Szeptember 30-án és október 1-jén két napig a legendás Ikarus gyár százhúsz autóbusza játssza a főszerepet az Aeroparkban, köztük számos oldtimer és ritkaságnak számító jármű, például az emeletes Bikarusz. A Légiközlekedési Kulturális Központ, a Volánbusz Zrt., a BKV Zrt., a Közlekedési Múzeum és számos partnere a magyar járműgyártás és közlekedéstörténet meghatározó autóbuszait immár ötödik alkalommal vonultatja fel a repülőtéri múzeumban.

A budapesti közlekedést egykor meghatározó 620-as és a 60-as modell

 
A közönség láthatja Ikarus 30-ast, a gyár legelső típusát, érkezik az Ikarus 60-as, amelyből pótkocsis változat is készült, emellett megtekinthető lesz az első csuklós modell, sőt jobbkormányos és elektromos autóbusz is szerepel a kínálatban.

60-as járatszámmal a 60-as modell

 

Erre a hétvégére beköltözik az Aeroparkba a Volánbusz által tavaly restaurált emeletes „Bikarusz”, amely a 60-as évek végén két szóló autóbusz összeépítésével jött létre. A járművek túlnyomó többsége

kívül-belül megtekinthető lesz, több autóbusz utasterében közlekedéstörténeti kiállítás

is várja a látogatókat.

A Bikarusz az 1-es terminál előtt

 

A régi autóbuszok közül a legnagyobb rajongótáborral a legendás és különleges vonalvezetésű „farosok” rendelkeznek. A gyár egyik legismertebb és legsikeresebb távolsági- és turistabusz-típusa az 1954 és 1973 között gyártott Ikarus 55 volt. Nem véletlen, hogy napközben jellemzően

Ikarus 55-ösökkel zajlik majd az élménybuszozás az Aeropark és a Ferihegy 1-es terminál között,

és ilyen járművek teljesítenek ingajáratot az Aeropark és a Népliget között is.

A legendás 55-ös faros

 

A találkozó első napján, szombaton 16:30 órától felvonulással készülnek a szervezők, amikor a hosszú konvoj rendőrségi biztosítással az Aeroparkból indulva,

Vecsés főutcáját érintve oda-vissza végighalad a Vecsés-Ecser összekötőúton,

ritka fotótémát kínálva a rajongóknak.

Felvonulás egy korábbi találkozón

 

Az ipartörténeti érdekességekért rajongóknak igazi csemegével is szolgál a repülőmúzeum: a hétvégén minden órában beindítanak egy An-2-es repülőgépből származó ezer lóerős csillagmotort és egy Boeing 737-es utasszállító fedélzeti sugárhajtóművét.

A program mindkét napon 9 és 18 óra között látogatható, s olyan szakértők mesélnek az Ikarus történetéről, az egyes modellekről és azok nemzetközi sikereiről, mint Lovász György és Kukla László, Az Ikarus évszázados története című könyv társzerzői, valamint Örsi Ferenc.