A „Nő és Férfi”, nemiséget és szexualitást kutató intézet alapítványának alelnöke, a pszichológus Agnieszka Marianowicz-Szczygieł, a téma avatott kutatója könyvében a gender- és queerideológia egyre totálisabb természetét mutatja be.
A gender szónak legalább ötféle jelentését említi: pszichés önazonosság, azaz, hogy minek tartjuk magunkat; társadalmi-kulturális nem, vagyis egy adott nemhez kötődő nemi szerep, hogyan öltözünk, milyen viselkedést tartunk jellegzetesnek az adott nem számára; nyelvtani fogalom (hímnem, nőnem, semlegesnem); a genderrel foglalkozó tudományterület; végül pedig az ideológia.
Míg a gender nem tagadja a biológiai nem létezését, csak figyelmen kívül hagyja azt, a queer továbbmegy, és azt állítja: a szexualitásra vagy nemiségre vonatkozó minden merev kategória korlátozó jellegű. A szexualitást és a nemiséget képlékeny jelenségként értelmezi: ma lehetek férfi, holnap valamiféle „nemek közöttinek” tarthatom magam, a következő napon pedig esetleg bármiféle négylábúnak. Az objektíven létező biológiai nemet kizárólag „születéskor beírt nem”-ként tartja számon, igazi nemnek csak a „választottat” tekinti.
Az aránytalanul nagy sajtóvisszhang azt a látszatot kelti, hogy az LMBTQ-csoporthoz tartozó személyek a társadalom leginkább sértett tagjai. A tények azonban ellentmondanak ennek: az Egyesült Államokban például egyenesen ünneplik őket, Lengyelországban pedig adatok bizonyítják, hogy manapság a keresztények háromszor annyi diszkriminációt szenvednek el, mint az LMBTQ-hoz tartozók. Ma már épp fordított a helyzet, az LMBTQ egyre gyakrabban diszkriminálja a társadalom csendes többségét, önmaga számára újabb és újabb, megalapozatlan társadalmi privilégiumokat követel. Az LMBTQ-személyek Lengyelországban teljes állampolgári szabadságjogokat élveznek: saját sajtójuk van, médiaportálokkal rendelkeznek; sorra alapítják szervezeteiket; találkozóhelyeik vannak, klubok, „sötétszobák”, amelyekben szexuális kapcsolatot létesíthetnek bárkivel; közösen vehetnek fel pénzhitelt; együtt bérelhetnek lakást, illetve a partner halála után jogosultak az önkormányzati bérlakás bérleti jogára; végrendelet hatálya alapján örökölhetnek egymástól; joguk van saját gyermekük nevelésére; a munkajogi törvények pedig tiltják diszkriminálásukat.
Az LMBTQ-személyeknek a fejlett államokban sikerült kiharcolniuk, hogy akaratuk sokszor törvényerőre emelkedjen. Kanadában például az a szülő, aki nem egyezik bele kiskorú gyermeke nemének megváltoztatásába, megvádolható családon belüli erőszakkal, és még a gyermekét is elvehetik tőle. Minden hivatalos nyomtatványból törölték az „apa” és „anya” kifejezést, semleges megnevezést elrendelve a közigazgatásban.
A szerző úgy véli, a szexuális kisebbségek „felszabadítása” az útnak csak egy szakasza. A keresztények hamarosan
célkeresztben találják majd magukat.
Franciaországban például elkészült az a törvénytervezet, amely megtiltaná a templomokban a homoszexuális együttéléstől való tartózkodás hirdetését. Svájcban 2018-ban megszavazták a homofóbiáért és transzfóbiáért járó börtönbüntetést. Ha a vázolt tendenciák folytatódnak, a következő jövőkép rajzolódik ki: a gyermekeket az LMBTQ-társaságok diktátuma alapján kialakított oktatási programok szerint fogják tanítani; ha a gyermek tizennyolc éves kora előtt meg akarja változtatni a nemét, és a szülő nem ért ezzel egyet, elvehetik tőle, megfoszthatják szülői jogaitól, megvádolhatják erőszakkal, börtönbe zárhatják; az iskolákban a gyermekeket arra tanítják majd szexuális oktatás címén, hogy a nemet meg lehet választani, mindegy, hogy kivel lépnek szexuális kapcsolatba, az is, hogy hányan vannak és milyen korúak. A gyermeknek csak „felkészültnek” kell lennie, és óvszert használnia. A „mama”, „papa”, „feleség”, „férj” „heteroszexualitás” nemcsak a hivatalos iratokból tűnik el, hanem a köznyelvből is; eljön az az idő, hogy a szülő nem mondhatja meg gyermekének, hogy milyen nemű; a Biblia tiltott könyv lesz, mint amely diszkriminál, az egyházat felügyelik vagy illegalitásba kényszerítik.
Végül a szerző megállapítja: a szexuális szivárványforradalom „egy családellenes, keresztényellenes, tudományellenes terv megvalósításának stratégiája, mely a társadalom fokozatos meghódítására irányul, egyre totálisabb elnyomó rendszer felé vezet, korlátozva az alapvető emberi szabadságjogokat. Nem más, mint szexkommunizmus, amit antikulturális, neomarxista körökben találtak ki.”
