Ezt a baloldal is készségesen elhiszi nekik. Ehhez képest mi történik? Trump és Vance jelöltségét mindenki úgy értelmezi, hogy akkor most az új jobboldal átvette a Republikánus Pártot, legyőzte a kiszuperált „reaganistákat”. Ebben a pillanatban a párt platformjából kikerül az abba 1984-ben (tehát Reagan alatt) bekerült emberi jogi alapú elköteleződés az abortusz ellen és a hagyományos házasságértelmezés melletti kiállás. Az e kérdésekben konzervatív küldötteket a pártgyűlésen nem hagyják szóhoz jutni, durván kirekesztik. Amire a „reaganista”, „neokonzervatív” establishment nem volt hajlandó, Trump meglépte – az új jobboldal örömujjongása közepette.
Mi a helyzet az európai radikális/új jobboldalon? Marine Le Pen magát „nem gyakorló katolikusként” írja le, Bardella – aki ma a Fidesz–KDNP EU-parlamenti frakcióját vezeti – „agnosztikusnak” mondja magát. Az AfD elnöke, Alice Weidel leszbikus kapcsolatban él. A CDU/CSU-hoz vagy a gaulle-istákhoz képest ezeket a pártokat sokkal kevésbé köti a keresztény gyökerű konzervatív értékrend.
A „szuverenizmus” zárójelbe teszi a nemzeten belüli értékrendi különbségeket. Ezzel leértékeli a jelentőségüket. Ez világos Amerikában: Vance fő platformja az illegális bevándorlás ellenzése és az ipari protekcionizmus. Hogy ehhez megszerezze a többség támogatását, minden más ügyet hajlandó beáldozni. Tegyük hozzá, hogy az eredmény meglehetősen pirruszi: a baloldal ugyanúgy protekcionista irányba mozog, a mérsékelt jobboldal pedig szintén a határvédelem híve. Európában hasonló folyamatokat látunk.
Mindezek ma valamennyi politikai álláspontnak kényelmetlen tények, ezért mindenki igyekszik ignorálni őket. Mégis, az igen éles Trump/Vance-féle váltás aligha múlik el törés nélkül. Miközben a társadalmi kérdésekben konzervatív választók nagy része továbbra is Trump lelkes hívének mutatkozik – főként az Obama–Biden-féle progresszióval szembeni dühük miatt –,
a Trumppal eddig óvatosan, a számos konzervatív óvás ellenére mégis rokonszenvező keresztény értelmiségi körökben mintha „leesne a tantusz”,
hogy a jobboldali populizmus nem erősíti, hanem gyengíti a keresztény-konzervatív értékek politikai érvényesülését. „A Republikánus Párt oldalvágányra tolja az életpártiság ügyét” – írta keserűen a First Things, az egyik legfontosabb amerikai keresztény közéleti folyóirat főszerkesztője. Nyitott kérdés, hogyan hat ez majd Európára.
Úgy tűnik, a demokratikus politika – legyen az mérsékelt vagy populista – előbb-utóbb (inkább előbb, mint utóbb) a középen álló szavazóhoz konvergál. Aki pedig ma értékrendi kérdésekben inkább liberális. Nálunk kicsit kevésbé, mint nyugatabbra – de a fiatalabb generációk színre lépésével ez gyorsan változik.
De talán ennél több a tanulság abból, hogy éppen Trump és Vance lépte meg az értékalapú konzervativizmussal szembeni fordulatot. A radikális populizmus az aktuális többségi néphangulatra alapozza a hatalmat. Ez azt is jelenti, hogy nem hagyja elvek által megkötni magát. A néphangulat azonban változékony, ingatag. Annál is inkább, mert – definíció szerint – nem hagy teret az észérveknek, az érdemi, higgadt vitának. Ha valakinek van szilárd elvi, értékrendi álláspontja, örülhet, hogy egy nap a többségi néphangulat összecseng az ő álláspontjával. De másnap keserűen csalódni fog: a hangulat tovasiklik, és rá kell jönnie, hogy homokra épített.
Akik a politikától többet várnak, mint hogy az aktuális uralkodó többséghez tartozzanak, a populizmussal rossz lóra tesznek.
Az alternatíva a mérsékelt politika sziszifuszi világa. Olyan közösségek és intézmények kiépítése és működtetése, amelyek hitelesen elköteleződnek eszmék, értékek mellett, ezek mentén fognak össze érdekeket, és egyúttal teret adnak a róluk való értelmes vitáknak. Megnyernek az ügyüknek másokat, koalíciókat alkotnak és kompromisszumokat kötnek – mindeközben ki tudnak tartani amellett, amit jónak, helyesnek tartanak. A vezér–tömeg nexus, amelyben csak kiabálni lehet, minderre nem alkalmas. Ehhez autonóm szellemi műhelyek és fórumok, szervezett helyi, szakmai, érték- alapú és vallási közösségek kellenek, illetve tagolt hatalmi struktúra: önsúllyal bíró helyi önkormányzatok, szakigazgatási szervek, fékek és ellensúlyok a törvényhozásban és a végrehajtó hatalomban. És olyan pártok, amelyek ezt a plurális rendszert fogják össze, de anélkül, hogy egy vezérnek alárendelt masszává gyúrnák. Az új jobboldal ez utóbbit látszik megvalósítani, lerombolva a mérséklet és ezzel az értelmes cselekvés intézményi kereteit, miközben igazából nem képvisel semmi mást, mint amit az aktuális többség éppen támogat. Nagy árat fizet a semmiért.
A szerző közgazdász, az ELTE ÁJK oktatója
Nyitókép: „Megvádolták, letartóztatták, elítélték, meglőtték, még mindig áll! Isten áljda Trumpot!” (transzparens), „Mindent a demokraták mozgatnak” (trikó): Trump-hívek a Republikánus Párt milwaukee-i közgyűlése előtt
