A Kalota Művészeti Alapítvány – Napkút Kiadó gondozta kötet a 2021-ben megjelent, Három pápa magyar írnoka című, a bencés szerzetes Rómában töltött éveiről szóló beszélgetőkönyv folytatása. A könyvről a Józsa Judit Galériában tartott, Elmer István által vezetett beszélgetésnek Somorjai Ádám mellett még Tóth Tamás egyháztörténész, a római Pápai Magyar Intézet korábbi rektora, a Pázmány Péter Katolikus egyetem docense volt a résztvevője.

A beszélgetőpartnerek egyetértettek abban, hogy Rómát nem lehet teljesen megismerni, majd tisztázták Róma, a Vatikán és a Szentszék viszonyát: míg Róma az „Urbs”, a kétezer éves város, a Vatikán (ezen belül) egy nem egészen százéves állam, míg az Apostoli Szentszék a katolikus világegyházat irányító ősi intézmény. Tóth Tamás jelezte, hogy a mindössze negyvennégy hektár területű Vatikán államhoz a Szent Péter tér már nem tartozik hozzá. A Quirinale Palota, az olasz köztársasági elnök rezidenciája, ahol XIV. Leó pápa a minap ünnepélyes látogatást tett, korábban az olasz királyé volt, eredetileg pedig a pápák nyári palotájának épült.

Elmer István, Somorjai Ádám OSB és Tóth Tamás, a könyvbemutató főszereplői (fotó: Pálffy Lajos)

 

Ahogy a könyvben, úgy a beszélgetésben is szóba került az a kultúrsokk és nyelvi problémák, amelyek a Rómába tanulni érkezőket érik. Amikor Somorjai Ádám 1984-ben erkölcsteológiát tanulni az Örök Városba érkezett, ott egyáltalán

nem ismerték azokat a neves teológusokat, akik őt itthon tanították. Azt érezte, hogy úgy gondolják, a magyar pusztákon még mindig lovak legelésznek.

A nyelvek közül mindenekelőtt olaszul kellett megtanulnia, hiszen ez volt a közös nyelv a Vatikánban is. Visszaemlékezése szerint kapható volt ötnyelvű szótár, ezt is használta az első időkben.

A kezdeti nehézségek kapcsán egy helyi péksütemény, a rosetta megvásárlásáról mesélt, amely mellé oda volt írva, hogy 1900 líra. Mivel nem tudta, hogy ebből egy egész kiló kerül ennyibe, hetekig nem mert vásárolni belőle. Tóth Tamás még 1990-ben, a középiskolában is csak oroszul tanulhatott, s amikor később papnövendékként Rómába, egy német nyelvű kollégiumba került, egy árva szót sem tudott ezen a nyelven. Az előadások és a vizsgák ellenben olasz nyelven folytak. Ő is szótárakat használt kezdetben, ugyanakkor hozzátette, hogy

az érkezés mellett egy másik kultúrsokk is éri a Rómában tanulókat, dolgozókat – amikor hazajön az ember.

A Via Giulia Rómában, jobbra a Pápai Magyar Intézet épülete (forrás: User: /WT-shared/ Roundtheworld at wts wikivoyage, Public domain/Wikimedia Commons)

 

Elmer István szóba hozta a Pápai Magyar Intézetet is, amit egy időben Tóth Tamás vezetett. A Via Giulia 1. szám alatt lévő intézményt az ötvenes években csak létrával lehetett megközelíteni. Mégpedig azért, mert az ingatlan földszintjén és első emeletén a világi Római Magyar Intézet helyiségei voltak, amelyeken keresztül a kommunista uralom alatt a második emeletre nem lehetett feljutni. A terepviszonyok annyit engedtek meg, hogy az épület Tevere felőli oldalán, ahol a második emeletből első emelet lesz, a továbbképzésen lévő

papok egy létra segítségével mégis meg tudták közelíteni az akadémiájukat. Mindezt reverendában

tették meg, és a „világlapok” ötven dollárt fizettek nekik egy-egy ilyen fényképért.

Elmer István morálteológusként azzal a kérdéssel tette próbára Somorjai Ádámot, hogyan lehet úgy nem igazat mondani, hogy ne hazudjon az ember. A könyvben van is erre példa: amikor Kolos atya még a II. világháború előtt utazott ki a Vatikánba,

csabai kolbászt és Pick szalámit is vitt magával, mivel hiányoztak neki a hazai ízek. Ezeket a vámvizsgálat előtt egy madzagon kilógatta az ablakon.

Így ott, a fülkében valóban nem volt elvámolnivalója, s Kolos atya szerint a kolbász különben sem elvámolnivaló, hanem ennivaló.

A Falconieri-palota Tevere felé néző udvari homlokzata (forrás: Lalupa CC BY-SA 3.0/Wikimedia Commons)

 

Elmer István hangsúlyozta ugyan, hogy nem szeretne aktuálpolitizáni, mégis feltette a kérdést a két papi személynek: miben látják Európa mai krízisének megoldását. Tóth Tamás a különféle nézőpontok egyeztetését javasolta, amit Rómában, „az Urbsban” meg lehet tapasztalni. Példának hozta még fel a kontroverz teológiát, ahol a kispapokat nyilvánosan vitáztatták, így megtanulták a vitakultúrát, a másik nézőpontjába való belehelyezkedést. A kérdés kapcsán Somorjai Ádám 1968 példáját felhozva Nyugatnak és Keletnek azt a fajta különbözőségét emelte ki, ami ott a párizsi és frankfurti diáklázadásokat jelenti, nekünk pedig a prágai „internacionalista” beavatkozást. A szerzetes történész még hozzátette: szerencsések vagyunk, mert

megtanultunk a sorok között olvasni, Nyugaton ellenben jobbára elhiszik mindazt, amit leírnak.

A könyvet bemutató beszélgetésben szóba került még Casaroli bíboros szerepe, előkerült a Rómában élő magyarok legendás találkozóhelye, a „Triznya kocsma” is, az a történet, amikor egy magyar állampolgár svájci gárdistának jelentkezett, valamint az 1997-es vatikáni szerződés aláírásának története. A Szentszéket képviselő Angelo Sodano és Horn Gyula miniszterelnök között tolmácsoló Somorjai Ádám kínos helyzetbe került, mert bár megkapta előre Sodano bíboros beszédének szövegét, a szentszéki államtitkár mondandója sokban különbözött a leírtaktól. Így azután rögtönöznie kellett. Erdő Péter esztergomi érsek, aki akkor kánonjogászként volt a delegáció tagja, mondta is később, hogy az Ádám „hasalt”, amikor Horn Gyulának fordított.