Marc-André Hamelin (*1961) kanadai származású zongoraművész és zeneszerző. 2011-ben adta közre Variációk egy Paganini témára című zongoradarabját. Miért is Paganini-variációk? Niccolò Paganini (1782-1840), az „ördög hegedűse” azért különleges alakja a zenetörténetnek, mert fellépéseivel ő forradalmasította a zenei előadóművészetet. Játéka Liszt (1811-1886) számára is mintaként szolgált: a Paganini-etűdök (Grandes études de Paganini) című hattételes zongoraciklus az itáliai mester caprice-ainak feldolgozásaként íródott. A XXIV. caprice olyan közkedveltté vált, hogy témájára Liszt, Brahms, Rachmanyinov, Lutosławski és Lloyd Webber írt variációkat.
Hamelin e Variációkat szóló zongorára írta. Korszakalkotó újítása, hogy szakít a romantikus hangzásvilággal nem egyszer érezhető a jazz hatása, amitől szórakoztató és felszabadító hatású. A 11. variációban szokatlan, „charleston” vagy a „salsa” tempójelzést is találunk. Mindkettő a darab vidámságát és játékosságát szolgálja.
Egy műről van szó, de a tizennégy variációban (amelyek között található etűd, barcarola és induló) sokszor csak a harmóniaanyag egyezik, míg a témát ritkán hallani. A gondosan szerkesztett, sokszínű kompozícióban helyenként olyan spontánul hatnak a harmónia- és dallamvezetések mintha rögtönzést hallanánk variációk helyett. 

A zenetörténet időutazásának is lehetne nevezni e művet, melynek első állomása Fryderyk Chopin (1810-1849) Op. 60-as Barcarolle című műve, ami az ötödik, „Alla barcarola” jelzésű variáció végén hallható (3:14) Hamelin szemüvegén keresztül. Második állomásunkon és egyben a 11. variáció során Johannes Brahms (1833-1897) V. Magyar táncára emlékezhetünk vissza (5:36), ami után Ludwig van Beethoven (1770-1827) V. szimfóniájából kopogtat a „sors”, megidézve a kezdőmotívumot (5:41). Még mielőtt elérkeznénk a célállomásra, meg kell, hogy álljunk a 13. variációnál, ahol Szergej Rachmaninov (1873-1943) Rapszódia egy Paganini-témára c. művéből kaphatunk betekintést (7:14).

A darab egyik legérdekesebb része és egyben az utolsó állomása időutazásunknak az utolsó variáció, melyben a jobb kéz Liszt híres La Campanella etűdjének főtémáját játssza a balkéz a-moll Paganini-etűdjének témája felett (8:52). Ez nemcsak a zongoristának kihívás, hanem a hallgatónak is, hiszen nem gyakran hallani e két Liszt-etűd főtémáját együtt. 

Az utolsó variációban nem csupán a zenetörténet időutazásában vehetünk részt, hanem a hangnemek villámgyors hullámvasútjára is felülhetünk, ugyanis közel 50 másodperc alatt 15-ször vált előjegyzést a zeneszerző. 

Vajon Paganini milyen véleménnyel lenne a variációkról? Ügyet sem vetne rá, netán felháborodna rajta, vagy az „ördög hegedűse” kezet fogna korunk ördögi zongoristájával?