2020. október 15., a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiója, a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Gyulai Várszínház koprodukciója


Idén a Gyulai Várszínház erdélyi hete a Pornó – feleségem története című darabbal indult. A járványügyi helyzet miatt októberben mutatták be Kolozsvárott. Szerzője Visky András, erdélyi író, dramaturg, színházi teoretikus, aki a Kolozsvári Állami Színház művészeti aligazgatója. A dokumentumszínművet 2011-ben írta a budapesti Nemzeti Színház fölkérésére. Tíz neves írót szólítottak meg, hogy a Tízparancsolat valamelyik pontjának szellemében írjanak drámát. Visky a hetedik – Ne lopj! – parancsolatot kapta, ennek a gondolatisága ihlette a Pornót. A szerző szerint a Ne lopj! nemcsak a tárgyak eltulajdonítására, hanem az emberrablásra, az emberi szabadság korlátozására is vonatkozik. Ezért ír a Pornóban a 80-as évek Romániájáról. A diktatúra által közvetlenül korlátozott személyes sorsokat mutat be. Két élettörténet mosódik össze a darabban. Egy színésznő társával, Antival utcai előadásokat tart gyerekeknek egy angol házaspárról. A színésznő és férje lakását a Securitate bepoloskázza, és a lehallgatás révén a hitvesi ágyban is követik a párt, erre utal a Pornó cím. Ráadásul, a megfigyelt színésznő fedőneve is Pornó volt a rendőrségi aktákban, mert a pornográfia hamis vádjával illették őt. Az állandó és intenzív megfigyelés mindkettőjüket öngyilkosságba kergeti.

 

/Részlet a zentai előadásból/

A másik történet Visky Andrásnak és feleségének személyes tragédiája. A forradalom évében várták gyermeküket, aki még az anyaméhben meghalt. Talán nem vágyott e világba beleszületni. Az orvosok a szigorú abortusztörvényekre hivatkozva a spontán vetélést akarták megvárni. „Egy diktatúra a test felett is uralkodik, nem elég neki a lélek megnyomorítása. Főként a női testet szemeli ki magának, azt alázza meg a legkegyetlenebbül, válogatás nélküli eszközökkel. Meg a gyermekekét és az öregekét. Egy gyönyörű nő mint két lábon járó koporsó: a borzalmak borzalma.” A színpadon politikai pornográfia látható. Nincsenek titkok, nincsen magánélet. A szerző így fogalmaz:

 


Életünk legintimebb terei sem kivételek, nincs mentség, az ágyban mindig hárman vagyunk, te, a szerelmed meg az ország jóságos vezetője.
 

/Nádasy Erika, egy 2013-as próba felvételén a nagy monológot mondja/

A főszerepet Imre Éva, a Kolozsváron végzett színésznő játssza. Sinkó Ferenc a színpadi koreográfus, aki színészként is föltűnik. Maga a szerző is megszólal, bár csak hangfelvételről. Az előadást Árkosi Árpád rendezte, aki nem először dolgozik Erdélyben, nevéhez köthető az egyik híres kolozsvári színházi esemény: a 89-es forradalom utáni első bemutatót, Mrožek Rendőrség című darabját rendezte. A szövegközpontú, eredetileg felolvasó-színházi jellegű művet gazdag szimbolikával töltötte meg a rendező. Cári Tibor zenéje az elmondhatatlanra koncentrál, így egészíti ki a szöveget. Az előadás díszlet- és jelmeztervezője Bocskai Gyopár. A Pornó-feleségem története sok színpadot bejárt 2011-es születése óta. Erdélyben több helyen játszották, de eljutott a chicagói Theatre Y-ba és a párizsi Théatre de l’Odéonba is.

Miért osztja meg ki Visky András élete legfájdalmasabb tapasztalatát? „Meg kell állni a gyermekeink és gyermekeink gyermekei színe előtt, és elmondani a saját történetünket. Kiűzni nyelvünkből, tekintetünkből, érintéseinkből, sejtjeinkből a diktatúrát. Amíg nem tesszük meg, diktatúra-függőségben élünk. Nincs bátrabb tett, mint előállni a gyávaság történetével.


 

/A Szatmárnémeti Harag György Társulat előadása az ajánlóval megegyező szereposztással/