A kisebbségi magyar közösségek esetében nem a népességfogyásra, szülőföldön maradásra kellene koncentrálni, hanem arra, hogy ezekben a kisebbségi társadalmakban hogyan lehet biztosítani a társadalmi mobilitás és az azonosságőrzés-fejlesztés esélyegyenlőségét, mind a többségi társadalomhoz, mind az anyaországhoz viszonyítva.
Marginalizálódás
Alaptalannak és álságosnak bizonyultak azok elképzelések, amelyek a munkahelyteremtéstől közvetlen otthonmaradást reméltek, ahogy a magyarországi szociális kedvezményektől gyerekszám-növekedést. Az utóbbi évek óvoda- és iskolaépítési és -felújítási programjai jelentős – bár nem ellenmondásmentes – eredménynek tekinthetők, de ehhez képest a humánerőforrás-fejlesztés elmaradt. Ma már alapvetően nem az anyanyelvi oktatás a kulcskérdés, hanem az, hogy milyen minőségű a magyar iskolán belüli oktatás. Eddig nem sikerült megoldani, illetve tematizálni a nagy arányú iskolai lemorzsolódást, a leszakadó társadalmi rétegeknek a társadalmi felzárkózást segítő személy- és családközpontú segítőhálózatok kiépítését (például a gyerekétkeztetés, tanodák, tehetséggondozás, szociális gondozás terén). Tehát a közösségbővítésre és -fenntartásra irányuló programok helyett inkább a közösségek életminőségének, közműveltségének megerősítését szolgáló humánerőforrás-fejlesztő programokat kellene előnyben részesíteni. Néha a hosszabb út a rövidebb.
Kulcskérdés tehát, hogy a határon túli társadalompolitika a kisebbségi magyar közösségeknek a többséghez viszonyított és a belső marginalizálódását (oktatás- és foglalkozásszerkezet) kezelje, illetve gondoskodjék a magyar kötődésű romák integrációjáról.
Támogatáspolitika megváltoztatása
Világos a mai helyzetben, hogy a kisebbségi magyar közösségek a demográfiai adottságok és a választási szabályok miatt az adott politikai rendszereken belül csak egyetlen párt révén tudják érdekeiket érvényesíteni. Parlamenti jelenlét nélkül nem képesek tematizálni és megjeleníteni szempontjaikat. Ahhoz azonban, hogy a mindenkori pártpolitika (legyen az kisebbségi párt vagy magyarországi politikai erő) ne gyűrje maga alá a közösségi életet, hanem annak képviselője legyen, a belső önrendelkezést, a közösségen belüli pluralizmust intézményesen kell biztosítani. Az eddigi politikai, jogi megközelítések azonban a kisebbségi magyar társadalom etnokultúrálisan szerveződő valamennyi alrendszerét – a politikai érdekvédelmet, önkormányzati pozíciókat, vallási életet, nyilvánosságot, oktatást, közművelődést, egyesületi-civil szervezeteket, kulturális, művészeti és tudományos életet, sportot, gazdaságot – a pártpolitika függvényeként kezelte. Ezt elkerülendő, illetve ahhoz, hogy ezek az alrendszerek a túlélő üzemmód helyett aktivizálódjanak, meg kell változtatni a magyarországi támogatáspolitikát, egyfelől szét kell választani a működési, a társadalompolitikai és a gazdasági támogatásokat, másfelől gondoskodni kell az átláthatóságról, a szubszidiaritásról és a pályázati minőségbiztosításról.
Az intézményműködtetést konkrét, hároméves munkatervek nyomán normatív alapon kellene megoldani, folyamatos szakmai monitorizálással. A pályázati rendszert nagyságrendileg kellene bővíteni: a meglévő és a kerekasztalok által megadott programprioritásokra külső pályázatbonyolítókat és külső bírálókat alkalmazva, alkuratóriumokat bevonva minőségbiztosított rendszerben. A rendezvény- és kis léptékű programpályázatokról a regionális szakkuratóriumok dönthetnének. A rendszert az uniós pályázati normáknak megfelelően kellen működtetni: részfinanszírozásokkal, országonként standardizált költségtételekkel, más források bevonásának premizálásával stb.
Egyeztető fórumok
Létre kell hozni a MAÉRT-en kívül is egyeztető fórumokat: Magyarországon pártközi megállapodásként magyarságpolitikai minimumot szükséges elfogadni, a kisebbségi magyar közösségekben pedig olyan magyar kisebbségi kerekasztalokat kellene alakítani, ahol az intézményi alrendszerek (valamennyi ebben részt vállaló egyesület, szervezet) meghatározhatják a támogatási prioritásokat, szakértői anyagok és javaslatok készülhetnek és egyeztető fórumként működhetnek. (Lásd a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala működésének tapasztalatait.)
Új patrióta nyelvezet
Ahhoz, hogy az új budapesti kormányzat elfogadtassa magát a szomszédországi magyarság körében, elengedhetetlen a magyarországi közszolgálati média átalakulása. Sokszínű, rétegzett és a konfliktusokat vállaló ország mindennapi képe és a határon túli magyar folyamatokat is tárgyilagoson közvetítő megközelítés megnyugtató és orientáló lehet. Ugyanakkor Magyar Péter nem töltheti be azt a nemzetiesítő szerepet, amelyet Orbán Viktor alakított ki. Hiszen a határon túli magyar társadalom többsége, mint kiderült, valójában olyan magyar nacionalista diskurzusra vágyott, amely nemcsak emancipálta a magyar politikai közösséget, hanem retorikailag ellensúlyozni is tudta a többségi nacionalista közbeszédet, amivel enyhített a kiszolgáltatottság érzetén. Ehhez képest újfajta, nem az ellenségképre támaszkodó patrióta nyelvezetre van szükség.
Azonnali kormányzati intézkedések
Néhány ilyen intézkedés megelőzhetné a határon túli magyar politikai elittől érkező politikai támadásokat, amelyek megkérdőjeleznék a kormány elkötelezettségét és felelősségérzetét a szomszédországi magyarok iránt. Ezek a következők lehetnének:
- A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a minisztériumok határon túli magyar vonatkozású nemzetpolitikai döntéseinek (részletes és kezelhető) nyilvánossá tétele 2010-től máig.
- Javaslat a magyarságpolitikai nemzeti minimumról a magyarországi pártok felé a hosszú távú alapelvek konszenzusos elfogadására.
Magyarságpolitikai nemzeti minimum lehetséges elemei
– A kisebbségi magyar közöségek belső önrendelkezésének elismerése, az önálló politikai közösségként való elfogadása, integrációjuk és érdekérvényesítésük támogatása az adott ország politikai rendszerében a demokratikus és az EU-ban elfogadott együttműködési normák alapján.
– Az egyetemes magyar közösséghez való tartozás jogának, a szabad kapcsolattartás elvének elismerése. A többközpontú magyar nemzet transznacionális működését intézményesen is biztosítani szükséges.
– A magyar állami felelősségvállalás célja a kulturális önazonosság megőrzésének biztosítása, amelynek kulcsa az egyének társadalmi, kulturális mobilitási esélyegyenlőségének biztosítása, az erre vonatkozó törekvés. Ez vonatkozik a magyarországi feltételekre és arra is, hogy lehetőség szerint a magyarok a szomszédos országokban is megkapjanak minden lehetőséget a társadalmi mobilitásuk és az otthonos életviláguk megteremtésére. Az erre vonatkozó igényeket a kisebbségi magyar közösségnek kell megfogalmaznia.
– A mindenkori magyar kormányzat támogatja a kisebbségi magyar közösségeket abbéli törekvésükben, hogy az adott országon belüli jogegyenlőségüket az alkotmányosan garantált önkormányzati jogok, külön nemzetiségi törvény biztosítsa.
– A szomszédos országokban élő magyarság mint résztársadalom, illetve önálló politikai közösség önazonosságának megőrzése érdekében önálló intézményrendszerre jogosult. A mindenkori kormány támogatja a határon túli magyar közösségek által elfogadott fejlesztési célokat.
– A magyar–magyar egyeztetések fóruma az évente ülésező MAÉRT, illetve az évente többször is ülésező MAÉRT-szakbizottságok, ahol megállapodások készülnek a támogatási és szakpolitikai prioritásokról, együttműködésekről, az állami szabályozások miatti problémák feloldásáról. A magyar kisebbségi szervezetek egyenrangú kezelésének elve.
– A magyar kisebbségi pártok nem vesznek részt a magyarországi választási kampányokban. A magyarországi pártok programokat dolgoznak ki a szomszédországi magyarok és a magyar diaszpóra számára. Külföldön sem pártszervezeteket nem működtetnek, sem nem kampányolnak választási idényen kívül.
– A mindenkori magyar kormány feladata a határon túli magyarság érdekeinek a kétoldalú és a nemzetközi kapcsolatokban történő képviselete.
– A magyar költségvetésnek folyamatosan azonos arányban része a határon túli magyar intézményrendszerek támogatása. (Ez jelenleg 0,3-0,5 százalék körül mozog.)
– A határon túli magyarok és a külhoni magyar állampolgárok magyarországi jogegyenlőségének ellenőrzése a kisebbségi ombudsman feladatköréhez tartozik.
3. A határon túli társadalmi szervezetek megszólítása és felkérés a kisebbségi szakmai kerekasztalok létrehozására.
4. Tárca nélküli miniszter kinevezése a határon túli magyar ügyek intézésére, aki az államtitkárhoz képest szavazat joggal vesz részt a kormányüléseken és egyeztetéseken vagy/és a Határon Túli Magyarok Hivatalának visszaállítása.
5. Sajtóalap-pályázat meghirdetése a szomszédországi magyar helyi és regionális közmédiáknak, teljesítmény és a vállalt feladatok alapján, szakértői nyilvános pontozással.
6. A támogatási rendszer stabilizálása, illetve javaslat a mindenkori éves állami költségvetési arányra (az elmúlt évtízedből kiindulva 0,5 százalék).
7. A választási rendszer átalakítása: a szavazási esélyegyenlőség megteremtése, szavazókörök létrehozása az érintett szomszédos országokban és a Nyugat-Európában.
8. Világos megindoklása annak, hogy bizonyos támogatási formák és intézmények miért szűnnek meg: a tőkekiviteli, a magánvállalkozás-, a sport-, turisztikai és kastélyfelújítási programokat azonnali leállítása és átvizsgálása a 2026-os költségvetésben.
9. A támogatási rendszer monitorizálásának nyilvánossá tétele, majd a tapasztalatok feldolgozása régiónként.
Nemzetkoncepció
Elengedhetetlen a magyar–magyar viszony újragondolásához olyan többközpontú vagy szerződéses nemzetkoncepció megfontolása, amely a politikai és kulturális integráción belül több politikai, kulturális, regionális közösséggel számol, és ezek között egyenrangú intézményes viszony megteremtésére törekszik.
Több központ, több nyelvváltozat
A MAÉRT megalakulásakor létrehozott szakbizottságok feladatának méltatásakor Németh Zsolt a nemzetfogalom újragondolásáról beszélt, kifejtve, hogy a kisebbségi magyar közösségek a saját maguk fejlesztési koncepcióit képviselve kapcsolódhatnak a magyar kormányzati munkához, egyfajta partneri viszonyban (lásd erről Szarka László Szerződéses nemzet című cikkét itt). Mintaadó lehet e tekintetben a nyelvtudomány határtalanítási programja egyrészt kutatásszervezési szempontból, ahogyan a magyarországi és határon túli kutatóhelyek egyenrangú partnerként vettek részt a Termini Kutatóhálózatban, másrészt abból a szempontból, hogy a nemzeti nyelvi korpusz összeállítása nem egyfajta standard nyelvet, hanem a különböző országokban végbement nyelvi különfejlődés révén kialakult nyelvváltozatok egyenrangúságát, a kifejezések szinonimaként való kezelést vette alapul.
Az egyenrangúság biztosításához szükséges a felek részéről egyfajta önkorlátozás például, egymás választási kampányaiban semmilyen formában nem vehetnek részt.
Belső önrendelkezés
Be kell látni, hogy a kisebbségi magyar közösségek társadalompolitikai integrációjukat és intézményrendszerük fenntartását nem tudják Magyarország támogatása nélkül fenntartani. El kell ismerni, hogy a határtalanítás folyamata (a nemzeten belüli esélyegyenlőségi program) csak akkor működik, ha a kisebbségi magyar közösségek belső önrendelkezéssel, plurális, demokratikus érdekképviselettel bírnak. Ennek megteremtése nem hárítható az egyik vagy a másik félre. Pillanatnyilag Magyarországon nincs hatékony támogatási rendszer működtetéséhez szükséges szakpolitikai háttér. Az újratervezéshez elengedhetetlen a kisebbségi magyar pártok, a társadalmi kerekasztalok és a budapesti kormányzati szervek folyamatos együttműködése.
Másságok intézményes elismerése
Erdély az utóbbi ötszáz évben többet volt Magyarországtól külön igazgatás alatt, mint vele együtt. Az évszázados valóság pedig az, hogy az 1920-ban elcsatolt területek szétfejlődtek, mind Magyarországtól, mind egymástól. Közben az ott élő magyarok elsődleges regionális kötődése megmaradt, a „külhoniság” és az „anyaország” kifejezések mintegy negligálják azt, hogy az ott élő „nemzettársam” hazának tekintse a szülőföldjét. A magyarországiak a trianoni Magyarországban, nem pedig a Kárpát-hazában gondolkodnak. Álságos dolog volna ezekről a különbségtételekről megfeledkezni. A magyar–magyar viszony kezelhetőségének alapfeltétele ezen és egyéb másságok intézményes elismerése és a regionális vállalt közösségek tematizálása.
Cél: konszociális modell és önkormányzatiság
Mi lehet a cél a határon túli magyarok problémáinak hosszú távú kezelésében? A konszociális modell elérése a szomszédországi etnopolitikai rezsimek átkeretezésével és a kisebbségi magyar közöségek helyi és országos önkormányzatainak létrehozása.
A szomszédországi kisebbségjogi és intézményi keretek bővítése döntően az euroatlanti csatlakozási követelményeknek, a kisebbségi pártok kormányzati részvételének és a megnövekedett önkormányzati hatásköröknek köszönhető. A szlovák, ukrán, román politikai életben konszenzus van arról, hogy a magyar igényeket nem alkotmányjogilag, külön intézménnyel kezelik (önkormányzat), hanem az identitás újratermeléshez szükséges feltételeket külön szakterületenként, politikai alkuk révén biztosítják. Ebben a helyzetben az állandó kormányzati részvétel nélkül is bizonyos tárcákon belül a folyamatos magyar képviselet kiépítése lehet a cél (oktatás, kultúra, közigazgatás). Az önkormányzatiságot a kisebbségi intézményesség is kezdeményezheti: az országos önkormányzati választásokon mandátumhoz jutott polgármesterek és képviselők regionális szövetségeinek megszervezése és ennek keretében a kisebbségi kerekasztalok/ernyőszervezetek tagjaival egy képviselőtestület megválasztása lehet a cél.
A konszociális modell és az önkormányzatiság követelményei: a lehetséges célok
1) A kisebbségi magyarok maguk igazgathassák oktatásügyüket és kulturális életüket. Az oktatásügyben saját oktatási intézményrendszerük ellenőrzésére tartanak igényt. A kulturális életben a többségi intézményekkel azonos finanszírozáshoz és a szabad intézményfejlesztéshez ragaszkodnak.
2) A kisebbségi közösség nyelvének regionális hivatalos nyelvként való elismertetése.
3) Az adott ország, illetve régió közigazgatási beosztását úgy kell átalakítani, hogy a magyarok minél kisebb arányban váljanak regionális kisebbséggé.
4) A gazdaság- és területfejlesztésben egyrészt a magyarok lakta régiók fejlesztése ne maradjon el más régiókétól. Másrészt a közösségeknek biztosítani kell azokat a jogokat, hogy az állami fejlesztések ne bontsák meg a településszerkezetüket, és ne borítsák fel a nemzetiségi arányokat.
5) A magyar kisebbség jelképeinek hivatalos elismerése. Ezzel államuk szimbolikusan is jelét adná nemzeti méltóságuk tiszteletének.
6) Minden szinten (parlamenti, önkormányzati) arányos politikai képviseletre tartanak igényt. Folyamatosan megfogalmazódik az igény a kormányzati részvételre is. A magyar kisebbséget érintő kérdésekben, amelyet jogilag is rögzíteni szűkséges, vétójogot igényelnek.
7) Magyarországon a magyarországi állampolgárokkal azonos elbírálásban részesülnek és az ottani oktatási, kulturális életben biztosítani kell az esélyegyenlőségüket. Ennek ellenőrzése és garanciája a jogi szabályzáson túl ombudsmani hatáskörbe tartozzék.
8) Az új magyar diaszpóra intézményesülésének segítése, a hazatérést segítő programokkal együtt a magyar oktatási programok, a nyugat-európai iskolai fakultatív magyar nyelvoktatás és a mainál sokkal számosabb Magyar Házak rendszerének működtetése.
A mai helyzet nagy kihívása, hogy miközben az új kormányzat szakpolitikai szolgáltatóként lép fel, és a legkülönbözőbb területeken megindultak a szakmai és képviseleti szervezetekkel a tárgyalások a magyarságpolitikában, épp azokkal a szervezetekkel kellene tárgyalni, amelyek intézményi túlhatalma, pártpolitikai meghatározottága gátja a társadalomépítésnek. A belső önrendelkezés és pluralizmus újraszervezéséhez pedig nem látszik a kisebbségi közösségeken belüli kollektív cselekvő erő. Ugyanakkor a kormányzat a határon túli magyar ügyekben meghirdette a be nem avatkozás elvét. Ebben csak a kölcsönösen sokféle igény és kínálat, őszinte számbavétele és ezek széles körben folyó átbeszélése segíthet.
A szerző történész, politológus, az ELTE TI Kisebbségkutató Intézet munkatársa
Nyitókép: Magyar Péter Egymillió lépés a békéért és a nemzeti összefogásért elnevezésű országjárása, Budapest, 2025. május 14. (fotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA)
