Röviddel Trump beiktatása előtt a Magyar Nemzetben arról értekeztem Trump és a többpólusú világrend címmel, hogy nem ő vált világrendet, ő csak javítani próbálja az USA pozícióit az új, multipoláris erőtérben. Az általam régóta követett és tisztelt Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke Trump és a többpólusú világrend vége című Országút-cikkében – tusványosi beszédének szerkesztett változatában – velem ellentétesen ítéli meg a helyzetet.

 Világrend kérdésében a hazai értelmiség nagyjából két táborra oszlik. Egyfelől a liberálisok, akik az amerikai hegemónia és az egypólusú világrend bűvkörében élnek a kilencvenes évek közepe óta, másfelől a konzervatívok, kik szerint az unipolaritás fölött eljárt az idő; ma már a többpólusú világrend hajnalát éljük, melyben az eurázsiai térség jelentősége megnőtt.

 Németh Zsolt nem vitatja a multipoláris világrend kialakulásának tényét. Nem is csoda, hiszen a magyar külpolitika középpontjában a keleti nyitás és a pragmatikus konnektivitás stratégiája áll. Noha szerinte a multipolaritás rövid életű volt: mindössze Trump hatalomba kerüléséig tartott; szerinte a Trump-tornádó feltámasztja a régi amerikai hegemóniát, egyfajta Pax Americana 2.0-át hoz el.

 Vámok: frizbi vagy bumeráng?

 Németh Zsolt szerint a vámemelések az USA elsőségét bizonyítják, hiszen nincs még egy olyan hatalom, mely vámpolitikájával így sarokba tudja szorítani partnereit. Valóban nincs ilyen.Kína viszont nemhogy vámot nem emelt, hanem bejelentette, szabadkereskedelmi megállapodást tervez aláírni egész Afrikával. Fenyegetés helyett a kölcsönös előnyök alapján köt üzletet a globális Déllel, és - Trump unilaterális politikájával szemben - egyre több nemzetközi, többoldalú szervezetet hoz létre. Nemcsoda, hiszen az amerikai hegemónia és unipolaritás egyik fundamentuma maga a szabadkereskedelem volt.

 A MAGA-kormány XIX–XX. századi protekcionista előzményekre, a vámkirály William McKinley elnökre és a világgazdasági recessziót leküzdeni hivatott, de azt inkább fokozó Smoot–Hawley-féle vámtörvényre apellál. Az ország ugyan ma nem gazdasági válsággal, de rekord mértékű államadóssággal, költségvetési és külkereskedelmi hiánnyal, illetve példátlan társadalmi megosztottsággal küzd. Trump a vámok emelésével kívánja fedezni adócsökkentési programját (a Big Beautiful Billt) és az amerikai cégek gyártásának hazatelepítését (reshoring) annak érdekében, hogy a rozsdaövezetekben munkanélkülivé vált, kékgalléros szavazóinak tett ígéreteit valóra váltsa. Árfolyampolitikája is ugyanezt a célt szolgálja: a dollár gyengítésével és az alapkamat csökkentésével Trump az importot fékezni, míg az exportot ösztönözni akarja. A manhattani ingatlanfejlesztői piacon acélosodott tárgyalástechnikájával van esélye az egykor szebb napokat látott Egyesült Államok szerkezeti problémáit korrigálni.  Merkantilista-protekcionista logika jegyében igyekszik a világkereskedelemben - Primus inter pares - az erősek között a legerősebb maradni. Bár számos közgazdász kudarcra ítélte gazdaságpolitikáját, az államkincstár júniusban már rekordbevételt generált, a pénzromlás megállt, és az Apple is elkezdte hazatelepíteni gyártását.

 Benzinnel tüzet oltani

 A vámemelések, a szankciók és egyéb barátságtalan intézkedések külföldön azonban rendszerint visszaütnek. A Kínával szemben bevezetett import- és exporttilalmak csökkentették az USA piacvezető vállalatainak árbevételét, illetve kinevelték versenytársaikat, mint a kémkedéssel, adathalászattal és dezinformálással vádolt Huawei esete is bizonyítja. A háború kitörése óta a dollár vezető szerepe is megingott, a dedollarizáció folyamata, bár nem drámai, először érzékelhető. A szankciók hatására feltűnően megnövekedett kínai–orosz-indiai kereskedelmet mára javarészt jüanban, rubelben és rúpiában számolják el. Kína jüanban vásárol öböl menti olajat és földgázt, valamint folyamatosan csökkenti a dolláralapú befektetéseit és amerikai államkötvényeit: míg 2020-ban ezeregyszáz, idén májusban már csak hétszázötvenhat milliárd dollár összegben finanszírozta az amerikai államadósságot. Eközben Európa is reagál. „Az amerikai dollár hegemóniájának kora lejárt” – írta júniusban Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke, és hívta fel a figyelmet arra, hogy „az euró az európai tőkepiac erősítésével globális szereplővé válhat”.

Kinek a kezében van a kártya?

 Németh Zsolt az amerikai elnököt a szavanna egyedüli oroszlánjaként írja le. De valóban olyan diadalmenet-e minden fellépése, mint elsőre látszik?

 Moszkvának ultimátumot ad, hogy ha nincs tűzszünet, háromszámjegyű másodlagos vámmal sújtja a tőle energiát vásárló országokat. A kedélyes alaszkai csúcstalálkozón azonban már szó sincs ezekről, hiszen nem akar kenyeret törni Oroszországgal, és nem kíván választóival három helyett négy-öt dollárt fizettetni egy gallon benzinért.

 Áprilisban Pekingnek ultimátumot ad, magas vámokkal fenyeget, majd mikor a piacok beszakadnak, ő azonnal hátralép. A tárgyalófelek először Genfben, majd Londonban hűtik a kedélyeket, majd megszületik a száznegyvenöt helyett a jóval szerényebb, harminc százalékos vámkulcs Kínával szemben. Trump rárúgta az ajtót Kínára, majd rögtön tárgyalóképes lett, amikor Hszi Csin-ping elnök ellenintézkedések sorával állította szembe a ritkaföldfémszállítás felfüggesztésétől kezdve az amerikai energia- és mezőgazdasági import leállításáig.

 Mi a multipolaritás?

 Nem Amerika-ellenesség, ahogy egyesek szajkózzák. Épp ellenkezőleg: az Egyesült Államok realista elhelyezése a megújult, többpólusú világban. Az amerikai alelnök és a külügyminiszter sem azért beszél az új, multipoláris világrendről, mert nem szeretik a hazájukat, hanem azért mert a realista politikai iskola követői. Az új világrendszer-elmélet nem tagadja az USA katonai vagy pénzügyi elsőségének tényét. Csupán azt állítja, hogy ma már nincs kizárólagos világhatalom, nincs hegemónstabilitás, a politikai felelősség már osztott a világban. A gazdaságot és a nemzetközi rendet nem egyetlen állam határozza meg, hanem egymással versengve két nagyhatalom; az USA és Kína, illetve atomhatalomként-energiaexportőrként Oroszország, gazdasági erőtérként az Európai Unió és a világ egyre nagyobb hányadát képviselő BRICS+ és Shanghaji Együttműködés tömbjei együttesen.

 Apropó BRICS. A globális Dél és a Kelet korántsem homogén szövetségét éppen az USA túldomináns pozíciója, illetve a dollár fegyverként való használata hívta életre. A dedollarizációs törekvések ellen belengetett további vámfenyegetések és szankciók a BRICS-et és az SCO-t nem gyengíteni, hanem erősíteni fogják. Ha Trump nem mérsékeli a vámháborúit, még inkább egymás karjába tereli a nem-nyugati világot. Arról nem beszélve, hogy az USA szankciós politikája hitelesebb lenne, ha maga is leállítaná az uránium és platinum vásárlást az oroszoktól. A multipolarizációt Trump azzal is erősíti, hogy védelmi öngondoskodásra kényszeríti Európát. „A hidegháború után mi voltunk az egyedüli hatalom – nyilatkozta Marco Rubio, Trump külügyminisztere –, és sok esetben magunkra vállaltuk a világkormányzás felelősségét, megpróbálva minden problémát megoldani. Az unipoláris rend nem természetes a világban. Anomália. A hidegháború vége idézte elő, de idővel vissza kellett térni a többpólusú világrendhez.”

 A véget nem érő háborúk vége

 Trump élesztette fel az America First (’Első Amerika’) jelszavát, melyet először Woodrow Wilson fogalmazott meg 1916-ban, amikor azt ígérte, országa kimarad az első világháborúból. Az izolacionista érzület fennmaradt a háború után is, távol akarta tartani az USA-t a Nobel-békedíjas Wilson alkotásától, a Nemzetek Szövetségétől és a második világháborútól. A MAGA-kormányzat is szakítani akar a véget nem érő háborúkkal. „Az USA ereje mostantól nem abban nyilvánul meg, hány új háborút indít – fejtette ki J. D. Vance alelnök  –, hanem abban, hánytól tud távol maradni. (…) A Szovjetunió felbomlásával elhittük, hogy mi vagyunk a leghatalmasabbak, és versenytársak nélkül feladatunk a világ problémáinak megoldása. Leszoktunk arról, hogy mi magunk gyártsuk saját autóinkat, számítógépeinket és fegyvereinket. Miért tettük ezt? Mert azt hittük, hogy más országokat megjavítunk, és ezzel békét hozunk a világba. Ezek a kísérletek azonban rendre visszafelé sültek el. Azt hittük, Kínának az az útja, hogy egy másik Amerikai Egyesült Államok váljék belőle. Azt gondoltuk, jó, ha saját képünkre formáljuk a világot. (…) Elérhető cél-e demokráciákat építeni a Közel-Keleten? Lehetetlen és hihetetlenül drága. Az utat tévesztett amerikai külpolitika felelősségének több-billió dolláros terhét márpedig nem politikusaink viselték, hanem az amerikai nép és a családjaink. Katonáink tízezrei, akik életüket adták a frontokon. (…) Politikusaink valós nemzetbiztonsági érdekeinket sutba dobták magasztos, idealista és inkoherens absztrakciókért. Elköteleztük magunkat hagymázas, expanziós ideák és távoli kis országok rezsimváltása mellett, hogy terror elleni harcunk mindig tovább folytatódhasson. (…) Hadd legyek nagyon világos: A Trump-adminisztráció irányt vált. Nincs több ködös küldetés. Nincs több nyitott végű konfliktus. Visszatérünk a realista külpolitika talajára. (…) Az idealisták kereszteshadjáratainak kora lejárt. A megkérdőjelezhetetlen amerikai dominancia kora véget ért.”

 1995 helyett 2025

 Az unipolaritás fénykora a Szovjetunió felbomlását követő néhány éven belül érte el csúcspontját. Nézzük meg az 1995-ös évet, és vessük mérlegre, hogy létrejöhet-e még egyszer az egypólusú világrend kettő pont nullás változata.

1995-ben az Egyesült Államok a világ össztermékének több mint harminc százalékát állította elő, ma tizenötöt, miközben mára Kína harmincegyet. A kilencvenes években az Európai Unió és az USA a világ GDP-jének ötvennyolc százalékát adta, ma csupán huszonhatot, miközben Ázsia negyvenkilenc százalékot.

1995-ben az Egyesült Államok katonai pozíciójára nem volt kihívó. Ma az amerikai haderő még mindig háromszor akkora, mint a második Kínáé, de kibertechnológiai, nukleáris és haditengerészeti fejlesztésekben, katonai létszámbővítés mértékében már behozhatatlan előnyre tett szert a távol-keleti szuperállam. Ugyanez a trend technológiában, tudományban és innovációban is.

 Harminc évvel ezelőtt az amerikai dollár, mint tartalékvaluta és globális elszámoló eszköz, monopolhelyzetben volt. Nem létezett euró, a jüan pedig ismeretlen volt. 2025-re egyre növekszik az arany, a jüan, az euró, sőt a kriptoeszközök részesedése is a tartalékképzésben. 1995-ben a SWIFT-nek nem volt kihívója. Ezzel szemben 2025-ben Kína saját nemzetközi bankközi fizetési rendszert, a jüan-alapú CIPS-et használja, miközben Oroszország az SPFS használatával kerüli ki a szankciókat. Míg harminc évvel ezelőtt a világ tíz legnagyobb bankja mind amerikai és japán volt, ma a világ négy legnagyobb eszköz értékű pénzintézete egytől egyig kínai, és előnyük nem testhossznyi, hanem medencehossznyi.

1995-ben az amerikai hi-tech ipar párját ritkította. A Microsoft, az Apple, az IBM nélkül nincs globalizáció. Akkoriban nem volt kínai gép, amelyen nem amerikai szoftver vagy hardver futott. Ezzel szemben 2025-ben a kínai közintézmények már nem vásárolhatnak Intel- és AMD-chipeket az USA-ból. Helyette a „vásárolj hazait” szellemében Huawei és SMIC hardvereket használnak.

 A multipolaritást erősíti az is, hogy az elmúlt harminc évben az integráció révén az Európai Unió a világ második legnagyobb gazdasági térségévé vált. Megjelentek továbbá a regionális nagyhatalmak is, mint Törökország, Szaúdi-Arábia és India, melyek geostratégiai pozíciója nélkül nem képzelhető el regionális stabilitás.

 Németh Zsolt az Egyesült Államokat mint a szavannát egyedül uraló oroszlánt írja le. Érdemes egy kicsit hosszabban belenézni a távcsőbe: a vadonban feltűnnek más ragadozók is, és több olyan zsákmányállat is, mely kisebb, de fürgébb, mint az állatok királya.

Az „unió jellegű világrend” és az unipolaritás felé való visszatérés – attól tartok – illúzió.

 

A szerző a TranzPress nemzetközi médiafigyelő vállalat ügyvezető igazgatója, a multipolaritas.hu szerkesztője

Nyitókép: Donald J. Trump végrehajtási rendelet ír alá a Fehér Háza Rózsakertjében, fotó: The White House / Wikimedia