2013 óta, évről évre egy éjszakára megzendül a Palotanegyed. Kórustagok és lelkes hallgatók százai lepik el az utcákat, a belső udvarokat, és mindenhonnan zeneszó hallatszik. Színes, kézzel festett táblák és mosolygós, csíkos felsős fiatalok segítenek az eligazodásban. Mindenki izgatottan, a programfüzetet bújva járja a koncerthelyszíneket, hogy minél több kórus műsorába hallgasson bele, és élvezze az egyedi, szívvel-lélekkel előadott produkciókat. Az esemény legizgalmasabb pillanata az éneklő utca, amely 2019-ben éneklő kertté változott a Múzeumkertben. Itt minden kórus bemutatkozik egy rövid dallal, egymásnak adva a stafétát és hömpölygő tömeg követi az énekhangokat.
 


A Palotanegyed utcáin bárhol, bármikor összeállhat egy flashmob, amelyet a járókelők belépőjegy váltása nélkül is élvezhetnek. Mindezeket közös éneklés koronázza meg a Pollack Mihály téren: zárásul egyszerű művet ad elő az összes jelenlévő kórus a közönséggel együtt.  Tóth Árpád, a Csíkszerda kórus karnagya álmodta meg a rendezvényt a közösségi éneklés népszerűsítésére, amely az évek során monumentális kórusünneppé nőtte ki magát. Minden évben körülbelül ötven együttes mutatkozik be húszperces koncertekkel, különböző műfajokban, közöttük a Csíkszerda és „leánykórusai”, a Csíkcsütörtök, a Csíkhétfő, a Csíkholnap. Az idei évben lehetetlenné vált ekkora rendezvény megtartása, de a szervezőcsapat nem adta fel, hogy az évről évre visszajáró kórustagokat megénekeltesse és a közönséget megörvendeztesse a kitűzött időpontban. 2020. június 6-án volt a premierje annak a videónak, amelyen három rövid kompozíció előadása látható több száz énekes közreműködésével. A premier estéjén Tóth Árpád nyilatkozott az online KÉJ-ről.



/Tóth Árpád. A fotóTóth Árpád tulajdona/ 

- Mikor született a Kórusok Éjszakája online változatának ötlete, és hogyan valósult meg?
- Nálunk, a Kórusok Éjszakája szervezésében a legfontosabb a proaktivitás, ezért már a legelső korlátozásnál elkezdtünk arról beszélgetni, milyen alternatívái lehetnek egy ilyen fesztiválnak a járvány idején. Büszkén mondhatom, hogy a tizenöt fős szervezői csapattól egyetlen sóhajt sem hallottam az elmúlt időszakban. Az online KÉJ (mi csak így nevezzük magunk között az eseményt) formáját illetően először valamiféle koncertsorozatban gondolkodtunk, de később beláttuk, hogy az idei rendezvénynek elsősorban az éneklőkről kell szólnia. Ezért az lett a legfontosabb feladat, hogy lehetőséget biztosítsunk a kórusoknak a közös éneklésre – a három közzétett videón egyenként mintegy hatszáz énekes dalol együtt.

- Miben volt más ennek az alkalomnak a szervezése, előkészítése?
- Talán azt hihetnénk, kevesebb feladattal jár az ilyen esemény szervezése, hiszen nincsenek helyszínek, amikkel folyamatosan egyeztetni kellene, és az egész esemény csak néhány perces. (A videók egyenként kétpercesek.) De a megkomponálás után alapot kellett készíteni, amelyre ráénekeltük az egyes szólamokat, és ezeket hallgatva énekelték föl az énekesek a dalt a világ minden táján. Ezután következett a hangmérnökök feladata, akik a hangokat összevágták, egymásra keverték, a háttérzajokat kiszűrték, majd a képalkotók, akik a klipeket készítették. Az énekesek munkáján túl nyolc-tíz ember ötven munkaórája kellett a végeredményhez. A szervező Csíkszerda sajátossága, hogy ezt a munkát nagyrészt önkéntesek végzik a szabadidejükben.

- Az utóbbi években mindig Tóth Árpád-kompozíciók szólalnak meg záródalként. Az online változatban is három darabját énekeltük. Hogyan születnek ezek a művek?
Nem tartom magam zeneszerzőnek, az írás számomra egyfajta lelki szükséglet és művészeti-pedagógiai munkámnak csak kiegészítése. Ennek ellenére nagyon szívesen, és azt hiszem, könnyű kézzel komponálok – általában fejben születnek meg a műveim, és aztán pár nap érlelődés után együltömben írom meg őket viszonylag kevés leírt vázlatból. Ritkán szorítanak a határidők, pár napon belül megszületnek a dalok. De hangsúlyozom, hogy ezek elsősorban alkalmi kompozíciók: igyekszem őket a tőlem telhető legnagyobb igényességgel megkomponálni, de igen egyszerűek és rövidek a darabok, éppen azért, hogy ne okozzon túl nagy nehézséget az énekesek számára.

- A KÉJ évről évre több kórustagot és több érdeklődőt vonz. Idén hogyan alakult a résztvevők száma? Volt olyan kórus, amelyik most kapcsolódott be először?
Az új helyzet – a számos kihívás mellett – eddig ismeretlen lehetőségeket is rejt magában: könnyen csatlakoztak hozzánk kórusok a világ minden pontjáról, olyan helyekről is, ahonnan nem lett volna lehetőségük hagyományos formában. Büszke vagyok, hogy régi ír, görög szlovákiai magyar és lengyel barátainkon túl (akik visszatérő vendégei az eseménynek) szingapúri, fülöp-szigeteki és olasz diákjaim kórusai is részt vettek az eseményen. De bővültünk magyarországi kórusokkal is. Az online jelenlét azt is biztosítja számunkra, hogy a hagyományos, hozzávetőleg háromezer fős közönséget akár meg is sokszorozhatja egy YouTube videó.


/Fotó: A Kórusok Éjszakája, promóvideóból/

- A hatalmas érdeklődésre való tekintettel az utóbbi években „Hangot a télnek!” jelszóval Kórusok Téli Éjszakáját is rendeztek, amely a nyár eleji KÉJ kisöccsének tekinthető. A rendhagyó júniusi esemény és az elmaradt találkozás miatt tervezik-e nagyobb rendezvénnyé bővíteni, illetve számítanak-e arra, hogy a soron következő téli KÉJ több kórust, látogatót fog vonzani?
- A téli Kórusok Éjszakájának a varázsát a gyönyörű Andrássy úti palota, a Magnetház adja, valamint az, hogy énekegyüttesek és kis létszámú kórusok léphetnek fel, a szabadtéri nyári Kórusok Éjszakája ellenpontjaként. Művészeti vezetőként nagyon örülök, ha sok kórus jelentkezik, de nem tervezek lépték-váltást az esemény életében.

- A közeljövőre mit terveznek a Csík-kóruscsaláddal?
- Most a Csíkszerda jól megérdemelt nyári szabadsága következik, ugyanakkor már új, „vírus-kompatibilis” terveket szövögetünk szeptembertől. A körülményektől függ, de viszont láthatják a Csíkszerda hat kórusát már novembertől, jövő tavaszra pedig új a cappella operánk bemutatójával készülünk, amely, reméljük, a Hold gyermekéhez hasonlóan, nagy siker lesz.
 



/Indulófotó: A Kórusok Éjszakája, promóvideóból/