Merész rendezéssel, negyedéves színészhallgatók játékával, sokféle újító elemmel került színre Madách Imre drámai költeménye. Az ember tragédiája ,,junior” cím jelzi, hogy elsősorban a fiatalokat szólítja meg, így akár az érettségiző diákok számára is segítséget nyújt élvezetes és emlékezetes formában. A Nemzeti Színházzá avatott Kecskeméti Katona József Színház ünnepi előadásaként a magyar kultúra napján láthatták először a nézők élőben, majd április 28-án online formában vetítették. Talán soha nem volt nagyobb szükség arra a lelki-szellemi táplálékra, amit Madách filozófiai, létértelmező műve tud adni a mostani helyzetben. Cseke Péter, a színház igazgatója és egyben a darab rendezője beavat bennünket a Kecskeméti Nemzeti terveibe és a ,,junior” előadás kulisszatitkaiba.
Nagy büszkeséggel tölti el Kecskemét lakosait, hogy Nemzeti Színházuk lett. Ezt a rangos elismerést hogyan fogadta a társulat, és milyen új lehetőségeket nyújt az Önök számára? Mi válik megvalósíthatóvá abból, ami a korábbi státuszában szinte reménytelen lett volna?
A nemzeti minősítés egy hosszú – több mind hatéves – folyamat eredménye. Ahogy Kecskemét nagyvárossá vált, a színházunk vidéki kiemelt színházból nemzetivé nőtte ki magát. Munkatársaimtól azt kértem: kezdjünk el úgy gondolkodni, hogy Nemzeti Színház vagyunk. Ezt mindenki a saját területén fogalmazza meg. Mi az, amit én hozzá tudok tenni a nemzeti létezéshez. Vagyis újratervezés következik. És ezentúl tegyünk meg mindent azért, hogy ne egy legyünk a nemzeti színházak közül (ahogyan már nem egy voltunk a vidéki színházak listáján sem), hanem: a kecskeméti, ez legyen a célunk: a Kecskeméti Nemzeti!
Egy nemzeti színház a város színháza is. Biztos vagyok benne, hogy a helyi színházba járó közönség, valamint a megyéből és a szomszéd megyékből hozzánk járó nézők lesznek az igazi nyertesei a címnek. Kollégáimmal tovább folytatjuk azt a megkezdett munkát, aminek célja, hogy a város kultúrája, Kecskemét nevével az élen, országos elismertséget szerezzen. Mostani feladatunk: a nemzeti szót megtölteni a mi színházunkra jellemző tartalommal.
/Részlet az előadásból. A fotó: a Kecskeméti Nemzeti Színház tulajdona/
Tökéletes időzítésnek mondható Az ember tragédiájának a színpadra vitele. Az életeket követelő járvány, a karanténba zártság befelé fordít, az ember rákérdez önmagára, élete értelmére. Mikor és hogyan fogant meg az előadás szándéka?
Egy nemzeti színháznak feladata időről időre műsorra tűzni a három romantikus nemzeti drámánkat, irodalmi kincseinket (Csongor és Tünde, Bánk bán, Tragédia), most ez utóbbi volt soron. Régóta foglalkoztat már a mű és annak vezérgondolata. Másfél évvel ezelőtt megszületett a döntés, hogy műsorra tűzzük, és a fiatalokat célozzuk meg vele. Akkoriban, sőt, még a próbák során sem volt sejthető, mit hoz az élet, hogy egy világjárvány közeledik. Csak remélni merem, hogy akik most találkoznak ezzel a művel, és a mi előadásunkban ismerkednek meg vele, találnak benne olyan gondolatokat, amelyeket ebben a helyzetben, mintegy tanulságként fel tudnak használni.
A Kaposvári Színművészeti Egyetem negyedéves színészhallgatói számára nagy kihívást jelenthetett az egyetemes emberi sorsról elmélkedő, eszmei magaslatokon barangoló, egyébként nem is színházi előadásra szánt mű. Hogyan fogadták az ötletet? Utólag visszatekintve, honnan hova jutottak el az első próbáktól a végső, a néző által látott változatig?
Valódi műhelymunka volt. A hallgatók mindenben részt vettek: a szövegalkotásban, az elemzésben, a zenélésben, az ötletelésben, a díszletelemek használatának kialakításában, ahogy azt egyetemi éveik során megszokták. Abban is nagyon hasonló volt ez a próbafolyamat egy vizsgaelőadás elkészüléséhez, hogy gyakran dolgoztak „lopott időkben”, hiszen egyszerre három produkció készült ekkor, és mindenki részt vett ezek közül legalább kettőben. Így előfordult, hogy egy-egy zenei vagy részpróba az esti előadás után zajlott, olykor párhuzamosan voltak beosztva két helyszínre, ami nem szokatlan a színészoktatásban, de nagyon sok erőt kíván. Ezek a fiatalok, akik egyébként a tanítványaim is, nagyon éretten gondolkodnak, és a műveltségük, olvasottságuk, világról alkotott képük jól illeszkedik a mű színvonalához.
Minden előadott mű a rendező koncepciója és a színészek játéka alapján kissé átértelmeződik. Az Ember tragédiája ,,junior” keresztény szellemiségű vallomás a szeretetről, Isten gondviseléséről, ami természetes a hívő emberek számára. Volt-e olyan színészhallgató, aki éppen a darab hatása alatt fogalmazta át a benne élő istenképet?
Több hétig csak elemeztünk. Újra és újra elolvastunk bizonyos, aznapra meghatározott egységeket, és rengeteget beszélgettünk. Mindenki elmondta a véleményét, megfogalmazta a kérdéseit, nemcsak a művel, a világgal kapcsolatban is. Értékes eszmecserék voltak, sokat megtudtam a hallgatóimról és a munkatársaimról. És igen, a viták során módosultak álláspontok, születtek új felismerések. Bizton állíthatom, hogy mindannyian gazdagabbak lettünk, akik ebben a munkában részt vettünk, és talán a jelen helyzetben is visszanyúlunk egy-egy Madách-sorhoz, mintegy megnyugvásképpen.
Hogyan látja az eddigi előadások alapján, van-e fogadókészség az ilyen súlyos, az egyéni felelősséget, az egyéni sorsvállalás kötelességét feszegető, tudatosságra ébresztő darabokra?
Igen, van. A Tragédia komoly filozófiai mű, amely nem színpadra íródott. A mi felelősségünk abban áll, hogy ezekben a veretes darabokban is megtaláljuk a lényegi mondanivalót, a szépséget, a katarzist, és nem utolsósorban azt a humort, amitől a komolyság még érvényesebb, értékesebb.
Kényes dolog hozzányúlni egy önmagában teljes műhöz, és azt megrövidíteni. Az Önök előadásában egyáltalán nem sérült Madách üzenete, sőt, a magvas gondolatok kiemelése fel is erősíti a Tragédia üzenetét. Hogyan alakult ki a dramaturgia? Az átírásban, rövidítésben miként határozták meg az Ariadné fonalát?
Az előadás dramaturgjával, Tóth Katával – túl azon, hogy az örökérvényű kérdés köré építettük az előadást: mi az emberi élet értelme, és mi a célja? – az emberi kapcsolatokra, különösen Ádám és Éva viszonyára kívántuk fektetni a hangsúlyt. A dramaturgiai munka során Kata, D. Varga Ádám és Kovács Martin egyetemi hallgatók segítségével mintegy harmadára húzták az eredeti szöveget, itt-ott vendégszövegeket is alkalmaztunk, néhány szín struktúráját pedig teljesen átalakítottuk a meghatározott cél elérése érdekében. A próbák során azonban előfordult, hogy visszatettünk valamit, ami eredetileg kikerült, de volt, hogy újabb sorokat húztunk ki. Akadt, amivel nagyon megszenvedtünk, hetekig fabrikáltuk közösen a szöveget, végül minden a helyére került, legalábbis nem kaptunk erre vonatkozó negatív kritikát.
Formabontó, rendkívül modern, mondhatni meghökkentő a színészek fekete ruhája. Miért döntöttek úgy, hogy nem kosztümös változatban adják elő?
A „kevesebb több” elvét alkalmazva Gyarmati Dóra látványtervező és Szegvári Juli játékmester kiváló ötletekkel álltak elő. Annak érdekében, hogy egyértelművé tegyük a helyszínek váltakozását és a szerepátadásokat, egy rendszert hoztunk létre. (Egy szerepet több színész is alakít, több Ádám, több Éva és még több Lucifer van, továbbá egy színész több szerepben is megmutatkozik.) Különböző technikai eszközöket, a díszletet, a jelmezt, a színeket és a zenét használjuk arra, hogy jelezzük az eltéréseket és az azonosságokat. A következőket megfigyelve megfejthető jelrendszerünk: honnan ismerhető fel Lucifer, Ádám vagy Éva? Mit jelent, mit szimbolizál egy-egy kellék vagy díszletelem, egy-egy zenei motívum? Mire használjuk a vetítést? Sokan Ruszt József világát vélték felfedezni a megoldásainkban, ami nagy elismerés.
Igen nagy ereje van Lucifer „megsokszorozódásának”, ahogy a szerep vándorol színészről színészre. Mi volt ezzel a célja a rendezésnek?
Mai világunkban is működik a sátán, méghozzá egyre agresszívabban, és egyre nyájasabb arcát mutatva. Szerettem volna, ha azt érzékeli a néző, hogy nem egy alakban, viszont különböző stílusban, más és más szándékkal kísért a gonosz. Lucifer élesen kritizál, élvezetét leli, ha romlást, hamisságot lát. Az első színben bírálja az Úr alkotását, a másodikban Ádám önérzetét csúfolja, a harmadikban az egyéniség öntudatát gúnyolja, a negyedikben a dicsőség hiúságát mutatja ki, és a nép valódi arcát fedi fel Ádám előtt, az ötödikben a népszabadság szeretetét teszi nevetségessé, a hatodikban ő a legcinikusabb és így tovább. Szóval végig gúnyol, okoskodik, cáfol, bizonyít, ezért döntöttem úgy, hogy többen játsszák. Lucifer több alakban keseríti valamennyiünk életét.
A nézők már csak a kész darabot láthatják, de izgalmas lehetett a felkészülés időszaka is, különösen így, hogy egy osztályközösségről van szó. A színháztörténetnek nem gyakori esete, hogy maga a főszereplő, jelen esetben Koltai-Nagy Balázs írta a zenét. Hogyan zajlottak a próbák, voltak-e viták, nagyobb nézeteltérések?
Balázs alig idősebb az osztály tagjainál, és az, hogy ő vezette a zenei próbákat, nem okozott semmiféle feszültséget. Kölcsönös tisztelet, segítségnyújtás, gördülékeny kommunikáció és jó együttműködés van köztük. Az osztály önmagában is egy jó közösség, és a társulat tagjaival is jó kapcsolatot ápolnak. Viták, nézeteltérések azonban mindig adódnak. Egyesek érzékenyebbek, mások keményebben fogalmaznak. Van, hogy nem egyforma lelkiállapotban találkoznak az alkotók. Nálunk inkább a konfliktusok illékonysága érdekes. Ha valami kimondatlan marad, sokkal nagyobb károkat okoz, a kinyilatkoztatás formája néha hangosabb és szenvedélyesebb, mint más munkahelyeken, de a villámgyors kibékülés, bocsánatkérés mindig többé varázsolja az érintetteket. Nekem, mint osztályvezető tanáruknak és a mű rendezőjének, az volt a feladatom, hogy minél hamarabb megoldódjanak a nehézségek, feloldódjanak a nem alkotói viták.
/Részlet az előadásból. A fotó: a Kecskeméti Nemzeti Színház tulajdona/
Az eddigi előadásokról érkeztek-e visszajelzések a közönség részéről?
Akiknek ez igazán való, a középiskolás korosztály úgy nyilatkozott, hogy nagy segítséget kaptak a mű megértéséhez, befogadásához. Felnőtt nézőink is örömmel fogadták ezt a kivonatot, többen jólesően nyugtázták, hogy minden emblematikus mondat benne van, amit vártak.
Nagy lehetőséget jelent az online közvetítés. Mit szeretnének elérni ezzel a technika által nyújtott ajándékkal?
Az ember tragédiája ,,junior” közvetítésekor a legfőbb célunk, hogy azok a fiatalok is láthassák az előadást, akik nem jutottak el hozzánk a színházba. Ami külön előnyt jelent, hogy az ország bármely pontján élők megtekinthetik, lehet, hogy éppen egy pécsi vagy soproni középiskolás érettségire való felkészülését tudjuk segíteni az előadással.
Érdemes lenne minden diáknak látnia ezt a darabot. Mi szükséges ahhoz, hogy az ország (sőt, a határon túl élő magyarság) minden középiskolájába eljuthasson a színházi előadásról készült felvétel?
A felvetésével teljes mértékig egyetértek. Úgy gondolom ugyanis, hogy már tizenéves korban, húszévesen pedig mindenképpen el kell jutnia az embernek oda, hogy feltegye magának a kérdést: mi az életem értelme és célja? Madách drámai költeménye többek között erről is beszél. Madách hívő, keresztény ember volt, ami az említett kérdésre adott válaszát is meghatározta. Az általa felhasznált mítosz, az ember teremtésének története abból indul ki, hogy a Teremtő lelket teremtett belénk, és az örök életre hívott meg bennünket, amit a földi élet előz meg. Annak végén van egy küszöb, amelyet mindannyiunknak át kell lépni. A halál. Ez azonban nem azt jelenti, hogy minden, ami azt megelőzi, csupán hiábavalóság. Szép és tartalmas életet élhetünk. A keresztény ember számára pedig ott a remény, annak hite, hogy a halál után a feltámadás és az örök élet lehetősége várja. Hogy minden középiskolába eljusson az előadás felvétele, ahhoz pályázati lehetőséget kell találnunk, és kapcsolatot a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal, amely segíthet nekünk ebben a tervünkben.
Madách végszava a reményt hirdeti: Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!
/Indulókép: Cseke Péter Jászai Mari-díjas színész, rendező, színházigazgató, egyetemi tanár a Hogy volt?! című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának SZOP stúdiójában. A műsorban a meghívott vendégekCseke Péter és felesége, Sára Bernadette színésznő munkásságát, életpályáját elevenítik fel. MTVA Fotó: Zih Zsolt/
