Az ünnepélyes megnyitó elején, az október 6-i nemzeti gyásznap alkalmából elmondták a 13 aradi vértanú nevét. 

Benkő Tibor honvédelmi miniszter a tárlatot megnyitva fontosnak nevezte az első felelős alkotmányos miniszterelnök, Batthyány Lajos nevének felelevenítését is, akinek a hazáért, a szabadságért, a magyar nép függetlenségéért kellett vértanú halált halnia. Emlékeztetett, hogy Battyhány Lajos katonaként kezdte pályafutását, majd politikus lett és kormányfő. A kormányfői megbízatásának visszaadásakor azt mondta: a továbbiakban nem a politika és a jog erejével, hanem a fegyver erejével kívánja hazáját szolgálni - idézte fel a miniszter, aki szerint ez a kiállítás "soha jobbkor" nem valósulhatott volna meg.

Benkő Tibor hangsúlyozta: egy kiállítás eszmei értékét az adja, hogy a tárgyak ne csak a múltra emlékeztessenek, azok mögött az embert is látni kell. Arra is gondolni kell, hogy elődeink, őseink felruháztak minket azzal a felelősséggel, hogy az új nemzedékek lássák a tárgy mögött a szenvedést, a kínokat, amelyekben a magyarságnak, a magyar embereknek része volt.

A több mint ezeréves magyar történelem mindig a magyar emberek elszántságáról, csatározásáról, harcáról szólt - idézte fel a miniszter A politikus köszönetet mondott Máday Norbertnek - akinek gyűjteményéből a tárlat nyílt -, hogy gondoskodik arról, az új nemzedékek továbbvigyék azokat az eszméket, amelyekkel "elkötelezett és elhivatott tagjai vagyunk ennek az országnak".

A kiállított tárgyak, fegyverek, tartozékok, festmények, mind arra utalnak Máday Norbert nemcsak tárgyakat gyűjt szenvedéllyel, hanem egy eszmeiséget képvisel - mondta Benkő Tibor. A miniszter úgy fogalmazott: "szüksége van az országnak ilyen emberekre".

Szükség van olyanokra, akik ápolják a múltat, hogy az emberek értsék meg kinek köszönheti Magyarország a jelenét és kire számíthat a jövő építésében - jelentette ki.

Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója elmondta: a most nyílt tárlatban korabeli festményeket, honvédportrékat, díszkardokat, valamint további olyan tárgyakat állítottak ki, amelyek tükrözik a szabadságharc korát.

A főigazgató kiemelte: a fegyverek gyűjtése a múlt egy nagyon fontos aspektusát reprezentálta és tette megérthetővé. A gyűjtők az egész társadalom számára végeztek, végeznek értékteremtő munkát, vannak, akik a megsemmisüléstől mentettek meg számos fegyvert. Máday Norbert olyan gyűjtő, aki hisz benne, hogy nemzeti történelmünk általa őrzött emlékei mindenki gazdagodását szolgálják - jegyezte meg Varga Benedek.

Máday Norbert elmondta: 30 éve kezdte el gyűjteni a szabadságharc emléket. Kitért arra is: ez a nap a magyar fegyvegyűjtőkről és a magyar fegyvergyűjtésről is szól, ami évtizedekig nem kapott kellő figyelmet.

 A kiállítás megnyitóját követően bemutatták Máday Norbert Pengén csillanó arcok című könyvét is.

/Indulókép: A Magyar Nemzeti Múzeum 1848-ban. A képeslap a szerencsi  Zempléni Múzeum tulajdona/