Bár a választások után mindketten pozitív várakozásokkal tekintettek Donald J. Trump visszatérő adminisztrációjára, a vámkivetések kérdésében értékelésük élesen eltér. Ferguson szerint a vámokhoz fűzött remények teljességgel megalapozatlanok, míg Hanson szerint, ha eltekintünk a zajtól és a politikai opportunizmustól, igenis kirajzolódik a következetes mögöttes koncepció. A lényegi kérdés mindkettőjük szerint elsősorban az Egyesült Államok globális szerepe körül forog, amelyet azonban egészen másképpen ítélnek meg.
Vámgazdaságtan
Ferguson lesújtó véleménnyel van a vámpolitikáról és annak megalapozottságáról. Szerinte az az elképzelés, hogy a védővámok XIX. századi eszköztárával helyreállítható lenne az 1950-es évek Amerikájának eszményképe, teljesen irreális. Különösen az elnök által emlegetett kétéves időtáv tekinthető lázálomnak, figyelembe véve a képzett, illetve az olcsó munkaerő hiányát, az engedélyeztetési eljárások lassúságát és a magas ingatlanköltségeket. Az amerikai ipar fénykorában az ország jelentős előnyökkel bírt e téren (is), de ezek az előnyök technikai megoldásokkal, mesterséges, sokkszerű beavatkozásokkal nem állíthatók helyre. A történész szerint mindezt tovább súlyosbítja a komoly szakmai előkészítés teljes hiánya, bárhogyan is próbálják felöltöztetni érveikkel a vámokat az elnök tanácsadói. Számos jel utal arra, hogy a vámpolitika kialakításában az adminisztráció közismert, ingyenesen hozzáférhető mesterségesintelligencia-szoftverekre támaszkodott, ráadásul a politika tudományos megalapozását szolgáló képletben még a görög betűk használata sem volt szakszerű.
Ezzel szemben Hanson szerint a politika mögött komoly érvek állnak, még ha nem sikerült is azokat tökéletesen és következetesen kommunikálni. Szerinte aligha véletlen, hogy az elnök olyan kockázatokat vállalt, mint korábban egyetlen republikánus kollégája sem a közelmúltban. Hanson úgy véli, hogy a vámok hatására adott pánikszerű reakció a Wall Streeten nincs szoros kapcsolatban a vámok tényleges céljával. A részvénypiacok zuhanása a globalizáció nyerteseit érinti, míg a társadalom szegényebb fele szinte egyáltalán nem rendelkezik részvény-megtakarításokkal. Nem szabad elfeledni, írja Hanson, hogy a jelenlegi vitákat megelőzően széles körű konszenzus volt az amerikai kereskedelmi deficit fenntarthatatlanságáról és negatív következményeiről, beleértve a Demokrata Párt jeles személyiségeit is. Ezen nem változtat, hogy rövid távú politikai haszonszerzés reményében erről sokan megfeledkeztek. Az adminisztráció politikáját több jóhiszeműséggel szemlélve pedig kirajzolódik a következetes alapgondolat. Az az ország, amely nem áll ki magáért, és hagyja, hogy mintegy egybillió dolláros deficitje halmozódjék fel, nem vehető komolyan. Mutassanak a szakértők még egy olyan sikeres országot, amely kimagasló kereskedelmi deficit révén jutott sikerre, veti fel Hanson. A vámpolitika forrása lehet új bevételeknek is, amelyek részben szolgálhatnak az adócsökkentések fedezeteként a jövőben. És nem utolsósorban a vámok ösztönözhetik a vállalatokat arra, hogy a megemelt vámterhek elkerülése érdekében új befektetéseket eszközöljenek, és ezáltal új munkahelyeket teremtsenek az Egyesült Államokban.
A Pax Americana ára
Az igazán érdekes különbség azonban nem abban rejlik, milyen várakozásokat fűz a két történész a vámokhoz. Mint az elmúlt két hétben láthattuk, a vámrezsim még sokat változhat és finomodhat, végső ítéletet pedig úgyis csak az utókor mondhat. Rendkívül tanulságos azonban, ahogyan az új politikát az Egyesült Államok világban betöltött szerepének fényében értelmezik.
Ferguson, ahogyan évtizedek óta teszi, amellett érvel, hogy az Egyesült Államok nem más, mint birodalom. Különleges birodalom, mert sosem tekintette magát annak. Történelmi távlatból nézve azonban szerinte vitathatatlan, hogy a második világháború után Nagy-Britannia helyébe lépve az emberiség a Pax Americana korszakába lépett. Ez a szerep nem 2025-ben kezdett el repedezni, már Obama is kijelentette, hogy Amerika megszűnt „a világ csendőre” lenni, Biden afganisztáni kivonulása és elégtelen ukrajnai fellépése pedig tovább gyengítette a birodalom pozícióit. Trump azonban korábban nem tapasztalt lendülettel látott neki a birodalom legfontosabb pilléreit megingatni: megkérdőjelezte a szövetségeseknek nyújtott biztonsági garanciákat, és aláásta a világgazdasági rendet. Ferguson szerint nem más ez, egyfajta XXI. századi dekolonizációs projekt amerikai módra, amelytől az adminisztráció azt reméli, hogy a birodalmi terhek elhagyásával újra naggyá teheti Amerikát. A brit származású történész azonban figyelmeztet: Nagy-Britannia Clement Attlee kormányzása alatt hasonló kísérletbe fogott, a birodalom lebontásától várták a fellendülést, a magas vámoktól pedig a nemzeti ipar erősödését, a siker azonban elmaradt.
Hanson, akárcsak skót származású kollégája, az elmúlt évtizedek amerikai vámpolitikájának gyökereit a második világháború utáni világrendben látja. Véleménye szerint az egyetlen ok, amiért Amerika elfogadta kereskedelmi mérlegének ilyen drasztikus felborulását, a hidegháború volt: a Szovjetunió elleni egzisztenciális küzdelemben így lehetett stabilizálni és elkötelezni a szövetségeseket, köztük korábbi háborús ellenfeleket is. Mi más magyarázhatná, hogy a régebben a világ legversenyképesebb iparával büszkélkedő ország 1975 óta egyszer sem volt képes kereskedelmi többletet felmutatni? A súlyos hibát szerinte az amerikai vezetők 1989 után követték el: a hidegháború megnyerését követően utópisztikus gondolkodásukkal jótettként tekintettek az amerikai kereskedelmi deficitre, amely szerintük más országok fejlődését segíti elő, ahelyett, hogy mérsékelték volna azt, kihasználva a szovjet fenyegetés megszűnését. Ennek a gondolkodásmódnak a csúcspontját képviselte Kína világgazdasági integrációja, amelytől demokratizálódást reméltek, amely azonban az amerikai iparra mért súlyos csapást, és új geopolitikai kihívót hozott létre.
Hanson ugyan a birodalmi státusz kérdését nyíltan nem említi, de érveléséből egyértelműen kitűnik: az Egyesült Államok szerinte nem birodalom, és legfőbb problémáinak forrása épp a birodalmi gondolkodás elburjánzása, amely a hidegháború után bontakozott ki. Ettől a lázálomtól való megszabadulás negyedszázada időszerű, és az ország elfeledett középrétegének javát szolgálja. Ezzel szemben Ferguson, aki ma már amerikai állampolgár, de pályája elején még britként elemezte az Egyesült Államok politikáját, Amerika birodalmi szerepét magától értetődőnek tartja. Arra figyelmeztet, hogy a birodalmi státusz valóban nagy teher, amelytől csábító lehet megszabadulni, ám elvesztésének következményei gyakran csak később válnak nyilvánvalóvá.
A szerző külpolitikai szakértő
Niall Ferguson Trump vámjai és az amerikai birodalom vége című írása itt, Victor Davis Hanson Donald Trump igazságos vámháborúja itt olvasható.
Nyitókép: Thomas Cole A birodalom útja című ötrészes sorozatának (1833–1836) A pusztulás című darabja a New York-i Történeti Múzeumból
