Bartók VI. vonósnégyese nemcsak e műfajban írt utolsó alkotása, de utolsó azok között is, amelyeket Magyarországon fejezett be. A Divertimento után komponált kvartettnek még Svájcban kezd neki 1939 augusztusában, nyugodt, idilli körülmények között, a Divertimentót is megrendelő Paul Sacher hegyi faházában. A II. világháború kitörése és édesanyja betegsége a hónap végén visszaszólítja Budapestre, ahol novemberben fejezi be művet, nem sokkal édesanyja halála előtt.


A háború híre meghatározza a mű alaphangulatát: a minden tétel elején – a barokk korból ismert, a strófáktól zeneileg is elkülönülő, visszatérő szakasz mintájára – ritornell-szerűen elhangzó bevezető Mesto, a szó jelentésének megfelelően, mély szomorúságot sugall. A Bartók által minden alkalommal külön kiírt Mesto a tételek elején egyre hosszabb és bonyolultabb zenei formában, egyre több szólamban jelenik meg. Az első tételt a Mesto dallama a szóló brácsán elhangzó monológként vezeti be. A második elején a cselló előadásában hallható, de már a többi hangszer homofon kíséretével, lényegében két szólamban. A harmadik tétel elején háromszólamú imitációban csendül fel, végül négyszólamú formája a negyediket ki is tölti, Bartók ebből a dallamból építi fel az egész tételt. A Mesto a kétséget és bizonytalanságot sugalló zárótétel végén motívumaira hullik, és a brácsa felidézése után pianissimóban, éteri üveghangok alatt pengetve ér véget. A befejezés széteső emlékfoszlányokat, fájdalmas búcsút sugall. Mindez azért érdekes, mert a vázlatokból világosan kirajzolódik, hogy eredetileg más volt Bartók koncepciója: a zárótételt a Mesto hosszabb bevezetése után egy gyors, népi dallamokra épülő melódiával zárta volna. Ettől talán az emigráció egyre gyakrabban visszatérő gondolata téríthette el.

A Mesto bevezetését követő tételek dallamvilága sem független a kor hangulatától: a második tétel, a Marcia katonai indulója nem hősies, inkább groteszk és keserű, középső szakaszában sírást imitáló motívummal. Hasonló a harmadik tétel, a Burletta szerkesztése, ahol a kemény, kegyetlen és ironikus hangvétel foglal magába egy középső, őszinte és meleg hangú triót.

A VI. vonósnégyes története is elválaszthatatlan a történelmi eseményektől. A darabot Székely Zoltán rendelte Bartóktól, és az Új Magyar Vonósnégyes mutatta volna be, de a háború miatt megszakadt a Hollandiában élő Székely és a zeneszerző között a kapcsolat. Az Európába és európai művészeknek szánt művet csak a tengerentúlon mutathatták be, ezért végül a VI. vonósnégyes ajánlása a szintén Amerikába emigráló bécsi Kolisch Quartetnek szólt. Az ősbemutatón is ők játszottak – New Yorkban. Ott, ahol 1945. szeptember 26-án, hetvenöt évvel ezelőtt Bartók Béla – távol szeretett hazájától – elhunyt.