A Harper’s Magazine, az 1850 óta megjelenő, patinás irodalmi-kulturális havilap honlapja 2020. július 7-én nyílt levelet tett közzé, amelyben több mint százötven közismert értelmiségi „aggodalmát fejezi ki azzal az illiberális hozzáállással kapcsolatban, amelyet a nemzeti szembenézés követelése elterjesztett”. Az aláírók – köztük Bill T. Jones fekete koreográfus, Wynton Marsalis fekete jazzmuzsikus, Jennifer Finney Boylan transzgender író, Noam Chomsky nyelvész, közíró, J.K. Rowling, Margaret Atwood és Salman Rushdie írók, Francis Fukuyama neokonzervatív filozófus,  Andrew Moravcsik, az Európai Unió kiváló kutatója, Moravcsik Gyula bizantinológus unokája, Michael Walzer közösségelvű politikafilozófus, Michael Ignatieff CEU-elnök és Fareed Zakaria, az illiberalizmus szó megalkotója – a legtágabban vett liberális közeghez tartoznak, valamennyien Trump-ellenesek. Nyilatkozatuk a tüntetők köreiben éles támadásokat, a vezető konzervatív lapokban eltérő mértékű megbecsülést váltott ki. Tanulságos írás az amerikai demokrácia mostani kihívásairól és erejéről. (Lásd a tüntetésekhez Glant Tibor Mi folyik Amerikában? című írását lapunk következő, 14. számában, amely július 24-én jelenik meg.)

Kulturális intézményeink szakítópróbának vannak kitéve. A faji és társadalmi igazságosság melletti szenvedélyes tüntetéseken a rendőrség régen esedékes reformját követelik. Emellett a társadalom egészében nagyobb egyenlőséget és integrációt kívánnak, így a felsőoktatásban, az újságírásban, a civil szervezetekben és a művészetekben is. Mindez ránk is fér. Ám a szembenézés követelése olyan új morális hozzáállást és politikai elkötelezettséget erősített föl, amely az ideológiai alkalmazkodás érdekében egyre inkább gyengíti a nyílt vita és az eltérő vélemény elfogadásának a kultúráját. Az első fejleménynek örülünk, az utóbbi ellen azonban szót emelünk. Világszerte előre törtek az illiberalizmus erői, amelyek a demokráciára nézve komoly fenyegetést jelentő Donald Trumpban nagy támogatóra találnak. Az ellenállás azonban nem merevedhet maga is dogmává és kényszerré – ezt a jobboldali demagógok máris kihasználják. A kívánt demokratikus befogadást csak akkor valósíthatjuk meg, ha nem hagyjuk szó nélkül a türelmetlenség légkörét, amely minden oldalon eluralkodott.

A szabad információ- és eszmecsere tartja életben a liberális társadalmat. Ma mégis napról napra korlátokba ütközik. A radikális jobboldalon számíthattunk is erre, ám a megbélyegzés, az ellenvéleménnyel szembeni türelmetlenség, a kipellengérezés és a kiközösítés divatja és az összetett politikai kérdések elvakult morális ítéletekké egyszerűsítése egész kultúránkban mind szélesebb körben terjed. Valljuk, hogy jó, ha mindenki határozottan, sőt, kíméletlenül kimondja a véleményét. Manapság azonban nagyon gyakran halljuk, hogy a vélt szólás- és gondolatbűnöket azonnal és súlyosan meg kell torolni. S még ennél is aggasztóbb, hogy a mundér becsületét riadtan védő intézményvezetők kapkodva szabnak ki aránytalan büntetéseket ahelyett, hogy megfontolt reformokat vezetnének be. Szerkesztőket rúgnak ki, mert vitatott cikkeket közölnek; hiteltelennek mondott könyvek terjesztését állítják le; újságírókat eltiltanak attól, hogy bizonyos témákról írjanak; egyetemi tanárok ellen vizsgálatot indítanak, mert irodalmi művekből idéztek; kutatót bocsátanak el, mert szakmailag lektorált tanulmányt tesz közzé; olykor pusztán ügyetlen hibáért távolítanak el vezetőket szervezetek éléről. Bárhogy indokolják is az egyes eseteket, a végeredmény az, hogy egyre szűkebb az kör, amelyen belül a megtorlás veszélye nélkül lehet megszólalni. Ennek az árát már most azzal fizetjük meg, hogy írók, művészek és újságírók nem mernek kockázatot vállalni, mert a megélhetésüket féltik, ha a bevettől eltérnek, vagy akár csupán kellő lelkesedés nélkül bólogatnak.

Ez a fojtogató légkör végső soron korunk legégetőbb ügyeinek megoldását lehetetleníti el. A vita korlátozása – akár az elnyomó kormányzat, akár a türelmetlen társadalom részéről – mindig azoknak árt, akiknek nincs hatalmuk, és akadályozza mindenki más részvételét a demokratikus vitában. A téveszméket leleplezéssel, érveléssel és meggyőzéssel lehet leküzdeni, nem pedig elhallgattatással vagy letagadással. Elutasítunk minden választást az igazságosság és a szabadság között, mert a kettő feltételezi egymást. Nekünk, íróknak, alkotóknak, olyan közegre van szükségünk, amelyben lehet kísérletezni, kockázatot vállalni, sőt, még hibázni is. Megengedhetetlen, hogy a jóhiszemű egyet nem értés súlyos szakmai-foglalkoztatási következményekkel járjon. Ha mi nem védjük meg azt, amin egész munkánk múlik, akkor ne higgyük, hogy majd a közvélemény vagy az állam megvédi azt.

Fordította Boros Attila Botond

A levél szövege az aláírókkal ITT érhető el!

/Indulókép: A ledöntött Columbus-szobor Minnesotában 2020. június 10-én Fotó: wikimedia commons/