Domonkos nem tartott az első hullámmal, svéd felesége, Thea hősiesen próbálta megszokni a kisebbségi életet Újvidéken. Domonkos a rádió zenekarában játszott, jó harsonás volt, nyaranként adriai luxusszállodák teraszán muzsikált egy kisebb együttessel. Közben a versei mellett kemény, olykor rázós riportokat írt a Hornyik-féle Képes Ifjúságba. 

Muzsika és vers. És mindkettőben az improvizáció. Ahogy ő maga mondta egy interjúban: „A szabadságnak a szele megcsapott abban a pillanatban, amikor először jöttem rá, hogy mit jelent az improvizáció, és ez hatalmas erőt adott, és vágyat, hogy ezt a szabadságot, ezt a pillanatot, az improvizáció pillanatát úgy kitágítsam, olyan búvóhellyé, ahova se a hatóságok, se senki nem tud, képtelen követni. Ez őrült biztonságot adott, és ez tartotta bennem a lelket. Így sikerült kibírni azokat a dolgokat, amelyeken keresztülmentünk mindnyájan, mint kisebbségi lények.”

Aztán jött a gazdasági reform. 

Domonkos nem lett igazi gastarbeiter, nem lakott munkásszálláson, nem bömböltek harsány műdalok a táskarádiójából, nem okozott dugót a jugoszláv határon karácsony előtt. Theával és gyermekeivel együtt telepedett ki Svédországba, azt gondolná az ember, így sokkal könnyebb. De csak az az ember, aki még nem próbált svéd vizeken balkáni gályán hajózni, vasmacska nélkül, kormányeltörésben.

Így született meg ez a hosszú-hosszú vers. 

Amit előkotor, az a világútlevél, a bölcs vezér szelepadománya a népnek. Százezrek mentek a kapitalista országokba dolgozni, küldték haza a sok pénzt. Jugoszláviában mindenki tudta, ki az a Tito. Aki hosszú beszédekkel ostorozza az osztályellenséget a tévében, nagyokat hajózgat a Galeb hadihajón a világ tengerein, saját szigetcsoportján pihengeti ki az utazás és országvezetés fáradalmait. Mindenki „szerette” Titót. Svédországban a kutya se törődött azzal, ki az elnök. De elég rendesen ki lehetett jönni a fizetésből, és nem kellett otthagyni a családot, elmenni gastarbeiternek Jugoszláviába.

mi meghalni mindnyájan úgyis téves csatatéren

Tíz értelmiségiből nyolcnak Domonkos neve ugrik be a Délvidéken e sorok hallatán. Téves csatatérnek bizonyul ez is, az is: mindig úgy érzi az ember, hogy máshol lenni volna jó. Ahol nem habosítják a fejekben, hogy világ proletárjai így meg úgy, ahol nem azt látja az ember, hogy 

Domonkos gályája és verse magatehetetlenül hánykolódik a hullámokon, egyik hullám/versszak jön a másik után, ugyanolyan, mint az előző, vagy mégsem…
A hullámok pedig veszélyesek. Pláne a hullámvölgyek: azt mondják, kiszorul belőlük a levegő, ettől hal meg az ember, és ez is téves csatatér.

És a hullámok taraján jön az élet, és „vágni engem nyakon”. Jön az élet csikorgó hidegben nercbundában, hegyes fák közül, jön, nyakon vágja Domit; ha a kassza előtt áll vakon (ottfelejtette szemét a spanyol pénztárosnő dús keblén), jön az élet inkognitóban, nyakon vágja; ha márványtalapzaton áll, jön az élet, lábujjhegyre állva nyakon vágja, jön Marx szivárványos északon, fehér kesztyűben, nyakon vágja; nyakon vágja az élet lóversenyen kukkertokkal, külföldön babevés közben, váróteremben légycsapóval, tömegtüntetésen gumibottal. Közben:

én írni
levél haza
mama én lenni bacilushordozó
én fertőzni nem beszélni
érinteni
én túlélni tan idea rendszer
állam-temetés én vinni kereszt
lenni forradalom alkimistája
plasztik virággal gomblyuk
nyolc elemi kijárva
csinálni külföld buli

Domonkos „grombikabát”-ban őgyeleg a svéd városka utcáin, a levegőben ogyhívnak-madár repül, a virágnak semmi illata…


A jugoszláv kommunizmus sokkal lazább volt, mint a Szovjetunióból importált anyaországi, a hatvanas-hetvenes években csőstül áradt befelé az euro-kommunizmus ideológiája, a nyugati filozófia hatása, megágyazva a többpártrendszernek. Szerb, horvát kiadók sorban adták ki a nyugati divatos szerzők műveit, sok délvidéki magyar fiatal – jól beszélvén az ország nyelvét – csak úgy falta ezeket. De ekkoriban élte fénykorát az Új Symposion is, amely sok ilyen jellegű cikket, tanulmányt, fordítást közölt. És a szimpozionisták első nemzedékéhez Domonkos is odatartozott.

marcuse satre godard
morris laing russel nietzsche
kepler galilei newton
einstein poincaré lukács
marshall mcluhan…

Domonkos sok emigránsról is olvasott… 


…miközben sok sorstársával is találkozott odakint.
A honfitárs nem volt azonos Magyarországgal.

sarkon állni egy magyar
egész délelőtt
ő lenni menekült király
mikor bepiál
ő ülni börtön öt év
nézni tükörben
nap hold akasztás tisza-kanyar
minden reggel őr mondani
lógni te is hamar

Domonkos is sokszor érezte, hogy 

én lógni öröklétben vizes madzagon
élet csillagokat látni
végtelenre dagadt lila talpamon...

A pszichiáter meg nyomta a szokásos szöveget:
relex, relex, magyar. Ám

én lenni kormányeltörésben
ez nem lenni vers
én imitálni vers…

asszony lepedő ágy
clitoris
rátenni ujj
nem gondolni
kollektív nem gondolni privát

Domonkos hetvenegyben Svédországban írta a Kormányeltörést. Akik akkor voltak fiatalok, nagy lelkesedéssel fogadták, élvezték az avantgárd sodrását, a vissza-visszatérő, a „félbehagyott, elharapott” motívumok áradását. Ki is mondták: „A szabad vers a Vajdaságban a hetvenes évek végére a költészet anyanyelve lett.”

Én már akkor sem voltam kimondottan fiatal, most meg, újraolvasva eleinte nem is tudtam mit kezdeni a szülőföld- és nyelvvesztés, a kilátástalanság és sehová sem tartozás lüktető gondolatfoszlányaival. Aztán áteresztettem magamon egy párszor, és a végén összeállt a kép: nagy, nagyon nagy vers a Kormányeltörés.

Úgy tudom, odakint ezután lassan el is apadt Domi versíró kedve. De kedves kolléganőmmel, Jódal Rózsával és még sokakkal együtt úgy vélem, ha semmit sem ír már életében, Domonkos akkor is beírta nevét a magyar és az európai költészet nagykönyvébe. Igen, európai: tizenkét nyelvre (angol, francia, orosz, lengyel, svéd stb.) lefordították.

Ui. Ne haragudj, Domikám, hogy így összefirkáltam remek versed margóját. Megpróbáltam elkerülni az öreg hibát, eszembe sem jutott elmagyarázni a mezei olvasónak, mit akart a költő mondani. Féltem, ha eljut hozzád okoskodásom híre a messzi svéd vizekre, megkeresel engem Gyúrón, és nyakon vágsz avval, amivel Arany János vágta állítólag a hajdani versboncnokot: „akarta a fene”.