Mint ismeretes, az uniós voksoláson a radikális jobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) a szavazatok 31,37, a Macron-féle erők 14,6, a szocialisták 13,83, a Jean-Luc Mélenchon fémjelezte radikális baloldali Lázadó Franciaország (LFI) pedig 9,89 százalékát szerezte meg. A Macron-féle irányzatból hét év regnálás után elege lett a francia társadalomnak. Nem is volt semmi meglepő abban, hogy az idei EP-választásokon Marine Le Pen pártja több mint kétszer annyi mandátumot szerzett, mint Macronék: 2014 óta mindig a radikális jobboldal profitált a protesztszavazatokból. Azonban minden elemző egyetértett abban, hogy Macronnak semmi érdeke nem fűződik a Nemzetgyűlés feloszlatásához, hiszen a voksolásból csak meggyengülve kerülne ki, az ország pedig a korábbinál is kormányozhatatlanabbá válna, illetve Le Penék is hatalomra juthatnak. Felvetődött az is, hogy 1997 óta először, ismét társbérlet alakuljon ki: a jobboldali radikális Nemzeti Tömörülés huszonnyolc éves elnöke, a tehetséges Jordan Bardella a parlamenti többséggel kormányt alakít, miközben a centrista Macron marad az államfői székben.
A Nemzetgyűlés Párizsban
Törvényalkotás parlamenti jóváhagyás nélkül
Az elnök döntését az is motiválhatta, hogy 2022 nyara óta a kormánypártok (Renaissance, Horizons és MoDem) csak relatív többséggel rendelkeztek a Nemzetgyűlésben, negyven képviselővel maradtak el az abszolút többségtől. A szenátusban is kisebbségben lévén, jelentős akadályokba ütköztek a törvényalkotásban. Minduntalan az alkotmány azon paragrafusához folyamodtak, amely lehetővé teszi a miniszterelnök elleni bizalmatlansági indítvány kockázata mellett a parlamenti jóváhagyás nélküli törvényhozást. A 2022-es választások után huszonháromszor került erre sor, ami rekordnak számít. Ám a kormányt így sem sikerült megbuktatni, mert a parlamenti pártok nem tudtak összefogni a miniszterelnök ellen.
Macron lépése tehát mindenkit meglepett. A Nemzetgyűlés feloszlatásának időpontja különösen is megdöbbenést váltott ki. Július 26-án kezdődik a párizsi olimpia, amikor a politikai bizonytalanságnak helye nincs. Macron ezt még azzal is tetézte, hogy soha nem látott rövid kampányidőszakot szabott meg, és a lehető legszűkebb körben hozta meg a döntését, még saját táborát sem tájékoztatta előzetesen – miniszterelnökével, Gabriel Attallal is csak az utolsó pillanatban közölte.
Új Népfront
A nemzetgyűlési választások előrehozatalának első nagy meglepetéseként az agresszív, az izraeli–palesztin háború óta antiszemita nézeteket valló és ezért általánosan elítélt Jean-Luc Mélenchon woke-ideológiájú, szélsőbaloldali pártja (az LFI) négypárti választási szövetséget hozott létre. 2022-ben a törvényhatósági választásokon már sikerült a zöldeknek, a szocialistáknak és a lázadó franciáknak szövetkezniük. Az így létrejött Új Ökológiai és Szociális Népi Unió (NUPES) azonban hamar szétesett. A 2023-as szenátusi választásokon korábbi partnerei már kizárták Mélenchon pártját az újabb együttműködésből. 2024 első felére a lázadók vállalhatatlannak tűntek, és jelentősen veszítettek a népszerűségükből. Az EP-választások másnapján azonban Mélenchon kezdeményezésére újra összeállt a szövetség, ezúttal a Kommunista Pártot is magában foglalva. Az 1936-ban alakult hasonló baloldali pártkoalícióra és annak sikerére utalva az összefogás az Új Népfront (NFP) nevet vette fel.
Mélenchon korteskedik 2024-ben
Egy nappal később, június 11-én Éric Ciotti, a De Gaulle alapította, de azóta többször átnevezett, jobbközép Republikánus Párt (LR) elnöke minden korábbi egyeztetés nélkül bejelentette a Nemzeti Tömörüléssel való választási szövetséget, amivel törést idézett elő a tagságon belül. A döntést ellenző többség megpróbálta kizárni őt a pártból, de nem járt sikerrel. Ugyanakkor kevés republikánus állt össze a Nemzeti Tömörüléssel.
Egyértelmű jobbra tolódás
A választások június 30-i, első fordulója rekordrészvétel mellett zajlott, a szavazásra jogosultak 66,71 százaléka, harminchárom millió választó járult az urnákhoz. Ilyen mozgósításra 1997 óta nem volt példa. A nagyarányú részvétel elsősorban a Nemzeti Tömörülésnek kedvezett, de a kormánypártok is ötszázezer szavazóval többet tudtak megszólítani, mint 2022-ben. A baloldali összefogás viszont csak alig néhány ezer fővel növelte támogatottságát a két évvel korábbihoz képest. A közvélemény-kutatások szerint alakult a voksolás. A Nemzeti Tömörülés szerezte meg a legtöbb szavazatot, 29,25 (a Ciotti beszervezte republikánusokkal együtt 33,4) százalékot, a második lett az Új Népfront 27,99, a harmadik a Macron-féle Ensemble (Együtt) 20,04, illetve a negyedik a Republikánus Párt 6,57 százalékkal. Éric Zemmour korábban nagy reményekkel kecsegtető pártja, a Visszahódítás be sem jutott a Nemzetgyűlésbe. Az eredmény egyértelműen megerősítette a francia társadalom évek óta tartó jobbra tolódását.
Európai parlamenti választási plakát Marine Le Pennel és Jordan Bardellával (Nemzeti Tömörülés)
Csak nehogy Le Penék
Már június 30-án, a baloldali politikusok közül elsőként Mélenchon hirdette meg, hogy meg kell akadályozni a „szélsőjobboldal”, a Nemzeti Tömörülés hatalomra jutását, és ezért az Új Népfront jelöltjei lépjenek vissza más politikai erő, beleértve az egy nappal korábban még élesen bírált kormánypárt jelöltjeinek javára is. Macronék szintén hangsúlyozták: a „köztársasági erőknek” össze kell fogniuk, nehogy Le Penék megkaparintsák a hatalmat. A kormánypárti politikusok többségének azonban nem fűlt a foga ahhoz, hogy szélsőbaloldali (LFI) jelölteket támogasson. Június 30-a után a közvélemény-kutatások azonban nem zárták ki, hogy a Nemzeti Tömörülés abszolút többséget szerez a második fordulóban. Jordan Bardellát pedig már mint lehetséges miniszterelnököt emlegették. Ezeket az előrejelzéseket mint intő jeleket hangsúlyozva, a baloldali és a centrista politikai erők megpróbálták a franciák történelmi gyökerű, a „szélsőjobboldallal” szembeni félelmeit feléleszteni.
A Nemzeti Tömörülés azonban maga is számtalan hibát követett el. Több tucat alkalmatlan jelöltet indított, nem volt kidolgozott programja, a gazdaság terén a baloldalhoz hasonló ígéreteket tett, amit bizonyos jobboldali körök elfogadhatatlannak tartottak. Le Pen többszöri kijelentése, hogy ő nem jobboldali, sokakat meglepett. Az egyik jelöltről előkerült SS-sapkás kép szintén jelentős kárt okozott. Nem véletlen, hogy a Tömörülés kampányfőnöke, Gilles Pennelle a voksolás után lemondott, Jordan Bardella pedig bocsánatot kért szavazóitól. Ám nem annyira ezek, hanem inkább a szélsőjobboldali veszedelem felemlegetése vezetett a második forduló eredményéhez.
Bevált történelmi recept
Franciaországban a náci megszálláshoz köthető rezsim negatív történelmi tapasztalata, bűneinek rendszeres felhánytorgatása a társadalom jelentős részében ösztönös félelmeket kelt. Ezért sokan gondolkodás nélkül olyan pártra szavaznak, amellyel ugyan nem értenek egyet, de úgy vélik róla, hogy megakadályozhatja az inkább vélt, semmint valós szélsőjobboldal hatalomra kerülését. Ez a recept évtizedek óta bevált. Az előrejelzések viszont arra engedtek következtetni, hogy ma már nem működik, mert a Nemzeti Tömörülés ugyan radikális párt, de aligha nevezhető szélsőségesnek: Le Pen tizenhárom év alatt „kiűzte az ördögöt” pártjából, kizárva belőle a sajtó kifejezésével „a köztársaság ördögét”, a zsidó- és muszlimellenes kijelentéseiért többszörösen elítélt apját, Jean-Marie Le Pent, aki azt 1972 és 2011 között Nemzeti Front néven vezette. A voksolás azonban megmutatta, hogy a feltételezések ellenére a módszer használatban maradt. A kormány- és a baloldali pártok a média maximális kihasználásával rendkívül agresszív (nemegyszer tettlegességig fajuló) kampánnyal sikeresen gerjesztették a szélsőjobboldaltól való félelmet.
A kétfordulós francia választási rendszer nemegyszer teljesen váratlan végeredményt hoz, mert a második fordulóban a visszalépések miatt nem reális, hanem matematikai-taktikai eredmény születik. Így történhetett az, hogy noha az első fordulóban úgy tűnt, a Nemzeti Tömörülés megszerezheti a kormánytöbbséget, a második fordulóban az Új Népfront és a kormányerők győzedelmeskedtek. A jobbra tolódott Franciaországban a rendkívül heterogén baloldali összefogás győzött – igaz, kis fölénnyel.
Kormány még nincs, csak marakodás
Az Új Népfront az urnák zárása után azonnal bejelentette: készen áll a kormányzásra. A helyzet azonban különösen összetett, mert a pártszövetségen belül sem teljesen egyértelműek az erőviszonyok. A szélsőséges LFI – amelynek egyik „antifasiszta” képviselőjét (Raphaël Arnault) a rendőrség nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személyként tart nyilván – hetvennyolc nemzetgyűlési helyet szerzett. A szocialisták viszont hatvankilencet, de tíz másik balközép képviselő átállhat hozzájuk, és akkor a Népfronton belül ők képviselhetik a legnagyobb erőt. Mélenchon nem kíván lemondani a miniszterelnök-jelöltségről a szocialistáknak javára. Több név is felmerült helyette, de a megegyezés a Népfronton belüli küzdelmek miatt várhatóan hosszabb időt vesz majd igénybe. A szövetség programja szélsőbaloldali, utópisztikus szociális intézkedéseket irányoz elő (nyugdíjkorhatár visszaállítása hatvan évre, ársapkák alkalmazása bizonyos termékekre, alapbérek növelése stb.), amivel máris óriási riadalmat váltott ki francia és nemzetközi gazdasági körökben. Becslések szerint e jóléti intézkedések több mint százmilliárd eurós többletkiadással járnának az amúgy is háromezer milliárd euró adósságot maga előtt görgető országban.
Nemcsak az Új Népfronton belüli egymásnak feszülések miatt akadozik a kormányalakítás, hanem azért is, mert lényegében még relatív többsége sincs senkinek. A koalíciókötés, kormányképes szövetség felállása szinte esélytelen. Az elnöknek ráadásul jogában áll bárkit kineveznie miniszterelnöknek, akár kisebbségi vagy szakértői kormányt is létrehívhat. Macron nem fogadta el július 8-án Gabriel Attal miniszterelnök lemondását, hanem egyelőre hivatalban hagyta. Csakhogy az képviselő akar lenni, és ezért találni kell valakit helyette, mégha július 18-a – nemzetgyűlés alakulóülése - után még egy ideig ügyvivő kormányfőként működhet. Nem kizárt, hogy az államfő megpróbálkozik a saját, százhatvanhat mandátumot szerzett pártszövetségével folytatni a kormányzást, kiegészítve baloldali és jobbközép politikusokkal. A jobboldalon a republikánusok kis csoportja mutat erre hajlandóságot, a szocialisták részéről nem látszanak lépések ebbe az irányba. A száznegyvenhárom helyet szerzett Nemzeti Tömörülés biztosan ellenzékben marad, Macron körei pedig kizárják a Mélenchon-féle csoporttal való együttműködést.
Alapvetően három, nagyjából azonos méretű, de erősen eltérő nézeteket valló politikai erő uralja a Nemzetgyűlést, ami akadályozni fogja a törvényhozást. A kormányalakítás is valószínűleg elhúzódik. Macron az olimpiára stabilitást akar, de félő, hogyha nem Mélenchonék szerzik meg a kormányrudat, utcai zavargásokra is sor kerülhet. Már július 7-én az ünneplő baloldali szimpatizánsok súlyos randalírozásba kezdtek több nagyvárosban.
A nemzetgyűlési választások eredménye aligha tudja akár csak rövidtávon is megoldani Franciaország problémáit. Az alkotmány szerint egy év elteltével az elnök ismét feloszlathatja a Nemzetgyűlést. Ám az sem kizárt, hogy erre nem lesz szűkség, mert bizalmatlansági indítvánnyal bármikor feloszlathatja magát, akár már az ősz folyamán. Macron próbálkozhat szakértői vagy vegyes, politikusi-szakértői kormánnyal, de érdemi törvényhozói munka aligha várható. Egy biztos, már most mindenki a 2027-es elnökválasztásokra összpontosítva politizál. Ebből a szempontból a Nemzeti Tömörülés számára a július 7-i eredmény még jól is jöhet, mert a hatalom nem „amortizálja”, miközben ellenzékben tovább növelheti támogatottságát, illetve tanulhat hibáiból.
Az előrehozott nemzetgyűlési választások nem öntöttek tiszta vizet a pohárba. Három politikai blokk feszül egymásnak, ami maximálisan próbára teszi a jelenlegi francia politikai rendszert. Még ha Macron legutolsó, július 11-i javaslata az is, hogy a centristák, a republikánusok, a szocialisták közösen alakítsanak kormányt akár a kommunisták bevonásával is, de a radikálisok, a Nemzeti Tömörülés és a Lázadó Franciaország ellenzékbe szorításával, . Franciaország utoljára a negyedik köztársaság (1946–1958) idején tapasztalt instabilitásba, az ismertlenbe ugrott.
A szerző történész, a Habsburg Ottó Alapítvány tudományos igazgatóhelyettese
Nyitókép: A francia Nemzetgyűlés 1848. február 23-i ülése, amikor Lajos-Fülöp király lemondását követően forradalmárok törtek be a terembe, és a köztársaságot követelték; Jules David korabeli metszete, Bibliothèque nationale de France, Párizs
