Képzőművészeti, iparművészeti és művészettörténészi ösztöndíjakat hirdet a MANK az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) megbízásából. A pályázatokat az Emmi által kinevezett szakértői kuratóriumok bírálják el - olvasható a közleményben.
   

"A MANK fiatal művészek számára meghirdetett ösztöndíjai az alkotók pályára lépését és érvényesülését támogatja. Műteremgondok, az otthonalapítás nehézsége, a nyersanyagok növekvő árai és a közönséggel való kapcsolatteremtés ellentmondásai, a sok közül e négy ok is elég lenne ahhoz, hogy belássuk, a fiatal művészek munkájának támogatása nemhogy nem érhet véget az egyetemi, főiskolai diplomaosztáskor, de éppenséggel akkor kell igazán elkezdődnie"

- idézi a közlemény Tardy-Molnár Annát, a MANK ügyvezető igazgatóját, aki hozzátette, továbbra is online, a MANK megújult felületén várják a pályázatokat.

A MANK legnépszerűbb és legnagyobb hagyományú ösztöndíja az 1955-ben alapított Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíj, amelynek célja, hogy segítse a 35 év alatti, önálló művészi tevékenységet folytató, tehetséges képzőművészek pályakezdését, alkotómunkáját, művészi fejlődését. A 2021. január 3-ig megpályázható ösztöndíj elbírálása során a szakmai bemutatkozás mellett az ösztöndíjas időszakra vonatkozó alkotói terveket is értékeli a kuratórium.

Az anyagi támogatás mellett az ösztöndíjprogram számos bemutatkozási lehetőséggel, kiállítással és komplex értékképző tevékenységgel segíti a tehetségek kibontakozását. Ilyen volt a 2020-as Art Market Budapesten való megmutatkozási lehetőség, amelyen a MANK a Derkovits-ösztöndíjas művészek alkotásaiból mutatott be izgalmas válogatást.

Szintén egy hónap áll azon fiatalok rendelkezésére, akik a december 11-től 2021. január 12-ig kiírt Kozma Lajos kézműves iparművészeti ösztöndíjra nyújtják be pályázataikat. A felhívásra jelentkezhet minden olyan 35 év alatti kézműves-iparművész, aki dokumentálhatóan önálló művészeti tevékenységet tud felmutatni. A pályázati dokumentációnak tartalmaznia kell szakmai önéletrajzot, munkatervet, valamint az eddigi művészeti tevékenység ismertetését.

A Kállai Ernő művészettörténészi és műkritikusi ösztöndíjra december 18. és 2021. január 19. között pályázhatnak a 40 év alatti kutatók. Az online jelentkezés során szakmai önéletrajzot és koncepciót, valamint az eddigi publikációik jegyzékét is fel kell tölteni - áll az összegzésben.