• Hogyan kezdődött?

Vegyészpályám úgy kezdődött, hogy apám egykor a diósgyőri szeszfőzdét vezette. Akkoriban Rákosi elvtárs születésnapját mindenhol megünnepelték, hát ebben a gyárban is. Én gyerekként ezt is, azt is megkóstoltam, a lényeg az, hogy többet ittam a kelleténél, ami azután elültette bennem azt a gondolatot, hogy de jó volna később élelmiszervegyészként ezzel foglalkozni. Úgyhogy érettségi után jelentkeztem a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemre, és azt elvégezve kerültem a sajóbábonyi Észak-magyarországi Vegyiművekhez, majd felvettek a KÖJÁL-ba, és ott a vízlaboratórium vezetője lettem 1957-ben.

Eleinte egyszemélyes volt a vízlaboratórium. Az idők során persze bővült, de ami lényeges, hogy akkoriban még a hagyományos módszerekkel végeztük a vizsgálatokat. A legkomolyabb műszer az úgynevezett Duboscq coloriméter volt, ami azt jelenti, hogy egy dobozkába két küvettát beletett az ember, és nagyító segítségével összehasonlította a színüket. Az egyik barátom, aki a vérellátóban dolgozott, mindig átjött kicsit beszélgetni, és egyszer megkérdezte, hogy mit csinálunk. Mondom neki, most azon törjük a fejünket, hogy

jó volna felül betölteni az oldatot egy gépbe, alul pedig kijön az eredmény… Ezt persze viccnek szántam, de ma már ez a valóság.

• Milyen szinten állt akkoriban a vezetékes vízellátottság?

Falun vagy kistelepüléseken jóformán nem is volt. A városokban országos szinten is csak húsz-huszonöt százalék körül lehetett. A falusi vízellátás közkutakból történt, azaz minden községnek ki kellett jelölnie egy kutat, amelyet a falu használt, és havonta kellett vizsgálnunk ezek vizének a minőségét.

Fázold Ádám a miskolci Gesztenyéskerti Idősek Otthona udvarán (fotók: Fázold Ádám archívumából)

 

• Amikor vizsgálja az ivóvizet, utána pedig a szennyvizet, akkor látja, hogy miből mi lesz?

Miből mi lesz? Ezen a téren máig vannak hiányosságok, de akkor pár százalékos volt csupán a szennyvíztisztítás. A nagyvárosokban például, maradjunk Miskolcnál, a központban volt vezetékes víz meg csatornázás, de a város széle közkutas ellátásra szorult. Azután, ahogy javult a helyzet a vezetékes vízellátásban a város szélén is, akkor csatornázottság hiányában

a keletkező szennyvizet bevezették a felhagyott kutakba, ebből pedig nagyon sok járványos megbetegedés alakult ki.

• De kolera már nem volt…

Hála Istennek, kolera nem volt, de most már fejből nem tudom megmondani, hogy hol milyen diagnózisok voltak. Saád Bandi bácsi volt a KÖJÁL-ban az epidemiológus orvos. Kiszállásokkor együtt mentünk kivizsgálni és vízfestéssel állapítottuk meg, hogy honnan ered a szennyezés, a megbetegedések oka.

• 1957-től 1968-ig dolgozott a KÖJÁL-nál. Nem volt unalmas a laboratóriumi munka?

Dehogy volt unalmas! Évente vagy ötvenezer kútvízvizsgálatot végeztünk, de ez az egyik dolog. A másik pedig az, hogy nemcsak víz-, hanem levegővizsgálattal is foglalkoztunk. Abban az időben Miskolcon a levegő szennyezettsége nem olyan volt, mint most. Hadd mondjak egy összehasonlító adatot. A levegővizsgálatoknál olyan kicsiny műszert használtunk, amely beszippantott, mondjuk, tíz milliliter levegőt, és akkor a szűrőpapírra rászálltak a porszemcsék, ezeket pedig úgy számoltuk meg, hogy gombostűvel lyukasztgattuk ki a szűrőpapírt.

Akkoriban egy köbméter levegőben a porszemcsék száma tízezres nagyságrendű volt, ma pedig, amikor ezt precíz műszerekkel vizsgálják, ötven

szemcse a határérték. Na, ezt tessék összehasonlítani!

Diósgyőri Acélművek, 2018 (forrás: ArBePa, CC BY-SA 4.0, Wikimedia Commons)

 

• 1968-tól az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság Vízminőségvédelmi Osztályán dolgozott. Egy büdös Szinvát kapott, a mai Szinvában pedig pisztrángok is élnek.

Most akartam erre rátérni. Természetesen maga a forrás tiszta volt. Lefelé haladva az első szennyező a papírgyár volt, amely cellulózzal szennyezte a Szinvát, amely ott úgy nézett ki, mint a tej. A kriptongyár szennyvize szintén a Szinvában kötött ki. Aztán jött a Diósgyőri Gépgyár. Annak szennyvize teljesen tisztítatlanul folyt a patakba. És akkor elérkeztünk a Lenin Kohászati Művekhez. Ott jött a zagy, az olaj meg a pakura. Volt ugyan egy úgynevezett ülepítő, de hadd ne mondjam ki, hogy mennyit ért.

Ehhez még valami: amikor kicsi gyerek voltam,

még fürödtünk a Szinvában. Aztán a háború után az iparfejlesztés során nem gondoskodtak érdemleges szennyvíztisztításról.

Ez pedig a vízügyi igazgatósági munkaterületemhez tartozott, mert ott már, mint a vízminőségért felelős osztály vezetője, határozattal írtam elő, mit kell tenni. Persze ez nem valósult meg azonnal, mert ezek nem filléres költségek voltak. Addig pedig az üzemek évente fizették a milliós bírságokat.

• Ma már talán ennél környezettudatosabbak vagyunk?

Azt kell most mondanom, hogy igen, mert akkoriban még én magam sem voltam tisztában a környezetvédelemmel, hiszen friss vegyészként azt a szót, hogy környezetvédelem nem is hallottam. Most is vannak problémák, de azért a helyzet léptékekkel jobb, mint akkoriban volt.

• Értsük ezen a szinvai pisztrángokat is?

Amikor a kilencvenedik születésnapomon riportot készítettek, akkor írták le, hogy ebben nekem is részem volt. Nehogy félreértse valaki, mert ez nem az én személyemnek, hanem a modern technikának, a gyárak megszűnésének és Miskolc új szennyvíztisztítójának köszönhető.

A lillafüredi Szinva-vízesés

 

• Ha már a Szinvánál tartunk, a szobája falát a patakról készült fényképek is díszítik.

A Szinva a szívem közepe. Már nem tudok kimenni oda, de a fényképeknek köszönhetően mégis itt van előttem. A Szinva és Lillafüred külföldön is ismert turisztikai látványosság. Erről jut eszembe, hogy amikor a Szinva forrását befoglalták a város ivóvízellátásába, elapadt a patak. De

hogy a természet szépsége megmaradjon, a Hámori-tóból kezdték szivattyúzni a vizet a patakmederbe.

• Három évtizeden keresztül népszerűsítette, s nemcsak Miskolcon, a víz világnapja célkitűzéseit, többek között úszóversenyek szervezésével.

1997-ben vetődött fel a Magyar Hidrológiai Társaság borsodi vezetőségi ülésén, hogy a szokásos tudományos üléseken kívül jó lenne a vízzel kapcsolatos ismeretek népszerűsítésével is foglalkozni. De mi módon lehet ezt megvalósítani? Ekkor hangzott el az az ötlet, hogy mi lenne, ha úszóversenyt rendeznénk. A felvetés a vezetőség részéről egyetértésre talált, és én, aki az úszósporttal társadalmi tevékenységként edzői és városvezetői szinten is foglalkoztam, felkérést kaptam a megvalósításra.

A megyei úszószövetséggel együtt kezdtük szervezni a versenyeket, melyen óvodáskortól a szenior korig voltak résztvevők, így már egészen fiatal kortól nevelni és tudatosítani is tudtuk a vízzel kapcsolatos tudnivalókat. Később a szomszédos országok meghívásával a verseny nemzetközi lett, és kétnaposra bővült.

Rajt. Indul a mezőny

 

• Mit üzen azoknak, akiknek hátrahagyjuk ezt a bolygót a vízkészletével együtt?

1993-ban az ENSZ március 22-ét a víz világnapjává nyilvánította, hogy felhívja a figyelmet a vizek fontosságára, a vizek tisztaságának megóvására. A 2015-ben elfogadott globális fenntartható fejlődési célok közül pedig a hatodik foglalkozik a vízzel: „Tiszta víz és alapvető köztisztaság mindenkinek.”

A világ vízkészletének csak töredéke édesvíz, és ezek is többnyire a sarki jégtakarókban meg a gleccserekben találhatók. Tehát nagyon oda kell ezekre figyelni. Amikor én a pályámat kezdtem, körülbelül hárommilliárd körül volt a Föld lakossága, most már nyolcmilliárdnál tartunk, és jelenleg

milliárdos nagyságrendűre becsülik azok számát, akik nem kapnak megfelelő minőségű vizet. 2030-ra az előrejelzések szerint ez hatvan százalékra

fog növekedni. Vannak, akik már le is írják, hogy az emberiségnek azzal kell számolnia, hogy elkezdődik a vízháború. Ha ez ma még szó szerint nem is igaz, rövid időn belül vízháború fog kitörni, mert az élet fenntartásához vízre van szükség. Az élet fenntartásán nemcsak az emberi életet értem, hanem a mezőgazdaságot, az ipart is, úgyhogy ez óriási probléma.

Oda jutunk, és ez talán túlzott megfogalmazásnak tűnik, hogy minden csepp vízért harcolni kell. Ezért lenne fontos, hogy a fenntartható fejlődési célkitűzéseket minden ember gondolkodásmódjába beépítsük, hogy értsék, miért is kell takarékoskodni, gazdálkodni vele. Hiszen a víz az élet, és az életösztön mindenkiben benne van. A szakmai munkát befejeztem, aktívan én már nem tudok ebben részt venni, úgyhogy ez az utódaink feladata lesz.

 

Nyitókép: A Szinva-vízesés alsó része Lillafürednél