Azt bizonyította az elmúlt fél év, hogy ideje elfelejteni az úgynevezett „multipolarizmus” tévképzetét (hogy ne mondjam: ideológiáját). A világ szavannává lett, ahol mindenki megremeg, ha elbődül az oroszlán. Ha Donald Trump vámokat helyez kilátásba – vagy netán be is vezeti azokat –, mindenki megijed. Van, aki önmagának is káros ellenvámokkal próbálkozik. Más olyan szövetségeseket keres, akikkel korábban nem volt érdeke szóba állni. Megint más tárgyalni kezd az USA-val, tudomásul véve annak helyzeti előnyét, mert az zsarolni tudja vámokkal, illetve csábítani azok elengedésével.
A legerősebb
Ha Trump számításai beválnak, márpedig egyelőre, úgy látszik, beválnak, a következő években az a kormányzat tudja jobbá tenni saját népének életviszonyait, amely előnyös megállapodást tud kötni Amerikával. A britek megkötötték a magukét, ahogy az ukránok és az Öböl-országok is. A kínaiak is – a hatalmas feszültségek felszíne alatt – folyamatosan alkudoznak. Még Iránt is sikerült tárgyalóasztalhoz ültetni, de eredmény híján és izraeli nyomásra az érvelést néhány ledobott bombával nyomatékosították.
Ha a mostani világrendet meg akarjuk érteni, akkor azt a kérdést kell feltennünk, hogy ugyanezt más is el tudná-e érni? Mi lenne, ha a háborús agresszor Oroszország rettenetes vámokat vezetne be partnerei ellen? A világ legtöbb országa azt mondaná, na és. Ha India próbálná meg, haragudnának rá, de nem annyira, mint az USA-ra, mert nem lenne olyan fájdalmas. Ha pedig Kína, az USA egyetlen érdemi kihívója kísérletezne ezzel, az már sokaknak fájna. A világ mégsem bolydulna fel ugyanúgy, ahogy a trumpi vámtarifa-diplomáciától.
Ilyen erejű gazdasági fegyverrel tehát csak az Egyesült Államok rendelkezik. Lehetnek ugyan kihívói, de messze vagyunk még attól, hogy hozzá fogható gazdasági hatalom legyen a világon. Amikor az USA Iránt bombázta, a szövetséges Oroszország és Kína nem sietett a segítségére. A megtámadott Ukrajnát viszont a bideni Amerika támogatta, ha ellentmondásosan is, de az oroszoknak máig nem sikerült elfoglalniuk Kijevet. Miközben az USA el volt foglalva Ukrajnával, Kína megpróbálhatta volna dűlőre vinni a tajvani kérdést, de jobbnak látta meg sem próbálni ezt. Nyilván az USA katonai ereje miatt. Azaz az USA-nak nemcsak gazdaságilag, hanem katonailag sincs érdemi vetélytársa.
A „multipolarizmus” tehát félrevezető. Homokra épít, aki belőle indul ki. A világ a nyers erő általi érdekérvényesítés irányába mozdul el, márpedig ez a legerősebbnek, azaz Amerikának kedvez. Ha idén januárig lett is volna mozgás a multipolaritás irányába, Trump félresöpörte. Egyelőre úgy tűnik, sikeresen. Ha „világrendszerváltásról” beszélünk, annak ez a lényege.
Kína kivár
Kulcskérdés, hogy Kína hogyan viszonyul a trumpi Amerikához. Erről két dolog tudható. Egyrészt folyamatosak az amerikai–kínai egyeztetések, a másrészt Hszi elnök szinte hallgat, még a BRICS csúcstalálkozójára sem ment el. Valószínűleg azért, mert kivár. Nem zárja ki, hogy a vámtárgyalásokból végül olyan megállapodás kerekedik ki, amely Amerika de facto társuralkodójává teszi országát. Igaz, azt sem zárhatjuk ki, hogy végül egymásra borítják az asztalt, és Kína a Trumppal szembeni ellenállás vezéreként lép föl. Ennek persze az elegye is előfordulhat: a felszínen marad a feszültség, miközben valójában társuralkodás folyik, vagy egyes kérdésekben egymásnak feszülnek, másokban kiegyeznek.
Alapvetően ettől függ a kialakulóban lévő világrend stabil vagy instabil, békés vagy katonai feszültségektől terhes volta. Trump is, Hszi is alkalmasint nagymegegyezést szeretne, és ezért valószínűleg ez lesz a végeredmény (bár nem feltétlenül a nagy nyilvánosság előtt). Az ördög persze a részletekben bújik meg, de egyelőre egyik forgatókönyvet se zárhatjuk ki.
A kínai kivárás rányomta a bélyegét a BRICS idei csúcstalálkozójára. Nemcsak abban, hogy Hszi ott sem volt, hanem abban is, hogy a nyilatkozat nem a tagok együttműködési stratégiájára, inkább Amerika kritikájára összpontosított. Akárha Trump diktálná az iramot, a BRICS pedig csak bírálná. Vagyis a tavaly még offenzív BRICS Trump hatására defenzívába szorult. Trump ráadásul büntetővámokat helyezett kilátásba a kritikus tábor tagjai ellen. Kérdés, hogy ezzel megosztja-e vagy összekovácsolja a BRICS-et. Ha sikerül megbontania egységüket, a szervezet széteshet vagy eljelentéktelenedhet.
Háborúpárti-háborúzó Oroszország
Ukrajna kapcsán Trump számos, messzemenő engedményt helyezett kilátásba Putyin kiengeszteléséért, de kudarcot vallott. Tárgyalóasztalhoz ültette a feleket, de az oroszoknak eszük ágában sem volt a békekötés. Viszont Ukrajnával Trumpnak sikerült elfogadtatnia a fegyverszünet koncepcióját. Ezzel nagyon erősen rácáfolt az orosz narratívára, hogy Amerika és Ukrajna a háború okozója. Ukrajna fegyverszüneti elkötelezettsége miatt az EU, ha akarná sem tudná, háborúra kényszeríteni Ukrajnát, ha Oroszország elfogadná a fegyverszünetet. A háború folytatódásáért csak Oroszország felel. Ha valaki valóban elkötelezettje a békének, annak abban kell segítenie, hogy Oroszországot rákényszerítsék a békére.
Ezt Trump is kezdi felismerni. Mivel a mézesmadzaggal nem ért el semmit, előveszi a furkósbotot: szeptembertől az oroszok kereskedelmi partnereit sújtja másodlagos vámokkal, és addig is felpörgeti a fegyverszállításokat Ukrajnába. Akár tetszik, akár nem, választani kell a háborúpárti-háborúzó putyini Oroszország és a békét akaró trumpi Amerika között. A kettővel egyszerre történő, stratégiai együttműködés egyre inkább fenntarthatatlanná válik. Ez a nagy különbség Oroszország és Kína között: Kínával sem szeretik az amerikaiak mások együttműködését, de egyáltalán nem terveznek százszázalékos vámot bevezetni ellenük.
A béketeremtés eddigi kudarca azonban rávilágít az amerikai hegemónia korlátjaira: hegemóniája fölény, de nem mindenhatóság. A szavannán is elvéti néha az oroszlán az ugrást. Amikor azonban ezt a következtetést vonjuk le, hozzá kell tennünk, hogy Trumpék mintegy külön elbírálásban részesítették Oroszországot, minden más partnerükkel szemben erőből és már-már megalázóan érvényesítették az érdekeiket. Oroszországgal szemben viszont megpróbáltak olyan körülményeket teremteni, hogy Putyin arcvesztés nélkül köthessen fegyverszünetet. Ez tévesnek bizonyult. Oroszországgal tehát másfajta amerikai stratégia vallott kudarcot, mint amely a világ többi országa esetében többé-kevésbé sikeresnek bizonyult. (Trump Kongó és Ruanda tekintetében is alkalmazta az „Amerikával való gazdasági együttműködés fejében békét” taktikát, és sikerült is őket eljuttatnia a megállapodásig – igaz, a fő bajkeverő, az M23 lázadó szervezet nem részese a egyezségnek.)
Aligha véletlen, hogy Hszi Trumpot is, Putyint is meghívta a második világháború vége alkalmából a Tienanmen téren tartandó ünnepségre. Erre szeptember 3-án kerül sor, közvetlenül a Trump által Putyinnak szabott ötvennapos határidő lejárta előtt.
Elemi uniós érdekek
Az Európai Unió nincs könnyű helyzetben, ráadásul a saját érdekeinek felismerésében sem igen jeleskedik. A kialakulóban lévő világrend logikája folytán előbb-utóbb belemegy az alkuba a nagyon nem szívelt trumpi USA-val (erre azóta sor is került – a szerk.), ahogy Kínával is. Arra kell törekednünk, hogy ez az egyezség minél előnyösebb vagy legalább kevésbé hátrányos legyen régiónknak, Közép-Európának.
Ugyanis még Biden idejében kiderült, hogy az amerikai gazdasági szereplők kevésbé bíznak a közép-európai, mint a nyugati-európai befektetési környezet biztonságában. Jól példázta ezt a legérzékenyebb microchipek exportkorlátozása, amely a közép-európai országokra sokkal restriktívebb feltételeket szabott, mint a nyugat-európaiakra. Igaz, hogy ezt a szabályozást Trump (arab nyomásra) visszavonta. Ám ami mögötte állt: a közép-európai gazdasági biztonság iránti bizalom hiánya, az alighanem továbbra is fennáll az amerikaiak részéről. Ne adjuk fel a reményt, hogy Európa képes lesz előbb-utóbb ráébredni saját elemi érdekeire az orosz, a kínai és az amerikai viszonylatokban egyaránt!
Az írás az előadás szerkesztett változata.
Nyitókép: Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, a szabadegyetem alapítója beszél a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor megnyitóján az erdélyi Tusnádfürdőn 2025. július 23-án. MTI/Veres Nándor
