorrendje jelenti a rendezőelvet: a világi táblaképek ismertetését követi az ikonosztázionok, ikonok és falképek bemutatása, önálló fejezetet kaptak a mozaikok, illetve a tanári, kutatói, szakírói tevékenység. A kötethez gazdagon illusztrált oeuvre-katalógus is tartozik. 
Az életrajz közelebb viszi az érdeklődőt számos olyan témához, amelyről az átlagolvasó meglehetősen keveset tud. Ilyen a pályakezdetet bemutató rész, amelyből képet kaphatunk a görögkatolikus egyház és a művészet helyzetéről az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaságban. A Gulagra száműzött, magyar származású görögkatolikus pap 1941-ben született fiának rendkívül tehetségesnek kellett lennie, hogy felvegyék a Lembergi Művészeti Főiskolára. Ráadásul az 1959-es felvételi idejére éppen felfüggesztették a problémásnak talált képzőművész szakok tevékenységét, és „csak” iparművészeti szakokra lehetett jelentkezni. Azokból a képzőművészet iránt elhivatott fiatalokból azonban, akik az eredetileg választottól eltérő szakra is hajlandók voltak felvételizni, a lembergi akadémia történetének legjelentősebb évfolyama alakult, valamennyien koruk meghatározó alkotói lettek. Puskás László textil szakra járt, ahol a festészethez talán legközelebb álló iparművészeti műfajjal, a szövött falikárpittal foglalkozhatott. A textil szakon ismerte meg feleségét, Krivorucska Nadiát, aki nemcsak férje kárpitterveit szőtte meg, hanem később aktívan részt vett magyarországi templomfestő és mozaikkészítő munkáiban is. A szovjetunióbeli időszak bemutatásából többek között megismerhetjük az ukrajnai művészek viszonyulását a „nyugati” tendenciákhoz, s a pályakezdők számára elérhető szakmai lehetőségeket is.
Puskás Lászlót a lembergi „szigorú stílus” egyik képviselőjeként tartja számon az ukrán művészettörténet-írás. Ezt az alkotói látásmódot hozta Magyarországra, ahová családjával 1974-ben repatriált, és a Képzőművészeti Kiadó művészeti szerkesztőségének vezetőjeként helyezkedett el. Magyarországon nemcsak a vallásgyakorlás kapott összehasonlíthatatlanul nagyobb szabadságot, hanem a civilek is tanulhattak teológiát. Puskás László feleségével együtt elvégezte a PPKE levelező teológiai tagozatát, 1984-től pedig kizárólag szakrális műveket készített. Kiadói munkája mellett szabadidejében megtervezte a templomok falképeit, a nyári szünetekben pedig kivitelezte azokat. 

Az ikonosztázionokat és falképeket ismertető fejezet kronológiai rendben betekintést nyújt tizenegy templom falfestményeinek világába, amelyek közül kiemelkednek a hajdúdorogi és a torontói görögkatolikus székesegyház számára készültek. Ebben a fejezetben ismerhetjük meg Puskás Lászlónak az ikonosztázionokról alkotott véleményét, amely szerint a képek elhelyezését szolgáló konstrukciónak minél visszafogottabb módon kell ellátnia funkcionális szerepét.

A mozaikokat bemutató fejezetben ismerhetjük meg az 1990-es évektől létrehozott tizenhat mozaikkompozíciót, amelyek a görögkatolikus, az ortodox és a római katolikus egyház felkérésére készültek. Ezek közül a legismertebb együttes a krakkói Isteni Irgalmasság-bazilika magyar kápolnájában található.

Új fejezetet nyitott az életműben, amikor 1993-ban Puskás Lászlót a munkácsi görögkatolikus egyházmegye papjává szentelték. 

A papi szolgálat mellett végzett oktatói, szerkesztői munkájáról és a kutatásairól szóló összefoglalás is szerepel a monografikus kötetben, tovább gazdagítva a képet az alkotó sokoldalúságáról. Ezt egyetlen konkrét példával elegendő szemléltetni: Puskás László a kutatásai során megtalálta Romzsa Tódor ereklyéit, több nyelven publikálta a mártír püspök életrajzát, személyesen részt vett az ereklyék transzlációjában, mindezen túl pedig Romzsa Tódor ikonját is megfestette.

Puskás László személyiségét írásainak, illetve interjúinak az életrajzi fejezetekben idézett részletei hozzák közelebb a könyv olvasójához. A krakkói Isteni Irgalmasság-bazilika magyar szentjeinek megformálójától álljon itt egy szentekről szóló idézet:


„Végső ideje felismernünk a szentek tiszteletének szükségességét. Meg kell értenünk üzenetüket, és a mának megfelelően értelmezett, de általuk mutatott úton kell haladnunk, mert másképp nem maradunk meg se egyenként, se magyarként, se keresztényként, se emberként. Egy útszéli, otromba átlagemberekből álló, önmagát csak hétköznapi teendőiben megvalósító tömeg marad legfeljebb belőlünk, és nem vesszük észre, hogy hitünk, kultúránk már régen szétesett, még ha önmagunkat kereszténynek nevezzük is.”