Tanár úr egész életében a művészetet szolgálta. Már zeneakadémiai tanulmányai alatt Gárdonyi Zoltán zeneszerző, egyetemi professzor ajánlása alapján dr. Bartha Tibor református püspök úgy gondolta, hogy érdemes két évet várni a fiatal tanárjelöltre, hogy diplomával alkalmazhassa a pályakezdő karvezetőt. A püspök úr döntését az elmúlt évtizedek igazolták. A Debreceni Református Kollégiumban töltött több mint fél évszázad alatt Berkesi Sándor munkássága nemcsak a Református Gimnázium és a Kántus életére volt nagy hatással.

A Kollégiumi Kántust Maróthi György, a történelem-, ékesszólás- és matematikaprofesszor alapította 1739-ben. A Debreceni Kollégium Kántusa azóta is Magyarország folyamatosan működő énekes együttese. Tagságát mindenkor a Debreceni Kollégium iskoláinak hallgatói és intézményeinek képviselői alkották. Berkesi Sándor 1967-ben került a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának énektanáraként a Kántus élére. Vezetésével az énekkar a magyarországi kóruskultúra egyik jelentős képviselőjévé és az országhatárokon túl is széles körben ismert együttessé vált. Eljutottak huszonhét országba, többek között az Egyesült Államokba, Kanadába, Angliába, Skóciába, a skandináv országokba, Németországba, Japánba, Dél-Koreába és Tajvanra; majd a 90-es évektől Erdély, Felvidék, Kárpátalja és Burgenland magyar gyülekezeteibe. A nemzetközi versenyeredmények mellett hazai kitüntetések is elismerték a Tanár úr és az általa vezetett énekkar munkáját: a kórus 1997-ben megkapta a Magyar Örökség-díjat, 2003-ban Debrecen város Pro Urbe díját.

Berkesi Sándor számára a legemlékezetesebb koncertek közül kiemelkedik Kodály Psalmus Hungaricusa, amelynek mindegyik előadása mérföldkő jelentőségű volt. 1972. szeptember 17-én a pályakezdő karvezető az ország leghíresebb tenoristáját, Simándy Józsefet vezényelte a Psalmus szólistájaként. A koncert megvalósulása érdekében a Magyar Állami Operaház elhalasztotta évadnyitó előadását. Kodály művének legmegrendítőbb előadása a Kántus fennállásának 250. évfordulója előtt tisztelgő hangverseny volt. A zsúfolásig megtelt Nagytemplomban Birtalan József erdélyi zeneszerző Reményik Sándor versére komponált darabja is felcsendült, amelybe Birtalan belekomponálta a református magyarság himnuszát, a 90. zsoltárt. A hangversenyt a Kossuth rádió rögzítette, és a közvetítés pontosan a romániai forradalommal egy időben zajlott. A legemlékezetesebb pillanatok között említi Berkesi Sándor, hogy Egerben a Kodály-művet Dobó István szarkofágja mellett is vezényelte.

A kórusművek szövegét a zeneszerző választja ki, így ez a zenei anyaggal tovább gazdagodva válik olyan mesterművé, amely a maga művészi összetettségében ábrázolja a valóságot. Tanár úr véleménye szerint az igazi remekművek a maguk kortalanságával minden időben vigasztalnak, bátorítanak és erősítenek.

A Zeneakadémián a II. világháború után megszűnt a katolikus és protestáns egyházzenei tanszak. „Sokan elhallgattak már. Szenci Molnár Albert még mindig énekelteti a magyar századokat...” – elmélkedik Sütő András. Berkesi Sándornak a hite adott bátorságot, hogy a kedvezőtlen politikai helyzetben is képviselje a kántorképzés ügyét Debrecenben, amikor erre máshol nem volt lehetőség. Bátorság? Hit? Remény? A háromhetes tanfolyamok keretében kilencven-száz határon inneni és határon túli fiatal képzését vállalta. A zárókoncertek összkarának hangzása még ma is elevenen él a kórusvezető emlékei között. A munka a rendszerváltás után teljesedhetett ki a református iskolák kórustalálkozóin, amelyeken tizenhat-húsz kórus is rendszeresen részt vett. Annak ellenére, hogy Berkesi Sándornak -- aki a Kántussal hamarabb eljuthatott Amerikába, a nagyvilág számos templomában és szakmai versenyén vezényelte kórusait – szívügye volt, hogy a legeldugottabb erdélyi falvak templomi gyülekezeteit is végiglátogassa. Az anyanyelvű zsoltáréneklés a református egyház szertartásaiban mindig fontos helyet töltött be. Tanár úr munkásságában a kórusművek történelmi vonatkozásainak feltárása mellett meghatározó szerepet kapott a népzenei alapokon nyugvó magyar református egyházi zene ébresztése és megismertetése.

Berkesi Sándor a Kántus mellett hatalmas hittel és energiával irányított más kórusokat is: a Debreceni Orvostudományi Egyetem vegyes karát (1988–1996), a szlovákiai Fiatal Reformátusok Szövetsége kamarakórusát (1997–2004), a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem vegyes karát (1996–2016). 2015 szeptemberétől a Sárospataki Református Kollégium vegyes karának vezető karnagya. Az oktatás minden szintjén tevékenykedett: zeneakadémistaként általános iskolás állami gondozott gyermekeket tanított, később középiskolában, majd főiskolákon, egyetemeken oktatott. 1991-től a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának oktatója, 1999-től 2016-ig tanított a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen. Az elmúlt évtizedek alatt a Nagykőrösi Református Tanítóképző (1992–1993), a Sárospataki Református Teológia (1993–1994) és a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (1996–2016) vendégtanáraként is dolgozott. Mindig az vezette, hogy az éneklésen keresztül utat tudjon mutatni az ifjúságnak, így nemcsak zenei ízlésüket, hanem értékszemléletüket is formálta. 1999 és 2016 között, a Tiszántúli Református Egyházkerület és a Református Kollégium egyházzenei igazgatójaként is ezt képviselte. Tevékenységének összefoglalásaként a Gyülekezeti énekiskolát, valamint az Ifjúsági énekeskönyvet és a Kórusgyűjteményt is ezen vezérfonal mentén szerkesztette.

Berkesi Sándor kultúrateremtő munkásságának értékét számos díj és szakmai elismerés jelzi, amely közül kiemelkedik a 2018-ban átvett Kossuth-díj, amelyet még ma is elfogódottan említ meg. „Máig nem akarom elhinni, hogy ekkora megtiszteltetés ért. Sokféle formában próbáltam segíteni, csak tettem a dolgomat.”

Bő fél évszázad tapasztalatával úgy látja, hogy az oktatásban nincs egyedüli és megfellebbezhetetlen módszer. Az elmélet mellett kiemelt szerepe van a gyakorlatnak. A karvezetés tanításában is hagyni kell a tanítvány személyiségét érvényesülni. A karvezetés lényege, hogy az ember önállóan és egyértelműen vezesse az együttesét. A kórusvezetést kegyelmi pillanatnak éli meg, amikor a tekintetek és a lelkek párbeszédéből áll össze a zene, amely az előadó és a közönség között is képes érzelmi kapcsolatot építeni.

Ennyi tapasztalattal a háta mögött is úgy látja, ideje hátrébb lépni. „Tudni kell időben abbahagyni a munkát.” De ahol egy ajtó becsukódik, ott egy másik kinyílik. A média világa sem idegen számára, hiszen négy évig volt a Kossuth rádióban saját műsora, jelenleg pedig több mint egy éve énekórákat tart egy közösségi portálon. Széles körű munkásságát nem könnyű röviden összefoglalni: kórusvezető, ének-zene és karvezetés tanár, egyházzenész, szerkesztő, egyházzenei igazgató. Ő egy szóban „néptanítónak” nevezi magát, aki Ádám Jenő és Gárdonyi Zoltán nyomdokain járva szolgált egész életében. Tanári munkásságát mindvégig Ádám Jenő szavai irányították:

„A zeneművészetben különleges nevelőerő rejlik…, a hangok között lélekre lelni az, ami érdemes… Többet ér az egészséges, céltudatos szellem, a sugárzó szeretet. E szakmában azé az első szó, aki megtörölt már egy nedves orrocskát. Olyan tanítóé, aki hivatásában következetes, őrzi függetlenségét, személyében példamutató. Olyan nevelőé, akinek nemcsak több megbecsülésre van jussa, aki joggal vár bizalmat, hogy munkájában hite erősödjék. Pedagógiai optimizmus? Az! Kell, hogy az legyen. A legnagyobb munkáról van szó, melynek tartalma és célja: az emberebb ember.”