Mintegy 13 milliárd forintos támogatást ad a kormány a kulturális intézményeknek a járvány okozta károk enyhítéséért – tudta meg az InfoRádió a kultúráért felelős államtitkártól. Február első hetéig minden intézmény megkapja a pénzt.

Fekete Péter elmondta: az anyagi támogatásból nagy, nemzeti előadóművészeti és önkormányzati fenntartású kulturális intézmények, valamint országos szövetségek részesülhetnek, hogy az elmúlt egy évben elszenvedett hiátusokat valamilyen mód pótolni tudják.  A most megszületett kormányrendelet mintegy 13 milliárd forintról szól, aminek elosztása, illetve kiosztása már előkészület alatt van.

Az államtitkár kiemelte: a döntés egy egyéves előkészítő munkának az eredményeként született meg. A tárca Krucsainé Herter Anikó helyettes államtitkár  vezetésével hosszú hónapok alatt gyűjtötte össze, hogy a kultúrális élet mely területei milyen veszteségeket szenvedtek el a pandémia következtében. Ezzel párhuzamosan vizsgálták azt is, hogy milyen megtakarításokat tudtak tenni, és hogy mik voltak azok a „rendkívül hatékony” lépések, amikkel költségeket tudtak csökkenteni. Ennek a kettőnek az eredőjeként állt össze a 13 milliárd forintos keret.

Fekete Péter hozzátette: a hiánnyal és működési nehézségekkel küzdő intézményeket, szervezeteket, érintetteket úgynevezett meghívásos pályázatok útján fogják megszólítani. A támogatások alapvetően működéskiegészítésként fognak szolgálni.

Az államtitkár emlékeztetett, minden hét szerdáján mintegy 300 kulturális intézmény vezetőjével tart online munkaértekezletet, ahol egyetértés van a prioritásokat illetően. Eszerint az első az emberi élet védelme, a második a munkahelyek a megtartása, vagyis úgy kell működtetni az intézményeket, hogy senkit ne kelljen elbocsátani, de még csak kevesebb fizetést se adni. Hozzátette:  ez azonban komoly nehézséget okoz, hiszen egyrészt forráshiánnyal küzdenek, másrészt azt is ki kell találni, hogy milyen munkát tudnak biztosítani a dolgozóknak a megváltozott körülmények között.  Vagyis az intézményvezetőknek át kellett alakítaniuk a munkavégzés rendszerét, ami olykor többletköltséggel, többletfeladattal járt, ezekre is fel lehet majd használni a pótlólagos támogatást. 

/Indulókép: Fekete Péter államtitkár Fotó: kultura.hu/