Sohasem gondoltam volna, hogy én fogom megírni a nekrológodat. Mindig úgy éreztem, hogy Te vagy az örökmozgó, a fáradhatatlan, az optimista, az utolsó utáni pillanatokban is messze ívelő terveket szövögető: Te az idők végezetéig aktív maradsz. Én már régen nem leszek, amikor Te még mindig különböző feladatokat látsz el naponta. Írod a könyveidet, a megnyitóidat, készülsz tudományos konferenciákra, kollégák búcsúztatására, szervezed a kiállításokat, és készíted famozaik kompozícióidat.
Ez a bezártság a járvány miatt láthatóan megviselt. Hiányoztak a stratégiai megbeszélések, a zsűrik, a konzultációk, maga az élet. Azok az esti séták a Vércse utcában túl sovány vigaszt nyújtottak az elmaradt megbeszélések helyett Ott láttam, mennyire türelmetlen voltál, szinte futva róttad az utat, pedig sehova sem kellett sietned.
Halálod előtt is közös sétát terveztünk, de az esti hidegben én már nem tartottam Veled. Azt mondtad: „Jó, majd helyetted is járok.” Ez volt az utolsó beszélgetésünk.
Reggel a fiad halva talált a tévé előtt ülve. Ő is azt hitte, csak alszol. Azután kiderült, sajnos örökre elaludtál.
Sokáig nem fogtam fel. Nem lehet igaz. Csaknem hetven éve voltunk elválaszthatatlan barátok. Közös kertben laktunk, és minden reggel együtt kávéztunk.
Most döbbenek rá, hogy immár csak múlt időben írhatom le ezeket a sorokat. Soha, de soha többé nem fogunk találkozni. Milyen súlyos ez a „soha többé”.
Mennyi minden fut át az emlékezetemben a főiskolás évektől a katonaságon át 56-ig, majd az oktatási, a szövetségi, a szimpóziumszervezési munkákon át az MMA alapításáig és főleg köztestületté válásáig. Szinte minden kiállításunk közös volt, vagy egymásét nyitottuk meg. Látom magam előtt fellépéseidet, tárgyalási stílusodat, ütköző harcmodorodat, remek taktikai, stratégiai meglátásaidat, tiszta, egyenes, világos állásfoglalásaidat. Mély nemzeti elkötelezettségű, megingathatatlan hitű, széles látó-
körű, a művészetet a társadalmi folyamatokkal egységben látó gondolkodásodat őszintén csodáltam. Mindig hangsúlyoztad, hogy iparművész vagy. Ezalatt az épített emberi környezet elemeitől a tárgyzónán keresztül minden emberi alkotás haszonelvű és szellemi kisugárzású művészeti megfogalmazását értetted, amelyeket főként külföldön a magyarság összes értékét felvonultató kiállításaid tanúsítanak. Damaszkusztól Torontón át Tokióig számos össze-
foglaló tárlatot terveztél és rendeztél. Ezen elvek és tapasztalatok alapján szervezted meg a Magyar Művészeti Akadémiát is, ahol természetesen élnek együtt a különböző művészeti ágak, az irodalomtól a zenén keresztül a vizuális művészetekig.
Kedves Gyuri, hatalmas életművet hagytál hátra. Hosszú időbe telik annak részletes feltárása, értékelése.
Most a halálod utáni döbbenet és bénultság még nem engedi meg, hogy a részletekkel foglalkozzam. Mind-
össze elköszönök Tőled; drága Barátom, nyugodj békében!
Nagyon, nagyon fogsz hiányozni!
Szomorú szívvel:
Schrammel Imre
