Sokakban éppen nem a pótolhatatlanság érzése merült fel, amikor a Bükk egyik szűk, északi völgyébe szorult, aprócska Árpád-kori falu, Mályinka református templomába lépett. És nemcsak azért, mert hulló vakolatú falait vizesen, bútorait lemázolva, padlóját silány cementlappal burkolva, ablakait és egyik ajtaját átalakítva, silány újra cserélve, homlokzati díszeit lepusztulva láthatta. Már ha valóban látott is valamit a templom teljesen elavult világításának állandó félhomályában. Építésének történeti kérdései se mutatkoztak túl bonyolultnak, hiszen – a XX. században szintén gyenge színvonalúra cserélt – kazettás mennyezetén a felirat egyszerűen elmondja: 1785-ben építették, II. József császár idején. Még a templomtól nyugatra, a domboldalon álló fagerendákból ácsolt harangtorony tartja valamennyire magát, bár múlt századi „javításai” éppoly hátborzongatók, mint beépített vonóvasai, modern deszkaborítása és otromba, okkersárga mázolása.

A templom és a fagerendákból ácsolt harangtorony délről  

Rutinmunka lesz – ezt gondoltam legalábbis, amikor a felújítást tervező Tóth Tamás kiváló műemlékes építész kollégánk felkérésére, 2021-ben, dr. Simon Zoltán régész barátommal hozzáláttunk a templom építéstörténetének vizsgálatához és műemléki értékleltárának elkészítéséhez.

De nem így lett! Pontosabban: most sem így lett. (Amúgy sosincs így. Nincs az a műemlék, amely egy gondos kutatónak ne tartogatna legalább néhány izgalmas leletet.)

Az első meglepetés a padlástérben ért, amikor megláthattam a templom kétségkívül barokk kori, de rendszerében egyértelműen gótikus jellegű, pompás tetőszerkezetét, amelyről eddig egyetlen leírásban sem olvastam. Aztán a történeti adatok is gyűlni kezdtek, és egyre inkább ostromolták a fent említett 1785-ös dátumot…

A templom tetőszerkezete

A középkorban eddigi tudásunk szerint a faluban nem állt templom – legalábbis meglétéről nem maradt fenn forrás. Ellenben tudjuk, hogy a XVI. század végén már biztosan református hiten lévő mályinkaiak létező gyülekezete a közeli templomos hely, Dédes, majd a XVIII. század elejétől Tardona leányegyházai voltak – templom nélkül. De! Ha ez így van, így volt, akkor mit keresett vagyonleltárukban egy 1640-ben, Georg Wierd által Eperjesen öntött, hatvanfontos harang? Vagy hol használták azt az úrasztali ónpoharat és két tányért meg öt keszkenőt, amelyek 1753-ban a birtokukban voltak, és amelyek mellé 1758-ban saját költségükön még egy újabb ón boroskannát is csináltattak? És miért kellett 1763-ban még egy második harangot is öntetniük Losoncon? Ezek bizony nem a szegénység jelei.

Az ismert mesélő felirat 1785-ból

A legtitokzatosabbnak viszont mindenképp a templom barokk bútorzata bizonyult. Pontosabban az a bontott faanyag, amelyet ennek elkészítéséhez másodlagosan felhasználtak.

Mert bizony a nyugati karzataljban és számos padelő deszkáján is a modern kori mázolás alól, „súroló” fényben nézve egy stílusa alapján jóval 1785 előtti időre keltezhető, gazdag virágos-indás ornamentika kukucskált elő, ráadásul megtoldva egy koronás, kétfejű sassal.

A keleti karzat előlapjain „csak” XVIII. század végi, a „borsodi medalionos stílus” körébe tartozó díszítőfestés volt – amíg azt is be nem mázolták olajfestékkel, valamikor a XX. század elején. A hazai festett templomi asztalosmunkák mai fejjel szinte felfoghatatlan szorgalmú egykori robotosa, a témában több monográfiát is publikáló Tombor Ilona az 1940-es évek végén még látott – és szerencsére fotózott is – két korai, festett padelőt Mályinkán. De mire az ötvenes években könyve megjelent, már e padok is ékes olajszürke színben virítottak. Több évtizedes tetszhalál után a gömöri templomi festett asztalosmunkák szorgalmas gyűjtője, Dobosy László már harminc éve jelezte, hogy valószínűleg rendkívüli értékeket rejthet a mályinkai bútorzat. Végül az Állami Műemlékhelyreállítási és Restaurálási Központ restaurátor szakemberei 2007-ben (állami feladatellátásként, ingyenesen, hisz akkor még ilyen is létezett!) sikeres szondázó kutatásokat végeztek. De már azóta is eltelt másfél évtized itt, a Bükkben, az előrelépés legcsekélyebb reménye nélkül.

Az 1785-ben kialakult enteriőr a keleti karzatról

Na, gondoltam, induljon csak el a kivitelezés, a menet közbeni kutatás sok mindenre választ adhat! És nem is csalódtam. De a kutatók, restaurátorok, a munkákat szívvel-lélekkel támogató lelkésznő és a felújítást már nagyon váró gyülekezet meglepetéssel kevert izgalma egyelőre mégsem csitulhat.

A nedves vakolat cseréje miatt feltáruló falszövetek egyik kérdésünkre 2022-ben egyértelműen feleltek: úgy tűnik, a mai templom felmenő falaiban nem őriz középkori részleteket. Ezt tudtuk – mondhatjuk utólag már nagyon okosan. De aztán jöttek a restaurátorok, Bottyán Anikó és Baracza Szabolcs, és az első kutatási napon a nyugati karzatmellvéden, egy másodlagosan felhasznált deszkán nagy szerencsével előkerült egy minden eddigi ismeretet átértelmező felirat:

„Renováltatott az 1756 Esztendőbe Miháj Péter Biro[ságába]”. Renováltatott – értjük? Vagyis itt valami az 1756-os évet legalább évtizedekkel megelőző dologban kell gondolkoznunk!

Oyan ez, mint egy detektívregény. És még csodálkozunk, hogy gyermekkorában mindenki régész szeretne lenni!

Itt tartunk most. Amint hallom, a szép reményekkel indult, minisztériumi és egyházkerületi támogatást is kapott felújítás fogaskerekei valamiért még csikorogva és lassan forognak. Pedig mára nyugodt szívvel mondhatjuk: Mályinka és műemlék temploma karnyújtásnyira van a csodától.

Építész, restaurátor, műemlékes szakértő most azon tanakodik, hogyan szabadítsuk ki karzatbéli fogságából és tegyük bemutathatóvá az épület kétségkívül legnagyobb műemléki értékévé nemesedett, festett barokk deszkaelemeket.

Szerencsére e feladat szép és hiteles megoldására a környék műemlék templomaiban több, sikeresen elkészült munka is fellelhető. Sajnos azonban arra is találunk példát, hogy valamely szép reményekkel induló
helyreállítás az építőipari árak egekbe emelkedése miatt menet közben megtorpanni kényszerült. Így ma csak tulajdonosi vérmérséklet kérdése, hogy a két szélsőséges „bezzeg” közül melyik kerül szóba egy-egy felújítás megtervezésekor.

Én mindenesetre ott akarok lenni Mályinkán, amikor a munkák – remélhetőleg mihamarabb – újraindulnak. Ki nem hagynám a csodát!

Nyitókép: A nyugati karzatmellvéden 2022-ben előkerült évszámos felirat részlete Fotók: A szerző felvételei