1977-ben Giovanni Leone köztársasági elnök a „Munka lovagja” megtisztelő címet adományozta mások mellett Silvio Berlusconinak. A több mint száz esztendővel ezelőtt alapított elismerést a mindenkori államfő adományozza évente azoknak, akik áldozatos munkájukkal hozzájárulnak Olaszország fejlődéséhez, és akiknek tevékenysége a társadalom és a haza kiemelt hasznára válik. A negyvenegy éves Berlusconi a laudáció szerint a sikeres milánói ingatlanfejlesztéseiért, többek között a Milano2, a lombard főváros közvetlen szomszédságában található modern negyed kiépítéséért érdemelte ki e magas rangú elismerést. E cím, amelynek viselését későbbi bírósági eljárásai miatt önszántából felfüggesztette, ennek az ünnepélyes aktusnak volt köszönhető. „A lovag” (Il Cavaliere) ragadványnévként azonban ettől függetlenül megmaradt, az újságírók, a politizáló közvélemény, idővel pedig a külföld is átvette és használta. Mindenki számára egyértelmű volt, hogy az Il Cavaliere az olasz közéletben és belpolitikában Berlusconit takarja.

A Cavaliere del lavoro- (munka lovagja-) kitüntetés átvételekor, 1977-ben

A milánói középosztálybeli családból származó Berlusconi a kilencvenes évekre lett Olaszország egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb üzletembere, aki média- és sajtóbirodalmának kiépítésével csak tovább növelte jelenlétét az olasz gazdaságban, tájékoztatásban, tömegkommunikációban: a mindennapokban. Berlusconi kifejezetten innovatív üzletember volt, mindenkinél előbb látta meg a lehetőséget ott is, ahol mások nem. Gyors helyzetfelismerésére az Olaszország számára oly sok változással járó 1994-es esztendőben sem lehetett panasz. Az ország a Tiszta Kezek néven ismert, kiterjedt korrupcióellenes vizsgálatsorozat okozta politikai botrányoktól volt hangos, az első köztársaság politikai rendszere recsegett-ropogott. A tradicionális politikai elit, nagy és meghatározó politikai pártok szűntek meg, politikusok álltak bíróság elé, vonultak esetenként börtönbe. Az Antonio Di Pietro és Gherardo Colombo vizsgálóbírók nevével fémjelzett Tiszta Kezek munkacsoport nyomozati eredményei egyre inkább azt jelezték, a változás nemcsak szükséges, de elkerülhetetlen.

1994. január 26-án számos televíziós hírműsor ugyanazt a közel tízperces politikai nyilatkozatot közvetítette. Silvio Berlusconi ingatlanfejlesztő, médiacézár, a népszerű és sikeres AC Milan futballklub elnöke bejelentette, hogy beszáll a politikai küzdelmekbe. A beszéd és az azt követő rövid politikai kampány utáni győzelem teljesen megváltoztatta Olaszországot. Az év elején alapított és a labdarúgásért élő-haló olaszok számára igen lelkesítően hangzó Hajrá, Olaszország (Forza Italia) szurkolói biztatás után elnevezett politikai párt, az ekkor még szeparatista Északi Liga (Lega Nord), illetőleg a szélsőjobboldali gyökerektől egyre inkább szabadulni igyekvő, határozottan az egységes Olaszországban gondolkodó Nemzeti Szövetség (Alleanza Nazionale) megnyerte a választásokat. Berlusconi ezzel a koalícióval tulajdonképpen a tüzet és a vizet kormányába emelve kormányozta nyolc hónapig az országot. 1994 és 2011 között négy ízben vezette az Olaszországot irányító kormánykoalíciókat.

A szónok 2005-ben 

Berlusconi a kilencvenes évek folytonosan változó belpolitikai viszonyai között éles szemmel vette észre a felkínálkozó lehetőséget. Politikai pályáját zajos sikerek és még hangosabb kudarcok kísérték. Különösen külpolitikai vagy magánéleti botrányai, számtalan adócsalási pere miatt volt hatalmas a hangzavar az olasz belpolitikában. 2014-ben a bíróság közhasznú munkára ítélte, amelyet ő egy milánói idősek otthonában teljesített.

Barack Obama elnökkel a Fehér Házban 2009-ben (fotó: Pete Souza)

Színrelépése átalakította az olasz politikai közbeszédet. Elterjedtek a televíziós politikai reklámok, egyre nagyobb szerepet játszott a tömegmédia a választási küzdelmekben. Berlusconi nagyon értette a médiát, szinte lubickolt a kamerák előtt. Erősen megosztó személyiség volt. Milliók imádták, rajongtak érte, éltek-haltak közvetlenségéért, próbálták követni öltözködési stílusát, utánozni eleganciáját. Legalább ennyien viszont ki nem állhatták, és nem győzték hangsúlyozni, hogy a viselkedése, meggondolatlan nyilatkozatai, politikája tönkreteszi és lejáratja Olaszországot. A gazdag és sikeres nagyvállalkozóhoz, a befolyásos politikushoz nem lehetett semleges vállrándítással viszonyulni, azt mondani rá: mindegy. Az ember vagy szerette, vagy megvetette Berlusconit. Azzal pedig, hogy személyisége ilyen szélsőséges érzelmeket vált ki honfitársaiból, alighanem ő maga is tökéletesen tisztában volt.
 

Putyinnal a Krímben 2015-ben 

Két házasságából öt gyermeke született. Egész életében kiemelkedően fontos volt számára a család. Egyik utolsó parlamenti felszólalását is a következőképpen kezdte: „Ma nem fogok parádézni az ékesszólásommal, mindent leírtam. Örülök, hogy itt lehetek, azért is, mert három órája megszületett a tizenhetedik unokám, éljen!”

A súlyosan beteg Silvio Berlusconit 2023. június 12-én Milánóban, gyógykezelésének helyszínén, a San Raffaele kórházban érte a halál. Nyolcvanhat éves volt.

 

A szerző a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának kutatója