Bona Gábor Tábornokok és törzstisztek a szabadságharcban 1848–49 című könyve adta az ötletet, hogy összeállítsam a szabadságharcban részt vett lengyelek életrajzi adatait.
Gondoltam, pár év alatt végzek a munkával. Majd’ harminc év múlva, 2015-ben jelent meg Honvédek, hírszerzők, légionisták címmel a szabadságharcban részt vett lengyelek életrajzi lexikona, amely 3415 címszót tartalmaz. Közülük legfeljebb három lengyel nevét, tevékenységét ismeri úgy-ahogy a magyar közvélemény. Mindhárman tábornokok: Józef Bem, Henryk Dembiński, Józef Wysocki. Pedig tisztek, altisztek, közlegények élete is lehet oly fordulatos, gazdag, mint akiknek az emlékét érctáblák, szobrok, utcanevek őrzik. A tizenkilenc levéltárban végzett kutatómunka is erről győzött meg. Az adalékok összeillesztése kerek élettörténetekké izgalmas szellemi játéknak bizonyult. Szerencsésnek mondhatom magam abban a tekintetben is, hogy a varsói Nemzeti Könyvtárban rábukkantam Kazimierz Bielański kiadatlan emlékiratára, s birtokába jutottam fivérei fotóinak is.
A magyar határ közelében fekvő Turzéban 1830-ban született Kazimierz Bielańskinak két bátyja (Antoni és Karol) és egy nagybátyja (Ludwik) harcolt a magyar szabadságharcban. Eltökéltségükhöz az is hozzájárulhatott, hogy 1846-ban a tágabb család több tagját lemészárolták a bécsi hatóságok által fellázított parasztok. Antoni a lengyel légió 2. dzsidásezrede 3. századának szakaszvezetőjeként a szabadságharc végnapjaiban Szőregnél könnyebben megsebesült. Karol a légió tüzérségében szolgált. Ludwik az 1. dzsidásezred közvitézeként küzdötte végig a tavaszi és a nyári hadjáratot.
A Bielański fivérek közül Kazimierz volt a legfiatalabb. 1848. november második felében szökött át többedmagával Magyarországra, s lépett be a napóleoni háborúkat megjárt Władysław Tchorznicki őrnagy által szervezett dzsidásszázadba. E dzsidásszázad azzal szerzett magának országos hírnevet, hogy megmentette az 1848. december 11-én Kassánál szétvert északi hadsereg magára hagyott ágyúit, és a bárcai kocsmánál feltartóztatta a Miskolc felé menekülő honvédeket üldöző osztrák könnyűlovasszázadot. Ezért Görgei tábornok utóbb az egység valamennyi katonáját harmadosztályú érdemjellel tüntette ki. A Nyíregyházán szerveződő 2. dzsidásezred 1. századába beosztott Kazimierzt 1849. augusztus elején a Szőregnél vívott csata után vitézségéért hadnaggyá léptették elő.
Ludwik, Kazimierz, Karol és Antoni az emigrációban
A légióval együtt az Oszmán Birodalomba kimenekült Bielański fivérek egy időre Angliában telepedtek le. Ludwik, a nagybácsi nem tartott velük, mivel a császár által kilátásba helyezett amnesztiában bízva visszatért a Habsburg Birodalomba, ahol azonnal besorozták egy büntetőszázadba.
Kazimierz asztalosként dolgozott egy angol családi vállalkozónál: bölcsőt és koporsót egyaránt készített – szavait idézve: „bútort azoknak, akik világra jönnek, s azoknak is, akik a világtól búcsút vesznek…” Ez jó felkészülési lehetőség volt számára ahhoz, hogy a leghíresebb manchesteri bútorgyárban kapjon állást, ahol azonban majdnem baleset áldozata lett. „Kártételül” a tulajdonos támogatása révén részt vehetett az első világkiállításon, amelyet Londonban rendeztek 1851-ben. Antoni és Kazimierz helybéli lengyel és magyar bajtársaival 1852-től több éven át az „aranylázas” Ausztráliában próbált szerencsét. Kazimierz már sikeres fuvarozási vállalkozó volt, amikor 1860-ban bejelentette, hogy hazatér Európába.
Karol Angliában maradt. Miután kiderült, hogy jól zongorázik, egy helybéli gazdag család gyermekeit tanította zenére és német nyelvre. Ezt követően egy lengyel származású család helyi bankjában helyezkedett el. 1860-ban öccsével együtt jelentkezett a Habsburg Birodalom londoni követénél, gróf Apponyi Rudolfnál, aki közölte velük, hogy apjuk folyamodványára büntetlenül hazatérhetnek Galíciába. Mindketten éltek a lehetőséggel. Az 1863-ban Európába visszatért Antoni is Galíciában telepedett le.
Börtönből a galíciai Tartományi Szejmbe
Kazimierz sorsába azonban ismét „beleszólt” a történelem. Az 1863. január 22-én Orosz-Lengyelországban kitört lengyel szabadságharc vezetői által megszervezett földalatti állam egyik galíciai kormánybiztosa lett. Amikor Ferenc József ostromállapot alá helyezte Galíciát, ezért négyévi várfogságra ítélték, amelyet Olmützben kellett letöltenie. A Nedeczky–Almásy-féle összeesküvésben részt vett több magyar fogollyal, így Zámbelly Lajos honvéd ezredessel is együtt raboskodott, akivel barátságot kötött. 1866-ban kegyelmet kapott. Ezt követően a közösségért kifejtett tevékenységében már békésebb eszközöket vett igénybe: gazdálkodott és a törvények biztosította keretek között politizált. Ennek eredményeként 1896-ban beválasztották a galíciai Tartományi Szejmbe. 1912-ben hunyt el.
