Kritikus időkben lett pénzügyminiszter, bő két évig. Aki addig nem ismerte, megtanulhatta a nevét: az Antall-kormány 1991-es pénzügyi intézkedéscsomagját róla nevezte el a sajtó. Akár az újságíróktól eredt a Kupa-csomag szóhasználat, akár saját magától, nem volt ellenére.
A sajtó kedvelte, ő is szívesen nyilatkozott. Sajátos fanyar humorára harapott a média. Gyakori tévészereplő volt már a rendszerváltozás előtt, az akkor újdonságnak számító adók magyarázójaként.
Miniszteri, politikusi pályafutásának felidézését azért kezdem e vonatkozással, mert minden közszereplőnél egyaránt lényeges a személyiség és a korszak. Polgári családban nevelkedett, apja komoly numizmatikus, a Nemzeti Bank tisztviselője volt. Kupa Mihály 1956 után diákszervezkedés részeseként megjárta a kommunista államhatalom börtönét. Majd a kifejlődő kádári konszolidációban előbb gyári munkás, esti egyetemi hallgató, diplomaszerzés után kis idővel a Központi Statisztikai Hivatal munkatársa, később a Pénzügyminisztérium intézetében kutató, végül minisztériumi vezető. Amikor a nyakig adós Népköztársaság végső menedékként hitelért a Valutaalaphoz fordult, az a visszafizetést szavatoló reformok között megkövetelte a jövedelmek és a fogyasztás adóztatásának modern rendjét, a munkához pedig ambiciózus, tanulóképes szakemberek kellettek. E történelmi pillanatban, a reformszocializmus legvégső szakaszában kapott feladatot és közszereplési lehetőséget Kupa Mihály is.
Magát a politikai rendszerváltozást némi távolságtartással figyelte, de tartott kapcsolatot a rendszerváltoztató pártokkal. Ám későbbi interjúja szerint már akkor úgy gondolta, hogy pénzügyminiszter lesz egyszer.
Az alkalom hamar eljött. Az ellenzék válságos gazdasági és pénzügyi helyzetben vállalta a kormányzás felelősségét. A Kádár-rendszer a viszonylagos anyagi jólétet külső hitelekből és belső államadósságból finanszírozta. Németh Miklós kormánya igyekezett lavírozni a kelet–nyugati térben, átvett piaci intézményeket, ám nem tudta vagy nem akarta komolyan rászorítani a nagyvállalatok vezetőit a versenypiac működési rendjére, sem azt megakadályozni, hogy az állami vagyon elveszítse közpénzjellegét a spontán privatizációnak nevezett átrendeződésben. A szabad választások előtti hetekben kemény megszorításokat ígérve kötött valutaalapi megállapodást; a teljesítés az új kormányra maradt. Az Antall-kormányban Rabár Ferenc, modellekkel foglalkozó, a hazai viszonyokban kellően nem jártas elméleti közgazdász kapta a pénzügyi tárcát, de féléves küszködés után kikerült a kabinetből. Sem a koalíciós kormányon belüli konfliktusok kezelésében, sem a mind csalódottabb társadalom meggyőzésében nem volt sikeres. Ekkor került elő Kupa Mihály neve.
Antall József azt várta tőle, adjon lendületet a piacgazdasági intézményteremtésnek, könnyítse terhét a pénzhiány miatt elégedetlen tárcavezetők megbékítésében, és jobban kezelje az ellenséges médiát. Kupa Mihálynak valóban sokkal jobb lett a sajtója, részben lazább stílusa miatt. De a hárompárti koalíciót eleve ellenérzésekkel fogadó, hibáikat felnagyító újságírók okkal preferáltak egyeseket, pécéztek ki másokat. Kupa kedvezőbb sajtómegjelenítésében szándék is megbújhatott, amikor szembeállították Antall konzervatív hivatalfelfogásával és az abból adódó távolságtartásával. Kupa Mihály a sajtókapcsolatokban, az államigazgatási alkukban, érdekegyeztetésekben sikeresebb lett az elődjénél. Magam, ipari és kereskedelmi miniszterként, majd mint MNB-elnök, végig jó munkaviszonyban voltam vele. A pénzügyi helyzet azonban továbbra is súlyos maradt, a koalíció tele feszültséggel, a miniszterek a saját szakterületük védelmében és a kilábalási út megítélésében sűrűn ütköztek a pénzügyminiszterrel.
Kupa Mihály talán nem látta át, miért népszerűbb a sajtóban, mint a kormány egésze és a kormányfő; idővel el tudta volna magát képzelni még magasabb poszton. Az 1993-as kormányátalakításkor kikerült; a kormánypártoktól elvárt politikai támogatás fenntartásában jobbnak gondolt (és bizonyuló) Szabó Iván MDF-es politikus követte. Kupa a szakemberi szerepet politikusira cserélve belépett a közvetlen politizálás terébe, azonban nem lett eléggé sikeres. A centrumot vette célba olyan időszakban, amikor a rendszerváltozáskori széles politikai skála mindinkább két egymással ütköző blokkra egyszerűsödött. Végül a politikától is visszavonult, ritkán kommentálta az újabb fejleményeket. Viszonyainkat illető kritikája találó, teli iróniával.
Élt nyolcvanhárom évet. Tanúja és részvevője volt Magyarország egymást gyorsan követő korszakainak.
A szerző közgazdász, Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke
Nyitókép: Kupa Mihály a 21. Nemzetközi Vállalatvezetői Fórumon, mellette az elnöklő Bogdan Gavrilisin kanadai-svájci-ukrán közgazdász, a Davosi Világgazdasági Fórum alapítója
