„A tények és szabályszerűségek türelmes összegyűjtése – írja Thomas Piketty A tőke a 21. században (2015) című művében – a gazdasági, társadalmi, politikai mechanizmusok higgadt elemzése információt szolgáltathat a demokratikus viták számára, hogy a megfelelő ismeretek birtokában ezek végre a megfelelő kérdésekkel foglalkozzanak. Az ilyen elemzés hozzájárulhat a fogalmak folytonos újradefiniálásához, a légből kapott állítások és a csalások leleplezéséhez, a lankadatlanul kérdező kritikai megközelítés kialakításához.” Ahogy haladunk előre, ahogy az emberek egyre inkább bezárkóznak saját véleménybuborékjaikba, és ahogy már egyre kevésbé találkoznak a sajátjuktól eltérő nézettel, véleménnyel, úgy fog felértékelődni a türelmes adatgyűjtés, a higgadt elemzés. Nem azért, mert ezekben az elemzésekben valamennyi tábor talál magának kiemelnivalót, hanem azért, mert a belőlük nyerhető tudás és ismeret olykor villámként világít be a konteók, az előítéletek, az álhírek, a propaganda és szemfényvesztés sűrű homályába.
A türelmes gyűjtés és a higgadt elemzés egyik legjelentősebb alkotása Magyarországon a Társadalmi riport. A TÁRKI harminc éve indította el a sorozatot azzal a szándékkal, hogy kétévente nagyító alá vegye a gazdasági és társadalmi folyamatokat. Nemcsak Magyarországon, hanem európai viszonylatban sincs még egy olyan vállalkozás, amely három évtizeden keresztül folyamatosan tudta teljesíteni misszióját. Amilyen mértékben vált dominánssá a közpolitika-tervezésben és döntéshozatalban a politikai kormányzás (az a megközelítés, hogy gyors döntésekre van szükség, és nem lehet pepecselni kutatási eredményekkel, hatástanulmányokkal és „egyfelől-másfelől” argumentációkkal), olyan mértékben sűrűsödtek a jelei annak, hogy a döntéshozó nem tart igényt erre a munkára. Szerencsére a kormányzat legtöbbször cáfolta ezt, és biztosította a kötet kiadásához szükséges forrásokat. Ebben az évben a Belügyminisztérium felzárkózási helyettes államtitkára: innen is köszönet érte.
A kötet tanulmányai tematikus blokkokba szerveződnek. Az első blokk hagyományosan a gazdaság fontosabb folyamatait vizsgálja ugyan, de ezek közül kiemelkedik Medgyesi Márton és Tóth István György írása, amely az egész kötetet átfogó szempontot érvényesít, amikor arra keresi a választ, hogy a rendszerváltást követő három évtized elhozta-e a várva várt felzárkózást a nyugati országokhoz. Nem meglepő, hogy bár a kelet-közép-európai országok a kilencvenes évek elején egy időben szabadultak meg az államszocialista rendszertől, és tértek át a demokráciával és piacgazdasággal jellemezhető berendezkedésre, valamennyi felzárkózási mutató tekintetében jelentős különbségeket látunk közöttük, hiszen a belső feltételrendszer egészen eltérő volt és maradt. Az említett országok csoportjából kiemelkedik Csehország és Szlovénia, amelyek úgy tudtak erőteljes jövedelmi felzárkózást elérni, hogy közben ennek társadalmi kára (szegénység, egyenlőtlenség) alacsony maradt. Közben a balti államokban a nagyarányú jövedelmi felzárkózással párhuzamosan mélyült a jövedelmek egyenlőtlensége. Magyarország is közeledett az Unió magországainak fejlettségi szintjéhez az egy főre jutó GDP-ben mérve:
miközben az 1990-es évek elején annak felét sem érte el, mára meghaladja a kétharmadát.
Látni kell azonban, hogy a közeledés nem volt egyenletes, a gazdasági felzárkózás csupán a 2000-es évek elején kezdődött. Érdekes az is, hogy a 2004-es uniós csatlakozás nem gyorsította fel a felzárkózási folyamatot. A jóléti felzárkózás kapcsán a tanulmány megállapítja, hogy bár a várható élettartam folyamatosan növekedett az elmúlt harminc évben, a nyugati országok előnye végig megmaradt. Csak Szlovénia tudott ebből valamennyit lefaragni. A jövedelemegyenlőtlenség és a szegénység szintje szignifikáns mértékben csak az utóbbi tíz-tizenkét évben kezdett csökkenni, és közelíteni az Unió nyugati államainak átlagos szintjéhez.
A 2010 utáni gazdasági folyamatok értelmezését Oblath Gábor és Palócz Éva végezte el. Az elemzés alapvetően a 2010 előtti és utáni trend összevetésére épül. Miközben 2010 előtt a magyar gazdaság jelentősen alulteljesített nemzetközi összehasonlításban, a 2010-es években felzárkózott a kelet-közép-európai térség átlagához. 2010 előtt az említett országcsoport átlagos éves növekedésének valamivel több mint felét produkálta, 2011–2019 között pedig már meghaladta azt. Közben a külső adósság jelentősen csökkent, a beruházások bővülése meghaladta a fogyasztásét, a háztartások pénzügyi pozíciója kedvezően és kiegyensúlyozottan alakult. Bartus Gábor a társadalmi-ökológiai fenntarthatóság dimenzióit vizsgálja, és rámutat, hogy Magyarország a legtöbb esetben jelentős átváltási veszteségekkel szembesül: bizonyos erőforrások fejlesztése más erőforrások elhanyagolásával jár.
A felzárkózási esélyek jövőbeni alakulását nagyban befolyásolják a demográfiai folyamatok, melyekkel a második tematikus blokk foglalkozik. Kapitány Balázs és Murinkó Lívia tanulmánya vizsgálja a házasságkötési és a termékenységi trendeket. A házasságkötések számának az utóbbi években tapasztalható jelentős – tíz év alatt majdnem megduplázódó – megugrását magyarázó tényezők közé meggyőző érveléssel emelik be a házasság intézményét preferáló családpolitikai intézkedéseket. Ugyanebben a tíz évben sikerült a teljes termékenységi arányszámot az 1,3-as mélypont után az EU-átlag közelébe, 1,5-re emelni, bár az utóbbi három évben megállt a javulás. Mivel az 1970-es évek közepén született Ratkó-unokák elindultak kifelé a gyermekvállalási korból, a következő években a születésszám csökkenése várható, hacsak nem növekszik tovább a termékenység. Mivel a házasságkötések számának növekedése egyértelműen visszavezethető a kormányzati intézkedésekre , a következő évek nagy kérdése lesz, hogy a különösen 2014 óta rendkívül expanzív családpolitika eredményeként a születések száma is elkezd-e majd emelkedni, s a termékenység növekedése képes-e ellensúlyozni a gyermekvállalási korban lévő nők számának csökkenését. A demográfiai helyzetképhez hozzátartozik a be- és kivándorlás vizsgálata. Közép-kelet-európai összevetésben a magyar társadalom a kevéssé mobilak közé tartozik, egészen 2010-ig nálunk volt az egyik legalacsonyabb az elvándorlási arány. A 2010-es évek első felében ez hirtelen megugrott, ütemét tekintve lehagyva Lengyelországot, ám nem beérve az elvándorlók legnagyobb kibocsátóit, Romániát és Bulgáriát. Majd az évtized második felére csillapodott az elvándorlás, és üteme visszaállt a korábbi alacsony szintre. Hárs Ágnes elemzésének izgalmas része annak bemutatása is, hogy a munkaerőpiaci utánpótlásként külföldről érkező munkások milyen mértékben javították a vándorlási mérleget.
A gyermekek helyzetével több elemzés is foglalkozik. A gyermekszegénység alakulását vizsgáló tanulmány szerint ott védettebbek a gyermekek a jövedelmi kockázatokkal szemben, ahol a családpolitika igyekszik megteremteni a munkavállalás és a család összhangját. Az Unió legtöbb országában növekedett a gyermekek jövedelmi szegénysége és deprivációja (az alapvető javaktól való megfosztottsága) a 2008-as válságot követő években, míg szinte minden országban javultak ezek a mutatók 2013 után. Ugyanakkor a válság hatásával nem egyformán tudtak megbirkózni az egyes jóléti rezsimek. Az elemzés rámutat arra: minél magasabb a nők foglalkoztatottsága, minél inkább hozzáférhetők és magas színvonalúak a kisgyermekek napközbeni ellátását biztosító szolgáltatások, minél nagyvonalúbb a gyermeknevelési szabadság rendszere, annál eredményesebben lehet felvenni a harcot a válságok gyermekszegénységet mélyítő hatásával.
A kötet egyik meglepetéstanulmánya (Róbert Péter, Szabó Lilla és Széll Krisztián: A gyermekjóllét aspektusai) a 10–12 éves tanulók véleményét dolgozta fel saját érzéseikről, jóllétükről, elégedettségükről. Az elemzés rámutat, hogy a magyar diákok – az oktatási rendszerrel kapcsolatos kritikák ellenére – a szubjektív jóllét szinte valamennyi dimenziójában Európa élmezőnyébe tartoznak. Például a szüleik anyagi helyzete miatt aggódó tanulók aránya 10 százalék körül alakul hazánkban, a finn és norvég adattal azonos szinten, miközben Németországban 17 százalék ez a ráta.
Branyiczki Réka az idősek helyzetével foglalkozó tanulmányában az aktív idősödés két elemét, az egészségi állapotot és a munkaerőpiaci aktivitást mutatja be. A magyar – akár aktív, akár inaktív korú – idősek egészsége nemcsak a nyugati országokéhoz képest rosszabb, hanem több mutató tekintetében a kelet-közép-európaiakéhoz képest is. Ennek alapvető oka, hogy a magas vérnyomásban és a cukorbetegségben szenvedő, 57–64 éves korú idősek aránya 10-10 százalékponttal magasabb Magyarországon, mint más országokban. Érdekes, hogy ugyanakkor Magyarországon a legalacsonyabb azoknak az időseknek az aránya, akiket egészségi állapotuk a mindennapi tevékenységek elvégzésében akadályoz. Az aktív korú idősek (55–64 év) körében ugyanakkor jelentősen javult a munkaerőpiaci aktivitás. Miközben a foglalkoztatási ráta ebben a társadalmi csoportban 30 százalék körül alakult a 2000-es években, addig az elmúlt tíz évben kétszeresére növekedett, és megközelítette az Unió átlagát.
A kötet izgalmas része az attitűdvizsgálatokhoz kapcsolódó eredmények bemutatása. Kolosi Tamás és Hudácskó Szilvia tanulmánya szerint, amely az Európai Unióval és az euróval kapcsolatos véleményeket ismerteti, az elmúlt évtizedben Magyarországon növekedett legnagyobb mértékben azok aránya, akik az Uniót hasznosnak tartják. Míg 2009-ben a megkérdezettek mindössze 40 százaléka vélekedett így, napjainkra ez a ráta megközelíti a 90 százalékot.
A társadalom fele pozitívan értékeli az Uniót, csak 11 százaléka kapcsol hozzá negatív véleményt. A leginkább euroszkeptikusok a görögök és a csehek, akiknek mintegy harmada ítéli meg kedvezőtlenül az Uniót. A magyarok nemcsak az Uniót, hanem az eurót is pozitívan értékelik. A még nem eurozónatag országok közül nálunk a legmagasabb az euró bevezetésének támogatottsága: 70 százalék. (Összehasonlításképp: a svédek 38 százaléka támogatja az euró bevezetését.)
Herke Boglárka és Medgyesi Márton a jóléti állammal kapcsolatos vélekedéseket mutatja be. Az Európai Unió valamennyi országának állampolgárai osztják azt a nézetet, hogy senkit nem lehet az út szélén hagyni, és mindenki számára biztosítani kell az alapvető feltételeket (élelem, ruházkodás, lakhatás, egészségügyi szolgáltatás). Ugyanakkor a jóléti ellátások területén csak az egészségügy és a nyugdíjrendszer vonatkozásában látjuk azt, hogy a nyugati és a kelet-közép-európai országok állampolgárai várnak el hasonlóan magas szintű állami szerepvállalást. A munkanélküliek támogatásában és az idősek gondozásában a kelet-közép-európai országok válaszadói nem tartanak szükségesnek olyan szintű állami felelősségvállalást, mint a nyugati országok válaszadói.
Sőt, a munkanélkülieket nagyobb mértékben tartják felelősnek saját helyzetükért. Az idősek gondozásában a magyarok felfogása nagyjából a német és a skandináv megközelítés között áll: a németek 60 százaléka, a magyarok 65 százaléka, a svédek 80 százaléka szerint az idősek gondozásának biztosítása elsősorban állami feladat. A család felelősségét a magyarok 23 százaléka hangsúlyozza, szemben a skandinávok 1-2 százalékával. A tanulmány foglalkozik azokkal a kutatási eredményekkel is, amelyek az uniószintű szociális védelem erősítésére vonatkoznak. Figyelmeztető jel, hogy a magyarok fele szerint magasabbak lennének a szociális juttatások, ha azokról a döntéseket nem a nemzeti kormány, hanem az Unió hozná meg. Arra is érdemes figyelni, hogy a hazai válaszadók 80 százaléka vélekedett úgy, hogy az egész Unióra kiterjedő segélyrendszerre lenne szükség. Európában csak a hollandok és az osztrákok között vannak többségben azok, akik ezzel nem értenek egyet, talán nem véletlenül.
A kötet erényei közé tartozik az is, hogy igyekszik feltérképezni a koronavírus-járvány gazdasági és társadalmi hatásait, jóllehet a kéziratok zárásakor még épp csak feltünedeztek a második hullám jelei. Merkely Béla és szerzőtársai tanulmánya azon tavaszi H-UNCOVER vizsgálat eredményeit mutatja be, amelynek során mintegy húszezres mintán elemezték a járvány terjedését. A pandémiára adott szigorú kormányzati intézkedések redményességére vallanak a kutatás során mért alacsony fertőzöttségi ráták (aktív fertőzöttek aránya: 0,029 százalék, átfertőzöttek aránya: 0,68 százalék). A társadalmi következményeket bemutató tanulmány arra kereste a választ, hogy a járvány milyen hatást gyakorol a közvélemény-kutatók által megkérdezettekre. Az otthon maradásra buzdító kampány elérte célját, mert az otthonukból naponta kimozdulók aránya 36 százalékra csökkent. Sokszor tapasztaljuk, hogy a bajban összetartunk. A járvány is rávilágított erre: az Európai Unióban Magyarországon volt a legmagasabb azoknak az aránya, akik valamilyen segítséget kaptak a járvány miatti nehézségeik leküzdésében (49 százalék). A járványt a munkanélküliség emelkedése kísérte, ami a jövedelmek csökkenésével járt. A válaszadók 18 százaléka szenvedett jelentős jövedelemcsökkenést, ami közülük legkevésbé a felsőfokú végzettségűeket, a falvakban élőket, valamint az időseket érintette. A kutatók rákérdeztek a kormányzati intézkedésekkel való elégedettségre is. A 3-as és 4-es közötti osztályzat összhangban van a Medián nyári felmérésével, amely 58 százalékosra mérte az elégedettséget. A járvány gazdasági következményeit taglaló elemzés már tartalmazza a második hullám kibontakozásának fejleményeit, és lehűti a nyáron magához térő gazdasággal kapcsolatos pozitív várakozásokat, akárcsak a 2021-es gyors felpattanással és visszarendeződéssel számoló várakozásokat.
