Hogyan látja, melyek az Alaptörvénynek, illetve tágabb értelemben a magyar alkotmányosságnak legidőszerűbb értékei?
Ha a választ egyetlen fogalomba kellene sűrítenem, azt mondanám: az értékmentés. Ez azért fontos, mert Európát – és tágabban a „nyugati” civilizációt – ma az értékvesztés jellemzi.

Miben áll Ön szerint Európa értékvesztése?
Európa ma az egyetlen olyan földrész, ahol a népesség elöregszik és fogy. Keményen és őszintén fogalmazva, az európai civilizációt a pusztulás veszélye fenyegeti. Nem képes, illetve nem akarja önmagát reprodukálni. Európa súlyos beteg, elfogyott az életereje. Most a régi, jól bevált, maradandónak bizonyult értékeket kell rehabilitálni. Visszaadni Európának és az európai nemzeteknek a hitet önmagukban, az újjáépítés lehetőségében. De nem a hitet az új, egyeduralkodó, uniformizáló és homogenizáló eszmében. Még akkor sem, ha az kifinomultabb és fondorlatosabb módon próbál zsarnokoskodni. Robert Schuman tudta, hogyan: „Mindazonáltal nem az egyes államok egybeolvadásáról, vagy egy szuperállam létrehozásáról van szó. Államaink léte itt, Európában történelmi realitás, felszámolásuk lélektanilag lehetetlen lenne.

Ez a sokféleség valójában örvendetes, és mi nem akarjuk sem egy szintre hozni, sem pedig egybemosni a meglévő különbségeket. Minden európai állam a keresztény civilizáció által formálódott azzá, ami. Pontosan ezt az európai lelket kell feltámasztani.”

Hogyan segít ebben a magyar Alaptörvény?
Magyarország Alaptörvénye az európai lelket próbálja feltámasztani, nemzeti, kulturális és alkotmányos identitásunkat megőrizni. A Nemzeti Hitvallás 26 deklarációjának a fele erről szól. XX. századi történelmünket tekintve nekünk is van bőven okunk a kiégésre, a reménytelenség érzésére, a bűntudatra, de nem süllyedhetünk el ezekben. A Nemzeti Hitvallás és az Alapvetés olyan nélkülözhetetlen értékek tárháza, amelyekben újra lehet hinni, és amelyekre alapozva lehet egyéni és nemzeti jövőnket építeni: szabadság és emberi méltóság, hűség és becsület, egyén és közösség együttműködése.

Milyen helyet foglal el a családok védelme az Alaptörvény rendszerében?
Már az Alaptörvény Nemzeti Hitvallásának 12. deklarációja hangsúlyozza: „Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet, összetartozásunk alapvető értékei a hűség, a hit és a szeretet.” Ez nem egy szokványos megfogalmazás az alkotmányokban. Összhangban van több nemzetközi emberi jogi dokumentum rendelkezésével, de ki is egészíti azokat a hűség, a hit és a szeretet alapvető értékeivel. A családnak mint alapvető értéknek joga van mind a társadalom, mind az állam részéről a védelemre.

A preambulum deklarációját az Alaptörvény L) cikke konkretizálja. Érzékelhető, hogy ez a közfelfogással megegyező – a jog által már eleve adottnak vett – tradicionális házasság és családfogalom alaptörvényi rögzítése. Nem azonos sem a házasság, sem a család szociológiai fogalmával, amelyek ennél tágabbak. Az Alaptörvény azonban a házasság és a család hagyományos intézményét tekinti modellnek és követendő mintának. Ez a kiemelt alkotmányos védelem nem zárja ki más együttélési formák törvényi szintű védelmét – különös tekintettel a gyermekek jogaira – de „távolságot tart” a hagyományos és az alternatív formák között.

A gyermekvállalás nem csupán egy nő és egy férfi, az anya és az apa utódvállalása, személyiségük genetikai, kulturális és szocializációs folytatása, hanem a társadalmi reprodukciót („a nemzet fennmaradását”) is szolgálja. Erre tekintettel az L) cikk (2) bekezdése külön kiemeli: „Magyarország támogatja a gyermekvállalást.”

Melyek a családok védelmét övező legnagyobb jelenkori kihívások?
Egyet emelek ki, azt, amit a legsúlyosabbnak látok, az önző individualizmust. Ebből aztán sok más válság és válságtünet is származik. Az egyéni önzés három fő eleme: én önmagamért vagyok; az egész világ énértem van; te is énértem vagy! Ez nem a jó házasság és a jó család alapja! A jó házasság úgy kezdődik, hogy „én teérted vagyok”, és úgy folytatódik, hogy „biztos lehetek benne, hogy te is énértem vagy”. És ugyanígy a jó család is: „Én értetek vagyok, és biztos lehetek benne, hogy ti is értem vagytok!” Ez is egyéni szabadság, de a házasságban és a családban való szabadság, nem pedig a házasságtól és a családtól való szabadság, különösen nem az azt elutasító, megtagadó, hűtlenül elhagyó szabadság.

A Mádl Ferenc Intézet keretei között koordinált Professzori Hálózat jogi kutatásaiban nagy figyelmet fordít a családok védelmére. Ezeknek a kutatásoknak a vezetésében Ön is közreműködik. Milyen szempontok szerint vizsgálja a családok védelmét?
A házasságjog és a családjog egész rendszere nagyon kényes jogterület. A nemzetközi és az európai emberi jogi dokumentumok, valamint az Alaptörvény VI. cikke is védi a magánszférát és az otthon nyugalmát. Szokás ezt röviden „jogmentes magánszférának”, vagy intimszférának is nevezni. A családvédelmi törvény preambulumának első mondata is utal rá, hogy „[a] család az emberi történelemben már a jog és az állam kialakulását megelőzően létrejött önálló közösség, amely erkölcsi alapokon nyugszik”. Valószínűleg a család a jog nélkül is létezne. Erre utal az inkongruencia gyakori jelensége, amikor a tényleges párkapcsolati és családi állapot eltér a hivatalos jogállapottól. Mindez a jogi beavatkozást nagyfokú óvatosságra inti. Másfelől viszont mondjuk azt is, hogy „a házasság és a család a legszemélyesebb közügy”. Ez a jogi szabályozás paradoxona, avagy a 22-es
csapdája, ezt a paradoxont kell megoldani.

Ha a társadalom természetes és alapvető alkotóelemét meg kell védeni, a társadalom és az állam a jog eszközével nem csupán jogosult, de köteles is beavatkozni. Ezt igényli az anyák, a gyermekek, a betegek, az időskorúak fokozott védelme is.

A jogi beavatkozás eszközeinek, mértékének, módjának ma már megvannak az emberi jogi és az alkotmányos alapjogi keretei és korlátai, amelyek az Emberi Jogok Európai Bírósága, a Luxemburgi Bíróság és a magyar Alkotmánybíróság gyakorlatából olvashatók ki. Az egyes államok sokat tanulhatnak egymás gyakorlatából, ebben segítheti őket a jogtudományi kutatás és a Mádl Ferenc Intézet professzori hálózata is.

Hogyan lehet leküzdeni a családvédelemmel szembeszegülő jelenkori elképzeléseket?
Mindenekelőtt elkötelezett családbarát szemléletre, valamint a legszélesebb körű társadalmi párbeszédre és összefogásra van szükség. A családról csak nagy történeti időtávlatban, komplex megközelítésben szabad gondolkozni. A jogtudomány mellett – interdiszciplináris jelleggel – számos más társadalomtudomány (közgazdaságtan, szociológia, pszichológia, etika, demográfia, pedagógia stb.), sőt természettudomány (biológia, etológia, környezettudomány) eredményeit is együttesen kell hasznosítani. Ez a jogtudományt új kihívás elé állítja.

A családvédelem terén mit nyújthat a közép-európai felfogás Európának?
Miután a jelenlegi magyar házasság- és családvédelmet értékmentésnek tekintem egy értékeit vesztő, sőt tudatosan is romboló korszakban, szerintem a mi utunk a járható és a követendő út. Sokan gondolják így Nyugat-Európában is. De nem ez a liberális felfogás, ők más megoldásokban gondolkoznak. Az illegális bevándorlók tömeges betelepítése például első látszatra népességpótlás. Fél vagy egy évszázados előretekintésben viszont
már látható, hogy népességcsere lesz belőle, ami valójában civilizációcsere, azaz „Európa furcsa halála”, ahogyan Douglas Murray könyve jósolja. Mi a saját történelmünkből okulva tisztábban látjuk ezt a veszélyt. Más megoldás az is, ha az alternatív házassági és családi formák előtt a jog szélesre tárja a kaput. Ez azonban még tovább rombolja a házasság és a család hagyományos intézményét. Újabb paradoxon: miközben az azonos nemű párok követelik maguknak a hagyományos házaspárok összes jogát és teljes családi jogállását, aközben a heteroszexuálisok nem kötnek házasságot, vagy nem vállalnak gyermeket. Ez is jelzi az európai értékrendszer összezavarodását, erózióját. Márpedig ahogyan a termőtalaj eróziója az emberi élet természeti alapjait, úgy értékrendünk eróziója az emberi élet erkölcsi alapjait veszélyezteti.