Remélhetőleg hagyományteremtő rendezvény zajlott szeptemberben Veszprémben és Balatonfüreden Veszprém-Balaton Filmpiknik címmel, amelynek keretében az érdeklődők a tavalyi filmtermés legjobbjai mellett dokumentumfilmeket, kisjátékfilmeket, animációs filmeket és részint a Balatonhoz, valamint a környékhez valamilyen szempontból köthető filmklasszikusokat (Álmodozások kora, Veri az ördög a feleségét, A Pogány Madonna) nézhettek meg. Az utóbbi csoportot erősítette a digitálisan restaurált, 1961-ben Székesfehérváron forgatott Katonazene.

/Marton Endre: Katonazene - részlet a filmből/

Hintsch György, Bacsó Péter és Marton Endre rendező Bródy Sándor Kaál Samu című novellája alapján írta a forgatókönyvet. A történetben feltáruló XIX. század végi magyar katonavilág csupán látszatra idilli. Hildebrand István operatőr (A kőszívű ember fiai, A Pogány Madonna, Psyché) és Varga Mátyás látványtervező (Budapesti tavasz, Az eltüsszentett birodalom, Árvácska) olyan színes világot alkotott, amilyet a néző a 60-as évek népszerű Jókai-adaptációihoz vagy az Osztrák-Magyar Monarchia derűs képeslapjaihoz társít. Ám a látszat csal, mert Marton Endre műve nem a Várkonyi Zoltán rendezte Egy magyar nábob, hanem sokkal inkább
Georg Büchner 1913-ban színpadra vitt Woyzeck című drámájának a párja, amelyet Werner Herzog (1979) és Szász János (1994) filmrendező is feldolgozott.

A Katonazene cselekménye 1894-ben játszódik, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia a „boldog békeidők” végéhez közeledik, és már megmutatkoznak a bomlás jelei. A főhős, báró Ferdinándy Tamás főhadnagy (Kállai Ferenc) és huszárjai díszes egyenruhában vonulnak be a filmbeli városba hangos indulók kíséretében, a lakosság, kiváltképp a hölgyek nagy csodálatára. Ferdinándyról hamar kiderül, hogy csak külsőleg daliás katona, valójában ravasz és veszélyes, aki rangját és hatalmát arra használja fel, hogy bármit elérjen, amit megkíván. Így vet szemet a megbecsült Barlay doktor (Básti Lajos) feleségére, Annára (Bara Margit), akit eleinte udvariasan próbál becserkészni, majd a sorozatos elutasítások után, részegen arra vetemedik, hogy szerenádot adjon a férjes asszonynak, sőt, magától a férjtől követelje az urához hűséges nőt. Az egyre nagyobb bajból Kaál Samu, hűséges és együgyű tisztiszolgája (Szirtes Ádám) próbálja kimenteni, azonban nem is sejti, hogy éppen feltétel nélküli engedelmessége és lojalitása lesz a végzete.

A Katonazene művészi ereje főképp abban rejlik, hogy a látvány, a karakterek és a történet elválaszthatatlan egymástól. Rendkívül következetes a film színszimbolikája. A huszárok díszegyenruhájának egyik domináns színe a kék, azonban ennél is fontosabb a vörös fejfedő és nadrág, amelynek színe összhangban van a Kaál által Ferdinándy karján véletlenül lőtt seb és a doktorné, Anna ajakrúzsának vörösével. Ez a három, erős és szorosan kötődő motívum a tragikus eseményláncolattal van összhangban: a vörös-kékbe öltözött huszárhadnagy a karján ejtett sebet használja ürügynek, hogy közelebb kerüljön Annához, makacs hódítóakciói pedig egyre több emberéletet követelnek.

A Katonazene harsány látványvilága abból a szempontból is kulcsfontosságú, hogy a cselekmény egy pontján a kép lassan átvált fekete-fehérbe, és egészen addig ilyen marad, amíg helyre nem áll az egyensúly Ferdinándy életében. Ez a kiváló formanyelvi fogás: a Monarchia képeslapvilága és realitása közötti különbséget érzékelteti. A díszegyenruhás, romantikus katonaélet, a pergő, diadalmas katonazene és a pedáns, pödört bajszú huszárok világa a csillogó felszín, alatta mély életuntság és frusztrációk, szürke életek és sötét lelkek rejtőznek. Az ellentmondás egyik tünete a főhős ösztönös önpusztítása. Ferdinándy életmódját és Kaál Samu pozícióját jelképezi, illetve a kibontakozó tragédiát vetítői előre a film első felében látható téli mulatság. A jelenetben a táncoló-korcsolyázó emberek egy-egy fáklyát tűznek a tér közepén álló hóemberbe, ami erre gyorsan elolvad. Ferdinándyban az Anna iránt érzett testi szenvedély egyre hevesebb fellángolása így vezet el a pusztító végkifejlethez.

A Kállai Ferenc által alakított huszárhadnagy annak ellenére kiváló karakter, hogy a cselekmény előrehaladtával ellenszenvessé válik. Meglepő A tanúban és a Szépek és bolondokban, illetve még számos más filmjében is jellemzően munkáshősöket megformáló Kállait ebben a katonaszerepben látni. Ám a színész meggyőzően lényegül át Ferdinándyvá, és szertelen, meggondolatlan, ösztönszerű cselekedeteivel félelmetessé válik. A Kaál Samuval, a doktorral és Annával folytatott kapcsolatából érzékelhető, hogy ennek az erkölcstelen, életunt, ezért minél veszélyesebb kalandokra vágyó embernek már-már mindenható hatalma van. A szintén kiváló Szirtes Ádám Samujának mindig haptákban kell állnia, és a legkisebb ellenkezésért leteremtik. A huszárhadnagynak az sem jelent akadályt, ha vele egyenrangúakkal találkozik, hiszen a kiváló céllövő, így halálos párbajellenfélként Barlay doktornak is egy idő után ukázokat és ultimátumokat osztogat. Ferdinándy az orvos feleségét még ennyire sem tiszteli: modortalan és erőszakos vele. Az írók érzékenységét dicséri, hogy sikerül fel-felvillantani a figura emberi oldalát, főleg a cselekmény vége felé.

A Katonazene hitelesen mutatja be a „boldog békeidők” ellentmondásait, ugyanakkor – a 60-as évek sok más történelmi témájú filmjéhez hasonlóan – parabolikus-allegorikus alkotás. Marton Endre látszólag alkalmazkodik a marxista ideológiához: az osztályellentéteket, illetve a felső és az alsó osztályok egyenlőtlen viszonyát teszi láthatóvá. Ám a film ezt meg is haladja, hiszen a felső-középosztálybeli Barlayt és feleségét rokonszenves karakterekként mutatja be, ahogy Páger Antal Riedl ezredese és a fiatal Őze Lajos, Ferdinándy barátjaként és tiszttársaként is inkább pozitív mellékszereplő.

A pártállami ideológiát ellensúlyozó történelmi áthallás, hogy a huszárhadnagy az „aki nincs velünk, az ellenünk van” elvet alkalmazza, és végső soron saját diktatúrát épít ki, amely erőszakon és hazugságokon alapul. A cselekmény végén koncepciós per bontakozik ki: Ferdinándy tekintélyét és hatalmát arra használja, hogy Kaál Samut hamis vallomásra bírja annak érdekében, hogy az általa elkövetett gyilkosságot megússza. A Katonazenét az 1956 utáni megtorlásokat követően, a „kádári kiegyezés” hajnalán forgatták és mutatták be. Valószínűleg ezért szerepelnek benne a kemény diktatúra személyi kultuszára és a puha diktatúra kifinomult módszereire utaló motívumok. Marton Endre filmje olvasható a kétfajta diktatórikus rezsim közti átmenetet leleplező allegóriaként, hiszen Ferdinándy akkor változtatja meg attitűdjét, amikor féktelensége miatt „kiskirálysága” veszélybe kerül, így kifinomultabb elnyomó stratégiákat kell kitalálnia.

A Katonazene kiváló kosztümös filmdráma remek színészekkel, kidolgozott, szimbolikus látványvilággal. Felújított változata megérdemli a mai néző figyelmét.