„Az örök világosság fényeskedjék nekik!” A Requiem utolsó előtti tételének fohásza a halottak napjára is emlékeztet. A gyászmise megzenésítése minden korban számos népszerű és kevésbé ismert alkotást adott a világnak. Ezúttal Ligeti György Lux Aeterna és Lontano című művével emlékezünk eltávozott szeretteinkre.
Ligeti Györgyöt régóta foglalkoztatta a gyászmise szövege, 1965-ben komponálta a Requiemet, amely csak négytételes, a Lacrimosával ér véget. Később visszatért a témához, és önálló műként írta meg a Lux Aeternát, a stuttgarti Schola Cantorum felkérésére.
1966-ban a zeneszerző súlyos műtétje után egy bécsi kórházban lábadozott, erős fájdalmai voltak, amit morfiummal csillapítottak orvosai. Függővé vált a szertől, és csak három év után tudta elhagyni. A pszichedelikus hatású Lux Aeterna mindezek ellenére sem tekinthető drog hatása alatt komponált műnek, különleges, tiszta hangzásával és a – Ligeti névjegyévé vált – mikropolifónia kifinomult alkalmazásával emelkedik ki az életműből.
Az 1966-os keltezésű, tizenhat szólamú kórusmű nemcsak keletkezése miatt érdekes, hanem mert van egy nagyzenekari párja, az egy évvel későbbi Lontano, ami a Lux Aeterna kibővítése, zenekarra való átültetése.
Vagyis Ligeti György egy művének két – vokális és instrumentális – változatát írta meg.
Mindkettő alapja négy kánon, amelyeknek dallama hasonló szerkesztésű: hosszú hangok és kis lépések jellemzik, ezáltal a melódia elmosódott, lassan mozgó vonalnak hat. A kánont Ligeti nem a hagyományos értelemben használja, hanem ahogy a Requiemben tette: csak a hangok magasságát imitálja a másik szólam, a hosszúságot szabadon kezeli.
A Lux Aeternában négy kánon, négy téma halad végig a szöveg négy során. Az első nyolcszólamú női kánon a „Lux aeterna luceat eis” („Az örök világosság fényeskedjék nekik”) szövegre. A „Cum sanctis tuis in aeternum quia pius” („Szentjeid körében, Uram, mindörökre, mert jóságos vagy”) nyolcszólamú férfi kánonnal szólal meg, amelyben a basszus csak az in aeternum, a mindörökre szónál lép be. A viszonylag szűk terjedelmű hangzás a darab közepén három oktávra nyílik ki, ekkor harmadik témaként négyszólamú szopránkánon énekli a „Requiem aeternam dona eis” („Adj, Uram, örök nyugodalmat nekik”) szöveget. Ez a mű tetőpontja, amelyet négyszólamú altkánon folytat az „Et lux perpetua luceat eis” („És az örök világosság fényeskedjék nekik”) szövegre. Különösen érdekes a darab lezárása: körforgáshoz vezet, ahogy az egyes szólamok véget érnek, az utolsó három hangot újrakezdik. A végig halkan megszólaló Lux Aeterna a semmibe vész: hét ütem szünettel zárul.
Ligeti művét Stanley Kubrick tette világhírűvé: kísérőzeneként használta a 2001: Űrodüsszeia című, 1968-ban készült filmjéhez.
A zeneszerző a Lontanóban követi a Lux Aeterna zenei anyagát, de a kánonok sorrendje más, a szerkesztésük sokkal kötetlenebb, a hangszerelés változik, és a témák is felszabadulva jelennek meg, amint az egyes hangszercsoportok adogatják egymásnak. A különbségek ellenére a két mű hangzásvilága ugyanolyan hangulatú.
A Lontano egy másik Kubrick-klasszikusból, az 1980-as Ragyogásból lehet ismerős.
Ligeti György Lux Aeterna című műve a Cappella Amsterdam előadásában hallható Daniel Reuss vezényletével.
A Lontanót a Bécsi Filharmonikusok játsszák, vezényel Claudio Abbado
