• A folyó bonyolult természeti rendszer, hozzátartozik a medrében élő mikroorganizmusok tömege, a halak és vízimadarak, a parti nádasok és galériaerdők, s mindez sok mindent tud adni az embereknek. Elsőként a hajózásról, annak lehetőségeiről és kockázatairól beszélgettünk.

Ősidők óta az összes nagyobb folyót használták hajózásra, ami azonban a gőzhajók elterjedése előtt a folyó áramlásával szemben nehézségekbe ütközött. A gőzhajókkal megfelelő vízállás mellett már jelentős mennyiségű árut lehetett fuvarozni.

Ugyanakkor egyes szakaszokon, a Dunán például a Vaskapu-szorosban, még nagyobb hajókkal is kimondottan veszélyes volt hajózni. Itt ugyanis a vízfelszín alatt fél vagy egy méterre hatalmas sziklák lapultak. Ezt a problémát véglegesen a Vaskapunál épített két hatalmas vízlépcső oldotta meg, és természetesen a vízenergiával elektromos áramot is termelnek.

• …ami szintén a folyók egyik fontos ökoszisztéma-szolgáltatása; lehetőségekkel és kockázatokkal.

A felső, német–osztrák szakaszon, ahol kisebb a vízhozam, de nagyobb a folyó esése, a hajózhatósághoz (és áramtermeléshez)

sűrűn kellett vízlépcsőket építeni, 1992-ig összesen negyvenkettő készült.

A rechtensteini duzzasztógát a Dunán (forrás: Corradox, CC BY-SA 4.0, Wikimedia Commons)

 

• A hajózás a régebbi időkben alkalmazkodott a Duna adottságaihoz, ma inkább a folyókat igyekeznek a hajózás igényeihez formálni.

A fuvarozó cégek minél nagyobb hajókkal szeretnének szállítani, de a folyó szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy egy megrakott uszály két vagy két és fél méter mélyre süllyed a Dunába. Az ötven centiméter többletsüllyedés oda vezethet, hogy alacsonyabb vízállásnál az uszály fönnakad valamelyik zátonyon. Ennek elkerülésére pedig sokkal komolyabb kotrást kell végezni a mederben, ami számos káros környezeti hatással jár.

• A gázlók régebben még ökoszisztéma-szolgáltatásként is szóba jöttek, hidak híján ezeknél akár szekérrel is át lehetett kelni, a modern hajózásban azonban hátrányosak. Innen is származik a törekvés, hogy a kis esésű magyar szakaszon is vízlépcsők épüljenek, amihez nagyon jelentős műszaki beavatkozásokra lenne szükség, súlyos mellékhatásokkal.

Az egyik fő probléma a vízlépcsőkkel, hogy megakasztják a folyó természetes hordalékáramlását.

A német–osztrák szakasz belépcsőzése után az addig az Alpokból folyamatosan érkező hordalék a keresztgátaknál csapdába esett, ami kettős hátránnyal jár: náluk a túl sok hordalék feltölti a gátak fölötti víztározókat, míg nálunk a hordalék hiánya a meder süllyedését eredményezi. Ez pedig azért baj, mert az ezzel járó csökkenő vízszint lesüllyeszti a vele folyamatos kapcsolatban álló partközeli területek talajvízszintjét.

Parti szűrésű kút a hollandiai Soestwetering csatorna mellett (forrás: JanB46, CC BY-SA 3.0, Wikimedia Commons)

 

• Szerepel is az ökoszisztéma-szolgáltatások között a talajvíz-visszatöltés. Ám idővel már nem feltölti a talajvizet az emelkedő vízszintű Duna (legfeljebb az egyre ritkább áradások idején), hanem a gyakoribbá váló alacsony vízállás leszívja a talajvizet.

Magas vízállás esetén a Duna-mederben lévő víz szintje magasabb a talajvízénél, így onnan folyamatosan tölti a szántóföldek alá a talajvizet. Ez a mezőgazdasági termelés szempontjából előnyös. De ha hónapokon át alacsony a vízállás, akkor a közlekedőedény működési elve alapján hónapokon át szivárog el a Dunába a talajvíz, ami viszont nagyon rossz. Emiatt a Duna építőipari célú kavicskotrását már évtizedekkel ezelőtt be is szüntették.

• Ugyanis, főként a hordalék-utánpótlás drasztikus lecsökkenése óta ez is hozzájárul a medermélyüléshez.

Mederkotrásra ezért ma csak a hajózóút karbantartása céljából kerülhet sor.

Régebben építőipari célú kavicstermelés is folyt. A szovjet típusú házgyári házak betonfalában a Duna medréből származó kavics van, sőt Budakeszin is, ahol lakom, az útszéli árok betonozása is Duna-kaviccsal történt.

• Honnan tudható ez?

Biológus vagyok, és látom, hogy az útszéli árok betonjából kikandikál a festőkagyló, amely kifejezetten folyami kagyló, tehát elárulja, hogy a sóder a Dunából származik, nem pedig kavicsbányatóból.

A Dunát többféleképpen lehet kotorni. Vízépítő mérnökök annak idején kiszámolták, hogy a Margit-sziget és a pesti oldal között igen nagy mennyiségű kavicsot kell kikotorni ahhoz, hogy két szembejövő hajózó vontatmány biztonságosan el tudjon menni egymás mellett. Szerencsére jó kapcsolatban voltam a mérnökökkel, és megkérdeztem, gondoltak-e arra, hogy

a Margit-sziget budai oldalán lehetne lefelé vezetni a forgalmat, a pesti oldalon pedig fölfelé. Erre nem is gondoltak, de jó ötletnek találták.

Kiszámolták, hogy így a korábban kalkulálthoz képest minimális mennyiségű kavicskotrással megoldható a forgalom.

Jánossy László: A Duna ajándékaként a parti szűrésű kutakból nagy mennyiségű tiszta ivóvizet nyerünk (Fotó: Jánossy László archívumából)

 

• Fontos ökoszisztéma-szolgáltatás az öntisztulás, csak kérdés, lépést tud-e tartani az ember szennyező tevékenységével.

A Duna vize 1950-ig iható volt, a Tiszáé pedig egészen 1970-ig.

Amíg nem volt vezetékes víz, a Duna vizét Pesten tartályokban hordták szét, és ivóvízként árusították.

Jól szemléltethető a Duna öntisztulása a mai ivóvízkivétellel. A folyó alatti kavicságyból nyolcszáz parti szűrésű csápos kúttal, a Duna ingyenes ajándékaként, nagy mennyiségű tiszta ivóvizet nyerünk, melyet klórozni is csak az időnként fellépő csőtörések okozta szennyezés miatt szoktak. A víz a kavicságyban áramlik a parti szűrésű kutakig, és ha legalább negyven-ötven méter a távolság a meder és a csáp között, akkor

a kavicsokon keletkező kocsonyás biofilmben lévő egysejtűek nemcsak a baktériumokat, hanem a sokkal kisebb vírusokat is kiszűrik a vízből.

Ezt a VITUKI-ban a kollégákkal mérésekkel igazoltuk. A méretek közötti nagyságrendi különbséget azzal szemléltethetjük, hogy ha egy emberi sejt akkora lenne, mint egy családi ház, egy baktérium akkora, mint egy autó, egy vírus pedig mint egy teniszlabda.

• Szerepel az ökoszisztéma-szolgáltatások között, hogy a folyó ökológiai folyosóként szolgál. Ennek mi a jelentősége?

Egy természetes folyómedret, amíg az ember ki nem irtja, hullámtéri erdők öveznek, a folyó közelében fűz- és nyárfákból álló puhafaligetek, távolabb, a magasabb térszínen, ahová ritkábban jut föl az víz, tölgy-kőris-szil keményfaligetek. Gemencen azért maradt meg a hatalmas ártéri erdőség, mert a kalocsai érsek meg kívánta őrizni természetes állapotában.

Puhafa-ligeterdő a Római-parton (fotó: Krómer István)

 

• Ott is vannak azonban már faültetvények is…

Itt is telepítettek kanadai papírnyaras ültetvényeket; ezek nem igazi erdők, sokkal kevesebb növény- és állatfaj él bennük. Úgy ültetik, mint a kukoricást, és ugyanúgy is vágják le, csak nem évente, hanem harminc-negyven év után.

• Miért fontos az ökológiaifolyosó-szerep?

Mert összeköt távolabbi élőhelyeket, ezeken az ártéri erdősávokon oda-vissza tudnak közlekedni az élőlények. Különösen

az általános felmelegedés óta látjuk azt, hogy a madarak évről évre északabbra lévő területeket hódítanak meg költeni,

ahol a klímaváltozás miatt alkalmasak lettek számukra az életkörülmények. A növények azonban nem tudnak ilyen gyorsan észak felé, sem a hegyeken fölfelé terjedni, csak évente legfeljebb néhány métert.

• Ejtsünk néhány szót a halászat örömeiről és problémáiról.

Amíg csak kis mennyiségű kommunális szennyvíz folyt a folyókba, s a befolyási helytől egy kilométeren belül a víz megtisztult, lényegesen több hal élt a folyóvizekben. A sok halfaj közül gondoljunk például a vizákra, az óriási méretű tengeri halakra, amelyek

a Dunán a Fekete-tengerből a Tátrából lefolyó Vágba és Garamba vándoroltak föl lerakni az ikrájukat.

• …amíg a Vaskapunál meg nem épültek a vízlépcsők.

Amin nem tudnak feljönni, ezért már csak a Déli-Kárpátok néhány folyójába úszik föl ívni néhány viza, de sajnos ott is vadásznak rájuk a teljes fogási tilalom ellenére. Az ikrája (kaviár) azonban annyira értékes, hogy egyesek még a börtönbüntetést is megkockáztatják érte.

 

Nyitókép: C.Stadler/Bwag, CC BY-SA 4.0, Wikimedia Commons