Garda Dezső (1948) tanár, szociográfus, történész és politikus. 1996-tól tizenkét éven át Hargita megye RMDSZ-es képviselője a román parlamentben. 2008-ban függetlenként indult, de elveszítette mandátumát. Azóta a székelység és az erdélyi örmények múltját kutatja. Tizenhat éve – akkor, amikor valós esély volt rá – ő állt ki határozottan a székely autonómiáért a román parlamentben.
A válasz úgy lehet teljes, ha előbb a múltba tekintünk. A magyarság egyik táji-etnikai csoportja sem ragaszkodott annyira önrendelkezéséhez, mint a székelység. Ráadásul egyetlen magyar néprajzi-táji-etnikai közösség sem rendelkezett olyannyira a magyarságon belüli különállóság tudatával. A székely önkormányzat már a kezdeteknél kiterjedt az élet minden területére, magába foglalta a szabályalkotási, illetve az elöljáró-választási jogot, és a közösségnek azt a törekvését, hogy saját maga határozza meg intézményeinek működését.
A székely autonómia egyik legfontosabb alapeleme a királyi adomány volt, abban a korszakban, amikor az a királyi hatalmat, az uralkodói szuverenitást jelképezte.
Egyik tanulmányában olvastam a székely örökség védelmének legtipikusabb példáját, miszerint a XVII. században odatelepedett örmények a XIX. század második feléig nem rendelkezhettek termőfölddel. Mi jellemezte még a székely autonómiát?
Az adómentesség. Mátyás király krónikása, Antonio Bonfini szerint a székelyek annyira ragaszkodnak a szabadságukhoz, hogy a királyaiknak nem akarnak adót fizetni. A székelyek adófizetése 1543-ban kezdődött, amikor a rendek a török szultán, illetve Izabella királynő megsegítésére adót szavaztak meg. Elrendelték, hogy a község fejenként 50 pénzt, a főnép két-két ökröt, a lófejek egy-egy ökröt adjanak. Területi önkormányzatának feladatait a székelység a nemzetgyűléseken, a székeken belül pedig a székgyűléseken végezte. Ezeken bírósági, katonai és közigazgatási kérdésekkel foglalkoztak. Ügyeik főintézője a székely ispán volt, akit a király nevezett ki, és neki tartozott felelősséggel. A székely ispáni méltóságot a XV. századtól az erdélyi vajdák viselték, a XVI–XVII. században a fejedelmek, majd Mária Terézia is felvette címei közé.
Mit emelne még ki a székely önrendelkezés sajátosságai közül?
Például a szabályalkotási jogot. A székely írott jog első emlékével már 1451-ben találkozunk, 1466-ban Zabolán az erdélyi vajda és a székely ispán összefoglalta és kiadta „a székelyek régi törvényeit és jogait”. A számkivetett vagy lefejezett székely földje nem a királyt vagy az államot, hanem az elítélt rokonságát, hozzátartozóit illette meg.
A székely térség önkormányzati szerkezete működőképes autonómia volt a XVII. század végéig, a Habsburg-uralom állandósulásával került válságba.
Történelmi ismeretei, valamint közösségszervező tapasztalatainak birtokában tudatosabban foglalt állást a székely autonómiáért…
Nekem volt a legmerészebb beszédem a székely területi önkormányzatiság szükségességéről. 2004. november 16-án megindokoltam, miért nyújtották be egyes RMDSZ-es képviselők a Székelyföld területi autonómiáját szorgalmazó törvényt. Elsősorban azért, mert Kovászna, Hargita és Maros megye igazgatóságainál a legfontosabb tisztségeket nem a magyarokkal töltötték be, és a kinevezéseknél nem vették figyelembe a helyi magyar szakmai tudást. A megyei levéltáraknál magyar nemzetiségűt nem alkalmaztak.
Mennyiben segítette Önt az RMDSZ parlamenti frakciója?
2005 júniusának végén nyújtottam be a parlament állandó hivatalához a Székelyföld területi autonómia tervezetét – az RMDSZ frakciójának tiltása ellenére. A törvénytervezet képviselőházi vitáját azonban minden alkalommal kijátszották. A Házszabályt megszegték, mivel a szakbizottsági gyűlésekre sem hívtak meg. Az RMDSZ-es képviselőtársaim nem értesítettek a törvény napirendre kerüléséről, sőt legtöbbjük a bizottságokban nem foglalt állást a székely területi autonómia mellett. 2005 októberében, amikor a képviselőházban a napirend módosítását tárgyalták, s ezzel párhuzamosan, mint a Visszaéléseket és Korrupciót Kivizsgáló Bizottság tagja, a törvénytelen fakitermelés helyszíni ellenőrzésével voltam elfoglalva, a parlament vezetői a házszabály megszegésével napirendre tűzték a törvénytervezetet. A távollétemben vitatták meg a területi autonómiára vonatkozó kezdeményezésem.
A parlamentben korábban azt is elmondtam, hogy az Európai Parlament az 1991. november 21-i, az európai uniós állampolgárságra vonatkozó határozata harmadik szakaszában előírja, hogy az Unió és a tagállamok ösztönözzék a területükön lévő történelmi, etnikai és nyelvi közösségeket identitásuk kinyilvánítására.
A válasz erre az volt, hogy Székelyföld autonómiája alkotmányellenes.
Ahogy mondja.
A nemrégiben elhunyt Király Károlyt 1991. december 12-én megfosztották szenátori mandátumától, mert nem szavazta meg az alkotmányt, annak kisebbségellenes passzusa miatt.
Az alkotmányellenesség kérdését bármikor felvetik, ha nem akarnak egy törvényt elfogadni. Így történt ez a tulajdonról szóló törvénycsomaggal, majd az igazságügyi reformmal. A Moldvai Köztársaság alkotmányának első cikke kimondja, hogy az független, egységes és felbonthatatlan állam. Románia Alkotmánya is tartalmaz hasonló kitételt. Moldva azonban „a gagauzok jogi státusára vonatkozó törvénnyel”, amelyet 1995. január 14-én adott ki, autonómiát biztosít ennek a népcsoportnak.
Melyik parlamenti felszólalását tartja a legfontosabbnak az autonómiával kapcsolatban?
A 2006. november 30-án elmondott beszédemet. Akkor a román nemzeti ünnep tiszteletére szervezett díszgyűlésen nemcsak az erdélyi magyarság nyolcvannyolc éves sérelmeiről beszéltem, hanem az európai uniós megfigyelők, nagykövetek, az államelnök és a miniszterelnök jelenlétében követeltem Székelyföld területi autonómiáját. Akkor már csak egy hónap volt hátra Románia Európai Unióba való felvételéig. A beszédem lényege az volt, hogy valamennyi román kormány diszkriminatív jellegű nemzetiségi politikát folytatott. Például ezt mutatták az 1921-es és az 1945-ös földtörvények, melyek főleg a magyar egyének és közösségek anyagi alapjának a megszüntetését célozták.
Kedvezőtlen körülmények között hangzott el a beszéde, hiszen Magyarország akkor volt túl az őszödi beszéden, a gyalázatos október 23-i eseményeken.
A magyarországi politikai elit és a média elhallgatta ezt a politikai eseményt. Erdélyben csak a közművelődés havilapja, a kolozsvári Művelődés, illetve a Hargita Népe napilap méltatta a beszédemet. Az RMDSZ felső vezetése sem értékelte a politikai kiállásomat. Mi több: a Hír TV-ben Szász Jenő nem tartotta fontosnak megemlíteni. Amikor a beszéd érdemi tartalmára kérdezett a riporter, a Magyar Polgári Párt elnöke témát váltott.
Milyen visszhangja volt a román újságírók és politikusok körében?
A hallgató magyarországi és a romániai magyar írott és elektronikus médiával ellentétben a román nyelvű televíziók és napilapok nagy port kavartak körülötte. Ők már valódi helyén értékelték a politikai kiállásomat. A másnap megjelenő, december elsejei 7 plus napilap címében ez állt: Vadim leköpi a magyarokat a parlamentben a nemzeti ünnepen. Idéznék is a cikkből: „Elkövetkezett a kifütyülések és eldurvulások mozzanata. A pillanat sztárjai az RMDSZ és a Nagyrománia Párt képviselői voltak. A hangadó Garda Dezső magyar parlamenti képviselő, aki Románia Nemzeti Napját választotta ki arra, hogy a területi autonómiáról beszéljen. A Nagyrománia Párt parlamenterei fütyültek és hangoskodtak, sőt, a pártvezér Corneliu Vadim Tudort rajtakapták, ahogy köpött az undortól.” A Cronica Română ilyen címmel fejeli meg az eseményt: Az RMDSZ „beárnyékolja” a parlament ünnepi gyűlését. Hasonló szellemben fogalmaztak az alábbi lapok: Adevărul, Azi, Curentul, Gândul, România Liberă, Evenimentul Zilei.
Csupán a Magyar Hírlap közölte Bogdán Tibor bukaresti tudósítását. A Művelődés a kiállásomat Mackensen német tábornagyéhoz hasonlította, aki 1916-ban visszaverte az Erdélyt támadó román hadsereget, majd ellentámadásba lendült, és elfoglalta Bukarestet. A történelem fricskája volt ez a román honatyáknak, hiszen pont a beszédem napján múlt 90 éve annak, hogy kapituláltak: August von Mackensen 1916. november 30-án foglalta el a román fővárost, és ők kénytelenek voltak megkötni a kínos bukaresti békét. Nekem is felfoghatatlan, hogy nem álltak mellém az RMDSZ központi és helyi vezetői, és magamra hagytak az autonómiáért küzdő civil szervezetek is, köztük a Székely Nemzeti Tanács.
Nem álltak ki a magyarországi politikai pártok vezetői sem.
Markó Béla is elhatárolta magát a beszédemtől.
Pedig ez kivételes alkalom volt, hiszen Székelyföld autonómiájának ügye európai uniós üggyé válhatott volna; Románia az uniós felvétel előtt állt.
A botrányt látták-hallották az uniós megfigyelők, a különböző államok nagykövetei, köztük a magyar is. A beszéd körüli botrányt kihasználva a magyar diplomáciának és a magyar politikai erőknek lehetőségük lett volna Székelyföld területi autonómiájának kérdését az Európai Unió szintjére emelni. Ezt bizonyítja az a tény, hogy a román politikusok durva támadásai ellenére a miniszterelnök, Călin Popescu-Tăriceanu nem mert ebben a kérdésben nyilatkozni, az államelnök, Trăian Băsescu pedig csak annyit mondott: „Van egy probléma.” Magatartásuk jelezte, hogy tartanak attól: a botránnyal Székelyföld autonómiája európai kérdéssé válik Románia Európai Unióba való felvétele előtt. De magyar részről mindenki hallgatott. A polgári oldal sem osztotta a kezdeményezésemet.
Mi történt a törvénytervezetével?
A 2005-ben benyújtott autonómia-törvénytervezetemet 2012 őszéig jegelték a szenátusban. 2012. szeptember 25-én – mikor már nem voltam parlamenti képviselő – érdemi vita nélkül leszavazták. A szavazás idején a tizenkét RMDSZ-es szenátor közül csak négy tartózkodott a plénumban. A hiányzók között volt Markó Béla és Frunda György is, ami jelzésértékű.
Mennyiben jelenthet kihívást a XXI. század romániai magyarsága számára Székelyföld autonómiájának kérdése?
A romániai magyarság, főleg a székelység – noha ragaszkodik az önkormányzatiságához – beleunt abba, hogy a romániai magyar politikusok csak a választások előtt beszélnek az autonómiáról.
Jobban érdekelné az erdélyi magyarokat a munkahelyek biztosítása, az elfogadható életkörülmények.
Az autonómia gazdasági alapját főleg Székelyföld borvízhálózata, a hatalmas erdőségek, a megfelelő ipar és a turisztikai adottságok biztosíthatnák. A borvizek jelentős részét azonban román kézre játszották át, és hatalmas erdőségeket irtottak ki. A volt erdőbirtokosok leszármazottjainak jelentős részét kijátszották a családi zöld arany visszaszerzésének lehetőségétől. Székelyföld iparát törvénytelen privatizálásokkal tönkretették. Sok vállalatban a 2050-ig működőképes modern gépi állományt az új tulajdonosok ócskavasként értékesítették.
Beszélhetünk székely középosztályról?
A székely középosztály eltűnt. A fiatalok nem jutnak kellő munkalehetőséghez, nagy részük kénytelen elhagyni szülőföldjét. Az idős nemzedék nehéz körülmények között, egyik napról a másikra tengeti életét, és bár kiábrándult a magyarság politikai érdekszövetségéből, mégis elmegy szavazni a tulipánra. Számuk azonban egyre fogy.
A középkorosztályt már nem lehet befolyásolni. Ők Székelyföld legkiszolgáltatottabb nemzedéke. Koruk miatt munkakönyvvel nem nagyon alkalmazzák őket. Ha van is munkahelyük, ők vannak kitéve a leépítések, elbocsátások veszélyének.
Az autonómia híve voltam, vagyok és leszek, de olyan autonómiát szeretnék, melyet becsületes, népüket szerető, a magyar közösség jogaiért kiálló személyek vezetnének, és nem olyanok, akik csak saját meggazdagodásukra, a törvények kijátszására, a román titkosszolgálatokkal való együttműködésre törekednek.
