James MacMillan, kortárs skót zeneszerző A European Requiem című művét 2015-ben írta, 2016-ban mutatták be Oregonban és 2017-ben Londonban. Talányos címét számos fejtegetés próbálta már megfejteni, így voltak, akik a Brexithez kötötték, ám a szerző élénken tiltakozott. Mások A Nyugat alkonyát megjelenítő éneknek értelmezték, de ezt is visszautasította. Külső hatásként a zeneszerző Roger Scruton The Uses of Pessimism című tanulmányára hivatkozott.
Az A European Requiem hallgatása során – nem meglepő módon – az európai requiem-hagyomány bontakozik ki. MacMillan hangsúlyosan utal Mozart, Fauré, Brahms gyászmiséire, valamint arra a gregoriánra, amelyet a brit szigeteken egészen másképpen ismernek, mint a kontinensen. Az említett szerzők mellett nyilvánvaló még a nálunk kevésbé ismert, de a XX. századi brit komolyzenét Britten mellett meghatározó Michael Tippet és a filmzenék nesztora, John Williams hatása is. MacMillan tollát dicséri, hogy a számos őt ért befolyást és tudatosan megjeleníteni akart hagyományréteget egységes stílusba tudta egyesíteni. Requiemje egyedi hangzású, merész, de a szélsőséges hangzásoktól mentes. Összességében Sztravinszkij Oedipus Rex-éhez hasonlít a leginkább nyelvi gazdagságában, technikai változatosságában és ősi szövegkezelésében. Bárminek állítson volt egykoron emléket MacMillan szép requiemje – a mű napjainkban aktuális.
