Ahogy a testünknek a nyári hőségben jól esik megmártózni a hűvös tengerben, úgy nyújt felüdülést az értelmünknek Claude Debussy A tenger című alkotása. Amíg a hangfolyam harmóniával tölti el a lényünket, a mű értelmezése Sherlock Holmes-i feladvány. A zene beszélt nyelvre való lefordíthatatlanságán túl a szerző által elejtett utalások és a százéves értelmezői hagyomány rétegei is nehezítik a „jelentés” megragadását.

Debussy A tengert szimfonikus vázlatnak nevezte, jelezve, hogy az nem szimfónia, nem szimfonikus költemény, hanem dallamok, harmóniák és hangmozgások újszerű kapcsolata. Az egyes tételek ugyanakkor zeneileg szervesen kapcsolódnak egymáshoz, a dallamok és szerkezeti elemek folytonosan előre- és visszautalnak. A hangszerelés is következetesen, olykor már szimbolikusan használja a korszak nagyzenekarát. A darabot a XX. század nagy részében programzenének tartották címe és a tételcímek miatt, amelyek alapján költői ihletettségű „tartalomleírások” is születtek. A tenger „programjának” újdonsága az volt sokak szerint, hogy szakított a természeti őselem korábbi ábrázolásával, amikor az vagy emberi cselekedetsort (például tengeri utazás), vagy lelki állapotot (például szerelmi búcsú) jelenített meg. Debussy műve ugyanis – érvelnek a kritikusok – magát a hullámokat, szelet, napfényt és ezek együttesét szólaltatja meg. Az ember az egyes tételekben nem kap szerepet – csupán annyit, hogy a zeneköltő pillanatnyi benyomásaiként (impresszionizmus) halljuk az egész jelenséget. (Egyes értelmezők ugyanakkor mindegyik tételben hallani vélik az álmodozó dalnokot is.)

A Hajnaltól délig a tengeren (Très lent) feliratú első tétel lassú folyású zene. A vonósok lágy mozgására a gazdag fafúvóssor egyes hangszerei felelnek. Vannak, akik ebből a szakaszból a hullámok fodrozódását hallják ki, mások a természetköltő merengését. Végül a rézfúvósok halk közbelépésekor megélénkül a tempó, és örömittasan újjászületnek a témák. A fenséges jelenetet a verőfényes déli nap teljességeként írják le a koncertkalauzok.

A Hullámok játéka (Allegro) című második tétel a mű scherzója. Az előző tétel zenei kifejtése, amelyben az ott szereplő témák némelyike megváltozott alakban és érzelmileg telítettebben újra megjelenik. Jóval mozgalmasabb, mint A hajnaltól délig a tengeren, ám mindvégig árad belőle a Debussy-stílus harmóniája. A tétel kulcsa, hogy a hárfák szűkített kvintmeneteinek és glisszandóinak a karmester mekkora teret enged a zenekari hangzásában. Ennek fényében a játék eljátszása a gyermeki gondtalanságtól az érzéki enyelgésen át a felnőttek viharáig széles tartományban változik.

A zárótétel: Tenger és a szél párbeszéde (Anime et tumultueux) a korban kedvelt rondófinálé. A vonósok erőteljes mozgású apró figuráira a fafúvósok nyugodt és lassú dallammenete válaszol. A párbeszéd lassan egymáshoz idomítja a két hangszercsoport dalát. Ekkor tér vissza a hegedűkön az első tétel egyik szemlélődő témája, amelyből megszületik a himnikus záróhangzás. Az őselemek derűs vetélkedésétől az eget-földet érő tengeri háborúján át a természet végső kinyilatkoztatásáig szintén sokféle olvasata született.



A felvételen a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara játszik Ménesi Gergely vezényletével.  Először Debussy Egy faun délutánja hallható, majd 11:19-től A tenger.

Az előadásról szól Németh Kira Gabriella kritikája, itt érhető el.