„A munkáltatók jelentős adókedvezmény mellett havi 150 ezer forintos lakhatási támogatást adhatnak a fiatal dolgozóik lakbérének támogatására vagy lakáshitel-törlesztésükre.” – így szól a bejelentés, ami tényleg valós. Ám a köztudatba ez már „150.000 forintos lakhatási támogatás”-ként ment át. Először is nem az állam adja, hanem a munkáltató, akinek erre az összegre adókedvezményt biztosítanak, tehát összesen csak 28% terheli. A feltételes módról tudjuk, mit jelent, azt hogy vagy igen vagy nem. Meg azt is, hogy az említett összegig bármennyi lehet. És csak annak adható, aki megfelel a feltételeknek.
Sok a ha. Vajon ad a munkaadó?
Erről az az intézkedés jut eszembe, mikor a munkáltató az EKHO-soknak odaadhatta az adó egy részét. Nos, éppenséggel tudok olyan esetet, hogy nem adta oda, hanem megtartotta magának.
Pedig erre a támogatásra nagy szükség van, mert az albérletárak az egekben –
a honi fizetésekhez képest, persze. Aki egy fizetésből, mondjuk 350000 nettó forintból (ami nagyjából egy átlagos [medián] fizetés) tartja fenn magát és akár csak egy gyermekét, bérelve egy másfél szobás lakást Budapesten egy közepesen jó (tehát nem borzalmas és nem is elegáns) környéken, az minden további nélkül elkölt rá 200.000 forintot. Marad 150.000, plusz a családi pótlék, etc. Hogy abból nem tudnak megélni? Hát, nem, de valahogy megteszik.
Égető problémát orvosol tehát a gondoskodó magyar állam – itt nem ironizálok, valóban az –, csakhogy
rábízza ennek a pénznek a kiosztását másra.
Drukkoljunk tehát, hogy felelősen gondolkodó munkáltatók, szociális érzékük vezényszavára tényleg, és eleget adnak, a feltételeknek pedig mindenki megfelel, akinek szüksége van erre a pénzre!
