Roger Scruton magyarul tavaly megjelent könyve nem vadonatúj mű, az első kiadása több mint harmincöt évvel ezelőtt jelent meg Angliában, de a különböző támadások miatt lekerült a könyvesboltok polcairól, és – Scruton állítása szerint – a példányok a szerző kerti fészerében végezték. A tiltott, titokban olvasott fészerirodalmak sorsát mi itt, Közép-Európában elég jól ismerjük. A 80-as évek szabad Nagy-Britanniájában azonban az itteni valóságunkból nézve is furcsa volt az a vehemencia, amellyel Scruton írását támadták, pedig ez nem jelentett mást, mint a balliberális értelmiség ismert hatalomgyakorlási technikáját.


/Roger Scruton: Futóbolondok, csalók, agitátorok
Az új baloldal gondolkodói. Fordította: Betlen János
Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért
Közalapítvány,
Budapest, 2019, 484 oldal/

A kötet minden tekintetben megfelel az akadémiai kívánalmaknak, mindig szabályosan adatolja, alátámasztja okfejtéseit, csak éppen konzervatív szemszögből pontról pontra lebontja a mai balliberális vagy újbaloldali gondolkodók toposzait. Az első kiadás nemzeti alapon válogatva tárgyalta a brit Eric Hobsbawmot és Edward Palmer Thompsont, az amerikai Kenneth Galbraitht és Ronald Dworkint, a francia Jean-Paul Sartre-t és Michel Foucault-t, illetve a német Lukács Györgyöt (!) és Jürgen Habermast. A mostani, 2015-ös új változat kiegészült a Louis Althusser, Jacques Lacan, Gilles Deleuze alkotta triászt, a Gramscit és Saidot külön-külön, valamint a Badiout és Slavoj Žižeket együtt bemutató fejezetekkel. Első látásra tehát rémisztő a kép, mintha egy magányos lovag szélmalomharcát látnánk: Scruton a XX. és XXI. századi baloldali ideológia óriásait veszi célba. Alapos bölcselettörténeti érvelésével azonban kimutatja, hogy filozófiai érveik jórészt hamisak, fogalmaik nem tisztázottak, elveik nem találják az összhangot a valósággal: az „óriások” mögött, valódi tartalom és argumentáció helyett rendre csak Marx, a rombolás góleme rémlik fel.


/Sir Roger Scruton brit író-filozófus Magyarország londoni nagykövetségén, ahol átvette a Magyar érdemrend Középkeresztje a csillaggal polgári tagozata kitüntetést Orbán Viktor miniszterelnöktől 2019. december 3-án. Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI /

Scruton műve formáját tekintve olvasmányos esszé, mégis a legszigorúbb szaktudományosság szól belőle. Egyik legfontosabb jegye, hogy kerüli a sekélyes napi politikai témákat, holott szinte minden bekezdésben reagálhatna a jelen társadalmi történéseire, továbbá elbeszélő jellege ellenére is megmarad az alapvető filozófiai problémák tárgyalásánál. A konzervatív gondolkodó témaválasztási komolysága ugyanakkor egyfajta bölcseleti leleménnyel párosul: az író képes a mások által sokszor figyelmen kívül hagyott összefüggéseket, az évszázadokat átívelő folyamatokat föltárni a filozófiában, és ezeket mint a jelenkori problémák valós okait felmutatni. Rávilágít arra, hogy a konzervatív jobboldali gondolkodók sokszor filozófiai tartalmakat, mélységet keresnek ott is, ahol csak felszínesség és propaganda van. Scruton elsődlegesen a baloldal fő teoretikusait elemzi, egész érvelését mégis átitatja az a konzervatív jobboldali hozzáállás, amely mindenben az értelmet keresi, az érveket kutatja a társadalmi és egyéni létben, a kommunikációban és mások szövegeiben.

Scruton fő kérdése: milyen értelemkeresés, érvelés és belső logika hajtja az újbaloldal bölcseleti vezéreinek műveit? Csaknem ötszáz oldalas munkája azért lesz botránykő a mai nem jobboldaliak számára, mert mindegyik fejezet végén arra a megállapításra jut, hogy e kikezdhetetlennek vélt gondolkodók nemhogy érvelni nem érvelnek, de „értelmetlenség-automatákként” ontják „a saját gyártmányú nonszémákat” (Badiou témája és a nonszensz scrutoni összevonása). Ha Scruton gúnyolódik is, ha a tollát epébe mártja is, filozófiai kritikát művel. Bölcselői szerinte az értelmetlenségre alapozzák rendszereiket, még ha részleteikben akár megnyerően is. Amikor a konzervatív bölcselő csalásról beszél, nem karaktergyilkosságot akar elkövetni (habár erre számos lehetősége lett volna), hanem azt a filozófiai megtévesztést nevezi nevén, amely a racionálisnak beállított gondolatrendszereket értelmetlenségre alapozza.

Scruton visszatérő gondolata, hogy a szavak ezzel párhuzamos kiüresítése szükségszerűen vezet relativizmushoz. „Ugyanaz a gondolatmenet, amely az objektív igazság és az abszolút érték elvét le akarja rombolni, egyúttal kötelezővé teszi a politikai korrektséget és objektív igazsággá a kulturális relativizmust” (380. o.). Az újbaloldal kultúrharca – folytatja a konzervatív kritikus – áthatotta az amerikai és európai egyetemeket, öncélú pusztítást eredményezett, a rombolás után azonban nem épített semmit, de nem azért, mert a tradicionális kultúra jelentőségét vesztette s elavult volna, hanem azért – és ez a relativizmus igazi arca –, mert nincs már semmi az új közegben, aminek egyáltalán valódi jelentése volna. Vigyázni kell a szavakra, figyelmeztet Scruton, mert ha nem vigyázunk, a megrontott szavakból felépített gyilkos ideológiák úrrá lesznek rajtunk, ahogy a XX. században többször is.

Az értelmetlenség végső soron utópiához vezet. Az angol filozófus egyik fő meglátása, hogy a marxisták legerősebb szellemi fegyvere az, hogy elhitetik, „az értelmetlenség köré épített élet alapjai egyszerűen kétségbevonhatatlanok” (432. o.). Sajnos igen, mert az értelmetlenség nem más, mint hit. Sokan mondták Scruton előtt is, hogy a kommunizmus tulajdonképpen vallásos hitrendszer, de ő mutatott rá először arra, hogy mi is a tartalma ennek a hitnek: a semmi!

Ne gondoljuk azonban, hogy Scruton csak bírál, valami ellen beszél, és valódi szavak nélkül hagy bennünket. A kötet utolsó fejezetében más hangot üt meg, és arra a kérdésre keresi a választ, milyen jobboldali alternatíva mutatható fel az újbaloldallal szemben. Itt három fogalmat tisztáz, amelyek szerinte a jobboldali gondolkodás és a helyes társadalmi berendezkedés alapjai: a civil társadalom, az intézmények és a személyiség. Az élet értelmét felfogásában a civil társulások adják (450. o.), amelyek az embert emberré tevő szabadság megélésének a terei. Az intézmények viszont jogi intézmények, amelyek segítségével az emberek (személyek) saját jellegüknek megfelelően kibontakozhatnak (452. o.). A szerző nem megy bele a részletekbe, de érzékelteti, hogy itt is a leginkább isteni tulajdonságunk, a szabadság tematizálásáról van szó. A személyiség szintén jogi kategória, és elsősorban a felelősségvállalás, illetve felelősségre vonás lehetőségét biztosítja (455. o.).

Scruton könyve az újbaloldal, a marxizmus szőnyegbombázása után bátor filozófusi kiállás az igazság – az igazsága léte – mellett. Halkan kérdezzük: Magyarországon van-e ilyen gondolkodó, van-e ilyen gondolkodás? Ha van is, ez a mű segít mélyebbre hatolnunk, társadalmi létünk helyes formáit jobban megismernünk. Öröm, hogy a jeles gondolkodó újabb munkája árnyalhatja közgondolkodásunkat. Szomorú, hogy ő maga ma már csak könyvei szellemiségében van jelen köztünk.