Az elmúlt május hónapot nemzetközileg az Ukrajna elleni orosz háború határozta meg, Magyarország számára azonban Orbán Viktor ötödszöri kormányfői hivatalba lépése és Novák Katalin államfői székfoglalója számított lényegesnek. A modern kommunikáció mércéje szerint az újdonság győzött a rutin, a nyílt színi nagyjelenet a zártkörű egyezkedés fölött. A dramaturgia azoknak is üzent, akik külföldön, legalábbis az európai fővárosokban az elhangzottakat nem értették meg eredeti nyelven: új korszak csírázik.

Aki rögzötten konzervatív, legyinthet, és mondhatja: ez a dolgok természetes rendje, mindig is így volt, amúgy pedig mindkét főszereplő egy pártban nőtt fel, az egyik mint elnök, a másik mint alelnök, közös meggyőződések révén lettek nagyok, és kapták meg a két legfontosabb állami hivatalt, sőt, Novák egyértelműen Orbánnak köszönheti az állását. Aki pedig fogékonyabb a jelekre, az sejtheti, hogy itt másról van szó, mint pontról pontra egyeztetett együttműködésről. Az ilyen elképzelés három tényen dől meg. A legfontosabb: a megválasztott köztársasági elnök teljesen független a miniszterelnöktől – miközben a kormányfő igenis többszörösen függhet az államfő felfogásától. A második: Magyarország Alaptörvénye úgy rendelkezik, hogy az Országgyűlés mandátuma négy évre, a köztársasági elnök megbízatása viszont öt évre szól. A harmadik: a szándékok és eljárások közötti különbségek azáltal is dinamikát nyernek, hogy a kormányfő, illetve pártelnök férfi, az eddigi helyetteséből és miniszteréből lett államfő pedig nő.

Novák Katalin nem Orbán által kigondolt és kiosztott szerepet játszik, nem „Orbáns Vorzeigefrau”, mint ahogy a német médiumokban szokták nevezni – azaz Orbán látványosabb, tetszetősebb képviselője –, hanem Orbán vetélytársa a magyar jövő átfogó meghatározásában és a mostantól kezdve járandó út kijelölésében. Orbán nyilvánvalóan nem Novákban látta a biztosítékot saját vonalának folytatására a Fideszben, hiszen akkor megtartotta volna a kormányában. Hogy ezt miért nem tette, és miért jelölte vagy kellett jelölnie őt államfőnek, azt feltehetően csak az tudja, aki rendszeresen Orbánnal vagy Novákkal reggelizik. Korántsem volt „kézenfekvő” a jelölés, Orbán előtt eszébe se jutott senkinek.

Nováknak egészen más az érdeke, mint Orbánnak. Ez következik a fent említett négy évszámból. Orbán 1963-ban, ő azonban 1977-ben született – ez a tizennégy év korkülönbség a politikában két generációt jelent: a fiatalabbak nyilván máshogy gondolkoznak, mint az idősebbek, és főleg azon igyekeznek, hogy csak a felemelkedéshez szükséges mértékben hasonlítsanak „felfedezőikhez”, viszont saját karrierjük érdekében annál inkább megfeleljenek kortársaik és a még fiatalabbak igényeinek.

A kilátások a két másik évszámon múlnak: 2026-ban lesz a következő országgyűlési választás (ha addig nem jön közbe más, akkor viszont az államfőre hárul a döntő szerep), a köztársasági elnök megválasztására (normális körülmények között) azonban csak 2027-ben kerül sor. Novák már csak az életkora alapján is érdekelt a megbízatása megújításában, hiszen senki sem akar ötvenéves korban nyugállományú államfő lenni. De az akkori elnökválasztási siker csupa ismeretlen tényezőn múlik: mekkora lesz majd akkor a Fidesz népszerűségé és a KDNP-vel együtt a parlamenti ereje, mik lesznek a fiatal választórétegek elvárásai, és mi lesz akkor az Orbán utódlására készülő vagy törekvő pártalvezérek hozzáállása a konzervativizmusnak nevezett kaleidoszkóphoz, mi lesz akkor a belbiztonsági, a magyar nemzetpolitikai, az európai és a világpolitikai, illetve gazdasági helyzet? Novák tudja, hogy a köztársasági elnök nem az utolsó hat hétben folytat választási kampányt, hanem a megválasztásától kezdve 1826 napon át: mindennap eldőlhet, hogy mind népe számára, mind nemzetközileg alkalmas államfő-e, vagy sem. Leszögezte, hogy ő az európai uniós és a NATO-tagságban látja Magyarország jövőjét, biztonságát és boldogulását, és nem kívánja az országot „semleges” pozícióba csúsztatni –

nemcsak Putyin Ukrajna elleni támadása, hanem vélhetőleg bármilyen geopolitikai katasztrófa esetében sem: öt év alatt mindenféle történhet, összehasonlítatlanul több mint négy év alatt. Erre kell az elnöknek felkészülnie; fontos adalék, hogy külpolitikai főtanácsadója nem a nyugdíj felé jár, hanem szinte egykorú vele, 1976-ban született, tapasztalt diplomata: Altusz Kristóf. Az elnök állásfoglásai nem elvből (egyre-másra vagy a feltűnés kedvéért) térnek el a kormányfői nyilatkozatoktól, hanem akkor, amikor tartalmilag és szövetségi, azaz kölcsönös érdekből van szükség rájuk, ami rendszerint egyet jelent a sokat emlegetett nemzeti érdekkel, és Novák Katalin személyesen szavatol értük. Ő nem kijavítja a kormány politikáját, hanem hallható és látható tényeket teremtve elindul az elnökség útján, mint ahogyan a magyar–lengyel barátság megmentésére, a magyar–német megértés vagy a csehekkel való jó kapcsolat előmozdítására tette. Azt a lengyel, a német, sőt a többi európai és a transzatlanti államfőnek és a brüsszeli Bizottságnak észre, sőt tudomásul kell vennie, hogy nagyobb Nyugat-barát és egyben befolyásosabb politikus Magyarországon sem a kormány, sem az ellenzék berkein belül nincs Novák Katalinnál, aki nem más politikusok vagy pártok, hanem egyedül önmaga és Magyarország képviselője. Hogy magyar államfő ezen felül mennyiben lehet az egyének állampolgárságától független „összmagyarságnak” nevezett magyar nemzet valódi és legitimált képviselője, az még tisztásásra vár.

A szerző politológus, a Frankfurter Allgemeine Zeitung korábbi szerkesztője