A világjárvány számos fájdalmas mellékhatása közül a leglátványosabbak közé tartozik a megszokott ritmusban vissza-visszatérő sport világversenyek elhalasztása. Élni éppenséggel lehet nélkülük, de azért az olimpia tömény izgalmával fűszerezett hetek híján százmilliók élete válna kicsit egyhangúbbá.
Innen, Közép-Európa szívéből nézve, a maszk kényszerétől frissen megszabadulva, az aranylábú fiúk hősies küzdelmét a minap telt házas Puskás Arénában végigizgulva, a beoltottak növekvő számú millióiról, s a vírus örökítőanyag alacsony koncentrációjáról szóló megnyugtató hírektől elandalodva mellbevágó a hír, hogy ismét veszélybe kerülhet a már amúgy is egy évvel elhalasztott tokiói olimpia megrendezése.
A japán kormány ugyanis a visszatérőben lévő koronavírus-járvány miatt július 12-től augusztus 22-ig rendkívüli állapotot hirdetett a fővárosba, éppen a világjátékok idejére.
Japánban mások a járvány dimenziói, mint mifelénk. Lakosságarányosan kevesebb, mint tizede a halálos áldozatok eddigi száma, s annyi új fertőzött mellett, amennyinél most a tokiói kormány vészhelyzetet hirdetett, mi még Európai Szuperkupa-döntőt rendeztünk a Puskás Arénában. Az olimpiáról azonban nem a merészen sportbarát magyar kormány dönt, hanem az óvatos japán, annak tudatában, hogy náluk még csak a lakosság alig tíz százaléka érte el két oltással a teljes védettséget. Az elővigyázatosság mellett szól, hogy Kelet-Ázsia-szerte az indiai deltavariáns indult támadásba, amely nemcsak gyorsabban terjed a korábbiaknál, de nagyobbrészt már a tünetmentes szakaszban is fertőzőképes.
És ha mindez nem volna elég, a japán kormánytöbbség ráadásul éppen a napokban kapott kijózanító jelzést polgáraitól: a vezető kormánypártnak nem sikerült többséget szereznie a tokiói önkormányzati választásokon. Mivel még az idén sor kerül a parlamenti választásokra is, s a felmérések szerint a japánok hatvan százaléka az olimpia törlését vagy újabb halasztását pártolná, a kormány a politikai kockázat, s a fenyegető gazdasági és presztízsveszteség kutyaszorítójába került.
Így azután a rendezőknek nem sok választásuk maradt: vagy lefújják a játékokat, vagy bejelentik a „karanténolimpiát”. Nézők nem lesznek, helyiek sem, a sportolókat elzárják egymástól, mindenkit naponta tesztelnek, s a verseny befejeztével már indulhatnak is haza. A szigorúság mindenkit érint. Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is több napig a hotelszobájában rostokolva kénytelen kezdeni tokiói tevékenységét.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság emelkedett elvi szempontok mellett földön járó anyagi érdekektől ösztönözve is minden követ megmozgatott, hogy így vagy úgy, de legyen (végre) olimpia. Mint korábban már megírtuk, költségvetésének döntő hányada ugyanis a közvetítési jogok értékesítéséből származik, így a tévéközvetítés jogát birtokló NBC-től várt 3-4 milliárd dollár híján csődhelyzet fenyegetné. Emellett, az elmaradt hasznon kívül, a hoppon maradó szponzorokra is tekintettel milliárd dolláros nagyságrendű kártérítési igénnyel is szembesülnie kellene.
Olimpia tehát lesz, lennie kell, szurkolók nélkül, kérdés, mit szólnak hozzá a sportolók. A nézők hiányára hivatkozva elsőként Nick Kyrgios ausztrál teniszező jelentette be a visszalépését, s nem tudni, talál-e követőkre. Háromszoros olimpiai bajnok vízilabda-csapatunk legendás kapitánya, Kemény Dénes azonban azt állítja, az olimpiát minden körülmények között meg kell rendezni. Érvelése szerint sokaknak ez lesz az első, másoknak minden bizonnyal az utolsó olimpiája, nem szabad megfosztani ettől a sportolókat, akik éveket áldoztak az életükből a felkészülésre.
Bár a helyszínen nem lesznek nézők, a tévéközvetítés révén sokmilliárd ember követheti majd figyelemmel a versenyeket, szoríthat nemzete sportolóinak. Szokatlan lesz mindenkinek, főként a sportolóknak, de a verseny izgalma remélhetőleg mindenkit átlendít ezen az akadályon. Hacsak a deltavírus másképpen nem határoz…
