Róder Imre vecsési kántortanító, majd iskolaigazgató életműve nem volt ugyan egyedülálló a kiegyezés utáni évtizedek Magyarországán, de egyénisége az egész falu fejlődését előmozdító tanító kiváló példája. A Lakatos Ernő egykori levéltárigazgató szerkesztésében 1986-ban megjelent Vecsés története című kötetben Sin Edit tanulmányaiból egy kiváló falusi tanító képe bontakozik ki, aki nemcsak elemista tanítványait, hanem egy egész falu lakóit nevelte.

Vecsés első okleveles említése 1323-ból maradt ránk, de a török időkben a község teljesen elpusztult. Az újratelepítés 1786-ban kezdődött a környező falvak (Soroksár, Dunaharaszti, Nagykovácsi, Taksony) elszegényedett lakosaiból. A telepítési szerződést huszonhat német, tizenegy magyar és tíz szláv anyanyelvű telepes írta alá. A község határában a föld zöldség, különösen paradicsom és káposzta termesztésére kiválóan alkalmas volt. A vecsési savanyú káposzta a budapesti piacokon a mai napig fogalomnak számít. Fényes Elek geográfiai művében Vecsést német falunak nevezte. A népszámlálási adatok szerint 1890-ben 3271, 1900-ban 4119, 1910-ben 7403 lakosa volt.

Róder Imre 1855-ben a Nyitra megyei Jabláncon (Jablonica) született, a Kis-Kárpátok festői szépségű vidékén, melyet Jókő és Korlátkő vára s a környező tavak ma is turisztikai értékű tájjá tesznek. A tanítóképző elvégzése után 1878-ban, 23 évesen került Vecsésre, a római katolikus népiskolába segédtanítónak. Kétévi működése elég volt ahhoz, hogy 1880. szeptember 13-án az iskolaszék öt pályázó közül kilenc szavazattöbbséggel őt válassza meg kántortanítónak.

Ugyanazon az ülésen az iskolaszék Róder Imre kezdeményezésére kimondta, hogy az addig német nyelven oktató iskola tanítási nyelve magyar lesz. Róder Imre célja nem az erőszakos magyarosítás volt, arra törekedett, hogy a tanulók anyanyelvük megőrzésével tanuljanak meg magyarul is, már csak azért is, mert a Budapesten munkát kereső vecsésiek magyar nyelvtudás nélkül aligha boldogulhattak. Nem is zúgolódott senki a magyar nyelv elsajátítása ellen. Jellemző, hogy amikor jóval később, 1936-ban a szülők véleményét hivatalosan is kikérték, általános vélekedés volt, hogy a gyerekek otthon németül úgyis megtanulnak, s szükségük van magyar nyelvtudásra is.

Róder Imre 1887-ben alakította meg a 48-as olvasókört, melyben később könyvtárat létesített (utóbb majd ebből fejlődött ki a róla elnevezett városi könyvtár). Az is az ő érdeme, hogy énekkar, fúvószenekar és színjátszókör alakult. Az Olvasókör 1904-ben Gazdakörre változtatta nevét és részben működését is. 1892-ben Temetkezési Egyesületet hozott létre, 1904-ben Önkéntes Tűzoltó Egyesületet, főleg kisiparosok közreműködésével. Akkoriban a zsúpfedeles házak miatt erre különösen szükség volt.

Egyik legjelentősebb alapítása a Hitelszövetkezet volt 1893-ban. S az ő nevéhez fűződik az 1890-ben létrejött néptakarékpénztár is. Amikor a Hitelszövetkezet alapításának 50. évfordulóját ünnepelték, kegyelettel emlékeztek meg az alapítóról és Róder Imre emlékkutat állítottak a tiszteletére.

Róder Imre, a kiváló pedagógus és közéleti személyiség halk szavú, szerény ember volt, hét gyermek édesapja. Nem kereste sem a feltűnést, sem a vagyont. Csak halála előtt két esztendővel épülhetett fel szerény saját háza, a ma róla elnevezett utcában. 1927-ben Vecsés díszpolgárává avatták „a falu tanítóját”, aki a századfordulót megelőző években, majd a századelőn a legtöbbet tette Vecsés fejlődése érdekében. A király Arany Érdemkereszttel tüntette ki. 1929. december 24-én, 74 évesen ért véget dolgos, értékes élete, melynek emlékét Vecsés ma is számos módon őrzi.

„Az ő élete teljesen egybeforrott Vecsés község második félszázadának történetével. Az első félszázad, jól tudjuk, az idegen földesúr kénye alatt telt el, a második félszázad elején következett be a felszabadulás a jobbágyság alól, amit a szellemi felszabadulásnak kellett követni. Ezt a szellemi felszabadulást jelentette Róder Imre személye, amikor a hetvenes években fiatalon Vecsésre került” – írta nekrológjában a Vecsési Hírlap 1929. december 28-án.