Bednanics Gábor irodalomtörténész, a Kertész Imre Intézet igazgatójának és Fodor Péter, a Szabó Ervin Könyvtár főigazgatójának köszöntő szavai után a kiállítást Hafner Zoltán irodalomtörténész, a Kertész Imre Intézet kutatási igazgatója nyitotta meg. Hafner a Kertész Imre gyermek- és ifjúkorát dokumentáló kiállítás kapcsán kiemelte, hogy az író az egyetemes emberi értékek és a másokért való szenvedés szószólója, prózaírói munkássága pedig minden szempontból rendkívül személyes, ahogy a kiállításon bemutatott fényképek és egyéb dokumentumok is azok. A kiállított relikviákhoz első ízben csatlakoztak interaktív, digitális tartalmak, a mai kor kihívásaihoz igazítva a tradicionális dokumentumok bemutatását. Hafner azt is hangsúlyozta, hogy Kertész mindig kívülálló igyekezett lenni minden kontextusban, és ezáltal maradt szabad ember. Az író egész életműve személyes, vallomásos jellegű, a tanulóéveit dokumentáló kiállítás pedig közelebb hozhatja a befogadót Kertész műveinek, így legismertebb regényének, a Sorstalanságnak a geneziséhez is.

A rendezvény a könyvtár kávézójában folytatódott felolvasással és könyvbemutatóval. A fő téma a Hafner Zoltán szerkesztetette Kertész Imre művei című, a teljes életmű dokumentálására törekvő bibliográfia volt.

Lukács Sándor Kossuth-díjas színművész – akinek előadásában a Vígszínházban jelenleg is műsoron szerepel Kertész Imre Kaddis a meg nem született gyermekért című regényének dramatizált változata –, három, megrendítően személyes részletet olvasott fel Kertész Imre eddig jórészt kiadatlan írásaiból. Bednanics Gábor és Hafner Zoltán pedig a bemutatott szakbibliográfiáról és az író életművéről, jelentőségéről beszélgetett.

Hafner szerint az író ifjúkorából levezethető egész későbbi életműve, így a legfontosabb és legismertebb, de nem egyetlen regénye, a Sorstalanság is. Kertész Imre 1955-ben, huszonegy éves korában döntötte el, hogy író lesz, ezzel pedig kivételesen nehéz küldetést vállalt. Kertész prózájának alapélménye a kiszolgáltatottság és a bizalomvesztés, amely szorosan összefügg a koncentrációs táborban megtapasztalt halálközeli, szélsőséges élethelyzettel, ahol minden addigi érték megkérdőjeleződik. Míg a Sorstalanság fordított fejlődésregény, addig az író ifjúkorát, pályája kezdeteit dokumentáló kiállítás egyfajta nevelési regényhez hasonlítható. Kertész Imre alkotói nagysága abban áll, hogy tárgyilagosan, kellő távolságtartással írt életről és halálról. Munkássága azt példázza, hogy a holokauszt átélése megváltoztatja az ember világképét, egy írót pedig szükségképpen a kiszolgáltatott emberek szószólójává tesz.

A bemutatott bibliográfia kapcsán Hafner Zoltán arra emlékeztetett, hogy Kertész életműve nem csupán a Sorstalanság kiegészítése. Az író többkönyves, jelentős szerző, akinek minden műve egyedi és megismételhetetlen, annak ellenére, hogy tematikájuk, motívumkincsük sokszor hasonló. A bibliográfia felméri és összesíti Kertész Imre életművét, valamint kijelöli a művek további kutatásának irányait. Az életmű fogadtatástörténetével kapcsolatban például az is kiderül, hogy hatvan éves koráig Kertésszel mindössze három interjú készült. Csak ekkor kapott József Attila-díjat, tehát tehetségét, jelentőségét a szakma méltatlanul későn ismerte el. Kossuth-díjjal 1997-ben, Nobel-díjjal 2002-ben tüntették ki, e jelentős szakmai elismerések után a vele készült interjúk száma és a művei iránti érdeklődés hirtelen megnőtt. A bibliográfia annotációkkal és kereszthivatkozásokkal a művek kapcsolatrendszerét is feltárja. A kötet – kegyeleti gesztusként – a nagy író 90. születésnapja alkalmából jelent meg.

A bibliográfia bemutatója után az eddig kiadatlan anyagok kérdése került szóba, hiszen Kertész Imre szokatlanul nagy terjedelmű hagyatékot hagyott hátra. Az Intézet gyűjteményében található Kertész kézírásos és gépelt irathagyatéka, valamint az író első feleségének és édesanyjának irathagyatéka is. Emellett az Intézet könyvtárosi-levéltárosi szakmai munka keretében folyamatosan gyűjti a hagyatékból hiányzó zenés vígjátékok szövegeit, interjúkat, újságcikkeket, a kötetben nem publikált írásokat, az író által dedikált könyveket, stb. A gyűjtőmunkával párhuzamosan folyik a hagyaték feltárása, kiadása és digitalizálása, ez azonban az anyag terjedelme és sokrétűsége miatt lassan halad.

Az Intézet további célja a Nobel-díjas író emlékének ápolása, síremlékének gondozása. Ennek jegyében utolsó lakóhelyén nemrég emléktáblát avattak. A Kertész Imre Intézet honlapján részletes életrajzi adattár és a recepciót feldolgozó-bemutató bibliográfia is elérhető.

Bednanics Gábor és Hafner Zoltán azzal zárta a rendezvényt, hogy megidézték Kertész Imre, az ember alakját, aki – egykori szerkesztője és közeli barátja, Hafner Zoltán szerint – négyszemközt közvetlen, humoros, anekdotázó hajlamú ember volt, és nem olyan szigorú, mint amilyennek az írásaiból ismerhetjük. Ezzel együtt Kertész az írás terén kétségtelenül szigorú és alázatos volt: szövegeit fáradhatatlanul csiszolta, javította, ebben állandó szerkesztője, Hafner Zoltán segítette. Kevéssé ismert hogy a nagyformátumú polgári értelmiségi Kertész Imre példaképe és egyik kedves szerzője Márai Sándor volt, akitől az írói ethosz terén is sokat tanult.

/Érdeklődő Kertész Imre Nobel-díjas író tanulóéveit bemutató, a Kertész Imre Intézet utazó tárlatán a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) auditóriumában a megnyitó napján, 2020. február 20-án. Az ismeretlen Kertész Imre - Tanulóévek 1934-1955 című vándorkiállítás részben eddig kiadatlan fotókon és vallomásokon keresztül, digitális tartalmakkal kiegészülve tekinti át az író tanulóéveit. A kiállítás március 27-ig tekinthető meg. MTI/Mohai Balázs/