Ha a történelmet kizárólag az országok népessége határozná meg, Anglia aligha foglalta volna el Indiát a XVIII. században. Kis országok is képesek nagy dolgokra. A XVIII. századi Skócia lakossága csupán 1,3 millióra tehető, a skótok mégis meghatározó szerepet vittek a felvilágosodás, az ipari forradalom és a brit gyarmatosítás alakításában. Ezzel szemben napjainkban lakosságszám alapján Indonézia a világ negyedik legnagyobb országa, de a legtöbb ember alig tud róla valamit is.
A lakosság gyors növekedése nem feltétlenül örvendetes dolog. Ha a gyarapodás nem párosul a termelékenység fokozódásával, roppant teher lehet. Ugyanakkor a történelemből azt is tudjuk, a népesség csökkenése rossz jel. Anglia és az Egyesült Államok XIX–XX. századi felemelkedése a népesség robbanásszerű növekedésével járt együtt.
Az amerikai népesség növekedési üteme azonban csaknem két évtizede lassul. Még 1970 és 2008 között évente átlagosan egy, 2021-ben azonban már 0,1 százalékkal növekedett a lakosság száma. Ebben a lassulásban három fő tényező játszik közre: a növekvő halandóság, a csökkenő termékenység és a szintén csökkenő bevándorlás.
A koronavírus-járvány tükrében az első tényező a legkevésbé meglepő. Egymillió halottal az USA nem vizsgázott jelesre a vírus kezelésében. Továbbá a helyzetet jelentősen súlyosbítja a szintén ismeretes, mégis megdöbbentő „kétségbeesés hozta halál”, a opioidkrízis is.
A csökkenő termékenységi mutatók háttere homályosabb, de a számok világosan mutatják a helyzet súlyosságát. Egy társadalom akkor tud reprodukálódni, ha a termékenységi arányszáma, azaz leegyszerűsítve az egy nőre eső gyermekek várható száma meghaladja a 2,1-et.
2007 óta ez a szám Amerikában is rendre 2,1 alatt marad. 2020–2021-re minden idők legalacsonyabb szintjére, 1,65-re süllyedt
(Magyarországon a 2003-as mélypont, 1,27 után 2021-ben 1,59-nél tartunk a KSH szerint, lásd itt).
A csökkenést leginkább az emberek módosuló prioritásai, a több időbeli és anyagi ráfordítást igénylő gyereknevelés okozza. Ezek a mély kulturális változások nemigen szűnnek meg egyik napról a másikra. A gyermekvállalást anyagilag támogató politikák (kedvező hitelek, állami támogatások, juttatások) bevezetése, illetve az abortusz jövőbeli szigorúbb korlátozása önmagában aligha fordíthatja meg ezt a tendenciát, mondja Ferguson az Aspen Economic Strategy Group kutatásaira hivatkozva (lásd itt)
Mindezt tetézi, hogy a népesedés csökkenése a gazdasági növekedés lassulását idézheti elő. Márpedig a társadalombiztosítási rendszer éppen a termékenységi arányszám növekedésével számolva akarja kezelni a meglévő hiányát.
A legmeglepőbb azonban a harmadik tényező. A bevándorlás az 1600-as évek óta az észak-amerikai népességnövekedés meghatározó forrása. A széles körben elterjedt vélekedéssel ellentétben azonban Amerikában a bevándorlás az elmúlt években régóta nem látott mélypontra esett vissza. A csökkenéshez hozzájárulhatott számos tényező, Trump politikája-retorikája vagy a koronavírussal kapcsolatos korlátozó intézkedések. Annyi azonban bizonyos, alig egy évtizede a legális bevándorlók éves száma meghaladta az egymilliót, 2020-ra a számuk 247.000-re apadt.
Reformok hiányában a bevándorlási rendszer mély strukturális problémákkal küzd évtizedek óta. 2013 és 2022 között a zöldkártyára vagy más kérvényre várakozók száma 3-ról 8.4 millióra nőtt. A kilencvenes években meghatározott kvóták és szabályok eredményeként 700 ezer olyan indiai vár beutazási engedélyre, aki igazolta, hogy bevándorlása esetén munkát kapna. A 2022 májusi adatok szerint amerikai állampolgárok egyedülálló gyermekei – a leginkább kedvezményezett csoport – által benyújtott kérvények többsége még 2014 előttről származik. A bevándorlási rendszer ennek alapján nemhogy lerobbant, üszkös ronccsá lett. 1996 óta érdemi törvényjavaslat nem született, bár több kísérlet is történt a kétpárti egyezség kialakítására. Az amerikai közvélemény 38%-a csökkenteni, 27% növelni akarja a bevándorlást.
Ez sem jó hír az amerikai gazdaságra nézve. A bevándorlók átlagosan nagyobb arányban veszik ki a részüket az amerikai munkaerőpiacból. A képzetlen amerikai munkás valóban versenyhátrányba kerülhet a bevándorlókkal szemben. Ugyanakkor a bevándorlás az átlagbéreket nem befolyásolja jelentősen, miközben a termelékenység növekedéséhez jelentősen hozzájárul a specializáció lehetővé tételével.
A bevándorlók ráadásul innovatívabbak és nagyobb a vállalkozókedvük. Az Amerikában bejegyzett szabadalmak 23 százalékának hátterében bevándorlók állnak, és ezek értéke átlagosan nagyobb, mint más szabadalmaké. Minden negyedik új vállalkozást bevándorló indítja. Az 500 legnagyobb amerikai vállalatát 45 százalékát első vagy második generációs bevándorlók alapították.
A termékenység csökkenése, a lakosság elöregedése (és romló egészsége), a szakképezett bevándorlók hiánya mind súlyosbítani fogja a költségvetés amúgy sem rózsás helyzetét. Az államadósság kamatköltsége a GDP mostani 1,6 százalékáról 8,2-re növekszik 2050-re a Kongresszus számításai szerint. Tetézi mindezt az 1982 óta legsúlyosabb infláció is. Úgyhogy nincs okunk a derűlátásra.
Babonás hiedelem volna abban reménykedni, hogy a termelékenység javulásával az amerikai gazdaság felülkerekedik ezeken a kihívásokon.
Arra kell ebből következtetnünk, hogy az „alkony prófétáinak” van igazuk, Amerikának leáldozott? Itt az ideje beismernünk, beköszöntött poszt-Amerika, és megkezdődött Kína évszázada? Dobjuk be a törölközőt, és vessük oda Kínának prédául Tajvant?
Nos, semmiképpen sem. Mert ha azt hinnénk, balul állunk, biztosak lehetünk benne, Kínának, az USA fő versenytársának még rosszabbul áll a szénája. A demográfiailag sokkal cudarabb helyzetben van. Amíg Amerikának megoldást jelenthet a bevándorlási rendszer reformja, ilyen megoldási lehetőséggel a keleti óriás nem rendelkezik.
Az ENSZ Gazdasági és Szociális Ügyek Főosztálya három népesedési kilátást vázol fel a XXI. század végéig az Egyesült Államok és Kína számára (lásd itt). Amerika esetén a jelenlegi 336.5 milliós népességből a legrosszabb forgatókönyv szerint 2100-ig 280, a közepes szerint 394, a legoptimistább szerint viszont 594 milliós lesz. Kína esetén azonban az ENSZ új számításai szerint a jelenlegi 1,4 milliárdos népesség mindenképpen csökken: a legrosszabb előrejelzés szerint ugyaneddig 494 millióra, a közepes szerint 771-re és legoptimistább szerint 1200 millióra. Figyelemre méltó, hogy két szélsőséges szcenárió bekövetkezte esetén az évszázad végére Amerika népessége akár meg is haladhatja Kínáét.
A korábbi előrejelzések szerint Kína 2031-ben éri el 1,45 milliárd lakosával a népesedési csúcsot. A jelenlegi előrejelzések azonban már arról számolnak be, hogy a trendforduló két éven belül bekövetkezhet, és Kína lakossága már 2050-re 100 millióval csökkenhet.
Paradox módon az egykepolitika 2016-ban meghirdetett vége óta a kínai gyerekszületések száma drasztikusan visszaesett. Immár a kínai kormány is beismeri, hogy a kínai népesség várhatóan 2025 előtt csökkenni kezd, és előreláthatóan fog is az évszázad során. Csakhogy például Yi Fuxian, a Wisconsini Madison Egyetem oktatója szerint a helyzet valójában sokkal súlyosabb:
Kína népessége kiszivárgott adatok és oltási statisztikák alapján megbecsülve már most is jelentősen elmarad a hivatalos adatoktól, nem 1,41, hanem 1,28 milliárd.
Mint más kormányok, a kínai is igyekezett intézkedni. Lehetővé tette három gyermek vállalását, illetve adókedvezményekkel, juttatásokkal vagy lakástámogatásokkal próbálja ösztönözni a gyermekvállalást. A siker azonban kétséges, mint más kelet-ázsiai országokban, ahol a termékenység hasonlóan visszaesett.
Amerikához hasonlóan a társadalom és kiváltképp a nők változó prioritásai és a gyermekneveléssel asszociált költségek drasztikus növekedése állhat a folyamat hátterében, de speciális kínai tényezők is megfigyelhetők. A Kommunista Ifjúsági Szövetség 2021-ben készült felmérése alapján a városi 18 és 26 év közötti lányok 41, fiúk 25 százaléka nem tervez megházasodni. Többségük a párválasztás nehézségeit és a házasságkötés anyagi költségeit jelölte meg elsődleges indokként. Szembetűnő, hogy majdnem harmaduk nem is hisz a házasság intézményében. Ez annak fényében nem meglepő, hogy szemben Amerikával Kínában az elmúlt 20 évben a válások száma jelentősen megnövekedett.
Szintén speciális kínai tényező a nemek egyenlőtlen eloszlása. Az egykepolitika lehetővé tette a lánygyermekek szelektív abortálását, ami súlyos aránytalanságokhoz vezetett. 2018-ban 15 és 29 közötti korsávban átlagosan 112 férfi jutott 100 nőre. És várhatóan ez az egyensúlytalanság csak romlani fog a következő 10 év során.
Amerika termékenységi problémája tehát jelentős, de a kínai 1991 óta sokkal rosszabb. Amerika öregszik, de Kína 2034 után sokkal inkább fog.
A 2019-es Sanghaji Mesterséges intelligencia Világkonferencián a világ két alighanem legjelentősebb vállalatvezetője Elon Musk és Jack Ma (Alibaba) egyetértett abban, hogy nem a túlnépesedés, hanem a népességfogyás okozza az igazán nagy bajt az USA-ban is, Kínában is. Musk hozzátette: „A szokványos válaszra: »És a bevándorlás nem segít?«, én ezt felelem: »Na, de honnan?«”
Ferguson hozzáteszi: Musk megfeledkezik tulajdon szülőföldjéről: Fekete-Afrikáról. A föld népessége az idén eléri a 7,88, 2059-ben a 10, 2086-ban pedig 10,43 milliárdot. E növekedés 95 százaléktát a fekete-afrikai növekedés teszi majd ki, hacsak, ne adja Isten, valamilyen katasztrófa be nem következik.
Az eredeti cikk itt olvasható.
Nyitókép: Idősödő kínai asszonyok tornáznak a pekingi Menny Kapuja Parkban
