„Kísértet járja be Európát” – már megint. Most ez a kísértet nem a kommunizmus, hanem az, hogy mikor indulnak meg az immár nem kommunista oroszok Európa ellen. Megindulnak-e egyáltalán? S ha igen, akkor öt év múlva? Két év múlva? Esetleg holnap, mert bár Ukrajna lerohanása után ők is felkészületlenek egy újabb háborúra, de ki akarhatják használni, hogy Európa is az, és nem feltétlenül akarják megvárni, amíg Európa felkészül?

Nem puszta arányszám

Nekem mint politikusnak nem a választ kell latolgatnom ezekre a kérdésekre (ez a katonai szakemberek feladata, s nekik sem feltétlenül nyilvánosan kell ezt megtenniük). A politikusoknak azt kell figyelembe venniük, hogy ez a sok kérdés – egész pontosan: az ezek körüli bizonytalanság – benne van a levegőben. S Európa helyzetének jelenleg ez a bizonytalanság az egyik legfőbb jellemzője.

Ebben a helyzetben politikai szempontból nem puszta arányszámot kell a washingtoni öt százalékban látnunk, hanem azt, ami mögötte van, amit kifejez.

Legalábbis hiba lenne, ha politikai célként csupán annak kimutatását tűznénk ki célul, hogy egy, két vagy öt éven belül a védelmi kiadásaink statisztikailag túllépik az akkori magyar nemzeti össztermék öt százalékát. Ez ugyanis azt jelentené, hogy csak költeni kell a pénzt, de lényegében mindegy, hogy mire. Elég kinek-kinek a saját háztartása példáján belegondolnia, hogy egy pénzösszeget – akár egy nagy pénzösszeget is – jól és rosszul egyaránt el lehet költeni.

Érdekek és értékek együtt

Politikailag az öt százalék jelentését elsősorban úgy kell értelmeznünk, hogy Európának képessé kell válnia önmaga megvédésére – lehetőleg nem akkora áldozatok árán, mint amekkorát most Ukrajnának kell fizetnie saját megvédéséért. Kinek-kinek a szövetségesek közül olyan nélkülözhetetlen képességeket kell képesnek lennie hozzátenni Európa megvédéséhez, hogy a többiek ne jó indulatból, hanem jól felfogott érdekből és értékeik szem előtt tartásával vessék be saját képességeiket az ő megvédésére, ha véletlenül úgy adódik.

Az öt százalék azt jelenti, hogy Magyarországnak is ilyen haderőt kell kialakítania a szövetségesekkel egyeztetve – és ennek elérése, majd fenntartása nagyjából a GDP-nk öt százalékába kerül. A pénzt tehát mellé kell rendelni a célnak, de a cél nem a pénz, hanem a nélkülözhetetlenség és a hatékonyság. A képesség az ország megvédésére és ennek érdekében a többiek számára nélkülözhetetlen magyar hozzájárulásra Európa megvédéséhez.

Úgy gondolom, hogy a politikai szférának ezt kell elvárnia a katonai szakmától, és ezt is kell kommunikálnia a társadalom felé. Nem azért kell az öt százalék, mert Trump elnök ezt várja el, hanem azért, hogy az ország biztonságban éljen – a magyar emberek ugyanis ezt várják el.

Ami a nélkülözhetetlenséget illeti, érdemes tudatosítani, hogy az mozgó célpont. Nem biztos ugyanis, hogy ami ma nélkülözhetetlenné teszi a magyar haderőt, az holnap is elég lesz a nélkülözhetetlenséghez.

Fegyverkezés

Ez már csak azért is így van ez, mert Friedrich Merz német kancellár éppen e héten jelentette be szándékát, hogy a konvencionális hadviselés tekintetében a német legyen Európa legerősebb hadserege. A lengyelek pedig nem sokkal korábban jelentették be ugyanezt. Mármint nem azt, hogy a német legyen a legerősebb haderő, hanem azt, hogy a lengyel. A franciák pedig abból élnek, hogy jelenleg övék a legütőképesebb katonaság Európában, és ezt az elsőséget természetesen nem kívánják elveszíteni. Van tehát egy pár pályázó az első helyre.

Ha mókázni akarnék – bár nem biztos, hogy most a mókának van itt az ideje –, akkor azt mondanám, hogy erről felesleges vitatkozniuk, mert úgyis a legerősebb helye már foglalt a magyarok számára. Komolyra fordítva azonban a szót, magyar ambíciónak azt kell kitűznünk, hogy egy kirobbanó félben lévő, európai – szövetségesek közötti – fegyverkezési verseny körülményei között kell biztosítanunk a nélkülözhetetlenségünket. A fegyverkezési verseny azt eredményezi, hogy egyre nehezebb és egyre drágább lesz nélkülözhetetlennek lenni.

Ennek jegyében felesleges lenne külön hangsúlyoznom, hogy amikor a továbblépést – sőt lényegében a szintet lépést – szorgalmazom a haderőfejlesztésben, az minden, csak nem az eddigi haderőfejlesztési eredmények leminősítése.

Ami fejlesztés a Honvédségnél az elmúlt években végbement, az történelmi léptékű. Egy korábban – a balliberális kormányok által – gyakorlatilag lefegyverzett ország helyére néhány év leforgása alatt korszerűen felfegyverzett országot varázsoltunk. Szinte lehetetlen feladat volt, és mégis teljesítettük. Ez a politikai szférának és a katonai szakmai szférának a kolosszális sikere.

Nem szükséges itt a honvédelmi minisztérium érdemeit ezen a téren méltatnom. A lényeg, hogy haderőfejlesztés tekintetében jelenleg Magyarországnak nem kell szégyenkeznie a NATO-ban. Most viszont az a feladat, hogy holnap se kelljen e téren szégyenkeznünk – a szégyenkezés a jövőben ugyanis nemcsak presztízsprobléma lesz, hanem komoly biztonsági probléma is: nem a szégyenkezés ténye, hanem az, ha lenne miért szégyenkeznünk.

Ilyesmi azonban nem következhet be. Magyarországnak alkalmazkodnia kell a változó körülményekhez. Ennek biztosításához pedig szükséges az a pénz, ami a védelmi kiadások jelentős emeléséhez szükséges .

Erős Magyarország: erős NATO

Mindamellett, ha erős Magyarországot és erős NATO-t akarunk, akkor nem elég fegyverekben – tehát a szövetség számára nélkülözhetetlen katonai képességekben – gondolkoznunk. Nemcsak katonailag kell érdekeltté tenni szövetségeseinket a megvédésünkben történő közreműködésben.

Fontos az a dimenzió is, amelyet a trumpi politika legvilágosabban Ukrajna kapcsán tett nyilvánvalóvá a háborúban élő országgal kötött gazdasági szerződéssel – az úgynevezett ásványkincs-szerződéssel. Amíg ilyen szerződés nem volt, addig az amerikaiak – némi túlzással úgy mondhatjuk – olyasformán alkudoztak az oroszokkal Ukrajnáról, mintha nem igazán lett volna tétje számukra Ukrajna hosszú távú biztonságának. Amióta megkötötték a gazdasági szerződést, azóta érezhető a hangnemváltás. Ukrajnára ettől kezdve lényegében sajátjukként tekintenek, és ezzel most már Ukrajna támadóinak is számolniuk kell.

Az amerikai–ukrán szerződés példája

Ne gondoljuk, hogy az ukránokat annyira hátrányosan érinti ez a szerződés, amelyet az amerikaiak kikényszerítettek belőlük, mint amilyennek elsőre tűnik. Szíria például nemrég jelentette be, hogy szeretne ugyanilyen szerződést Amerikával. Pontosan olyat, mint Ukrajna! Lényegében a Kongói Demokratikus Köztársaság is ezt szorgalmazza. Vannak tehát olyan országok a világon, amelyek számára kifejezetten mintakép az amerikai–ukrán szerződés.

Nekünk az EU- ban azonban nem kell az legyen. Nekünk más tanulságot kell az amerikai-ukrán szerződésből levonnunk. Azért mást, mert mi nem vagyunk olyan kiszolgáltatott helyzetben, mint akár Ukrajna, Szíria vagy Kongó. Ezek mindegyikének a területén vagy ténylegesen háború folyik, vagy – Szíria esetében – komolyan fenyeget egy nemrég befejeződött polgárháború kiújulása. Isten kegyelméből mi egyelőre nem itt tartunk, és azon kell lennünk, hogy soha se kerüljünk ilyen helyzetbe.

Ami tanulságot viszont nekünk, magyaroknak, illetve általában véve az európaiaknak kell levonnunk az amerikai-ukrán gazdasági szerződés biztonságpolitikai összefüggéseiből, az az, hogy trumpi értelmezésben a biztonsági garancia alapja a közös gazdasági érdekeltség. Ha biztosra akarod venni, hogy Amerika kiveszi a részét a megvédésedből, akkor tedd ebben érdekeltté Amerikát!

Közös magyar és uniós érdekeltség
az USA-val

Ezért ha azt feltételezzük, hogy az oroszok vagy akárkik megtámadhatják Európát, akkor gazdasági megállapodást kell kötnünk Amerikával. Nem olyan megállapodást, mint az ukránok, mert, mint említettem, nem vagyunk az ő helyzetükben. Inkább olyasvalamit kellene kötnünk, mint amilyet a britek kötöttek – persze saját szükségleteinkre és lehetőségeinkre szabva. A brit megállapodás lényege komoly előrelépés a brit gazdaság és különösen is a védelmi-ipar integrációjában az amerikaival.

Erre kell törekednie Magyarországnak. Egyszersmind azon kell lennünk, hogy erre törekedjen Európa – tehát az EU – is. Teremtsünk olyan közös amerikai–magyar és amerikai–európai gazdasági érdekeltséget, ami szükségessé teszi Amerika számára a katonai szövetség teljes intenzitással történő működtetését!

Bizonyos értelemben nyitott kapukat döngetek, amikor ezt mondom. Magyarország ugyanis elsők között volt, amelyik konkrét lépéseket tett ebbe az irányába. Például a Trump-adminisztráció felállásával egyidejűleg külön miniszteri biztosi tisztséget hoztunk létre a magyar–amerikai befektetési és üzleti partnerség előmozdítására. Ráadásul a miniszteri biztos a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatója – tehát pénzügyi eszközöket is rendeltünk emellé a törekvés mellé.

Fontos azonban világosan látni (és láttatni), hogy a magyar-amerikai gazdasági partnerség megerősítése nem egy a sokféle gazdasági célunk közül, hanem „a” prioritás. Legalábbis ilyenképpen kell kezelnünk. Ez ugyanis egyszerre gazdasági és biztonsági érdekünk. Ennek jegyében kell az Amerikával folytatott tárgyalásokat megközelítenünk.

Nekünk kell kitalálnunk

Nem amerikai ajánlatokra kell várnunk. Diktátumokra meg pláne nem, mert a Trump-adminisztráció egyik leghitelesebb európai szövetségesei vagyunk: ők nem fognak velünk szemben diktátumokat alkalmazni. Nekünk kell kitalálnunk, hogy mit szeretnénk a magyar-amerikai gazdasági kapcsolatoktól, és ebbe mit tudunk bevinni saját részesedésként. Ha van saját víziónk – saját stratégiánk – az együttműködésről, akkor ennek a víziónak a mentén alakulhat ki az a gazdasági partnerség, amelyik érdekeltté teszi szövetségeseinket a megvédésünkben.

Ugyanez igaz európai szinten is. Valójában nem új gondolatról van szó. Már az eredeti Washingtoni Szerződés harmadik cikkében is benne volt a NATO szövetségesek gazdasági partnerségének a gondolata. Ez kezd most megvalósulni az amerikai–brit szerződés formájában, amelyet vélhetően további szerződések fognak követni.

Olyan gazdasági szövetséget kell kötni magyar–amerikai és európai–amerikai szinten is, amelyik finanszírozhatóvá, gazdaságilag is indokolttá és fenntarthatóvá teszi a GDP-arányosan ötszázalékos védelmi ráfordítást.

Ez mindkét fél számára fontos kell, hogy legyen. Amerikának ugyanis nem érdeke, hogy a GDP arányosan ötszázalékos védelmi kiadás agyonnyomja európai szövetségeseit, és ezáltal olyan gazdasági hanyatlás következzék be, amelyik jelentéktelenné teszi az európaiak öt százalékait. Mivel Amerika a szövetségesünk, ezért be kell látnia hogy saját érdekében érdekelt a mi gazdasági sikerünkben is. Erre az elvre kell építeni a magyar-amerikai közös jövőtervezést.

Szövetségeseinkkel közösen kell fejleszteni, közösen kell tervezni, közösen kell jövőt építeni. Ennek kell lennie a következő évek magyar NATO-politikájának centrumában – és akkor továbbra is biztonságban és jólétben fogunk élni. Ez Hága tétje!•