Rengeteg sajtóanyag és vélemény született támadásokról, városokban kóborló egyedekről, egyéb észlelésekről. Kérésünkre a témát foglalkozásuk miatt is különböző nézőpontból megközelítő szakemberek mondták el véleményüket a lehetséges megoldásokról.
Bencze István, a Csíkszeredai Vadászegyesület elnöke a kérdéssel kapcsolatban felidézte a berni határozatot, amelyben az Európai Unió konkrét medveszámot határozott meg. Azóta
évtizedek teltek el, az állomány létszáma pedig folyamatosan nőtt.
A határozat lényegét ugyanakkor nehéz lesz megváltoztatni. Legelőször az uniós program, a GenUrs alapján fel kellene mérni 2015-től a szaporulat mértékét, ettől az évtől ugyanis a vadászegyesület már csak néhány kártevő medvét lőhetett ki.
– A korlátozás bevezetése előtt arra hivatkoztak a döntéshozók és a politikusok, hogy ha trófeavadászatot folytatunk, tehát
a nagy medvéket kilőjük, az állomány el fog szegényedni és korcsosodni kezd.
Az utóbbi években viszont megjelentek a kapitális példányok, amelyek nem engednek teret a fiatal medvéknek. Leszorítják őket a mezőkre és a városok szélére, ahol könnyen élelemhez jutnak, és nem mennek vissza előző élőhelyükre – fejtette ki meglátásait a problémával kapcsolatban a vadász.
Sok környezeti tényező befolyásolhatja a szaporulat növekedését, például az, hogy a kukoricásokban és egyéb helyeken minőségi élelemhez is juthatnak az állatok. Megjegyezte, hogy egybocsos medvét már régen nem látott.
Bencze István egy évtizeddel ezelőtt készült tanulmányban azt olvasta, hogy egy átlagos medve területe háromszáz négyzetkilométer lehet. Ebből kiindulva úgy gondolja, a nagyszámú egyed területkeresésével magyarázható, hogy a medvék az elmúlt időben
élőhelyüktől távolabbi megyékben, sőt néhány esetben Magyarországon is megjelentek.
– A kártevő egyedeket a minisztérium rendeleteinek megfelelően a vadászegyesületnek kell kilőnie. Ilyenkor a trófea hivatalosan a miénk, de adja magát a kérdés, mihez tudunk kezdeni vele. Nem tudom, hogyan képzelte el a politikum, hogy mi ezeket a medvebőröket megtartsuk. Hagyományos vadászat esetén a trófeákat el lehetne adni akár külföldre, de itt nem tudnánk mit kezdeni vele – tért ki a jelenlegi törvényi szabályozás problémáira az egyesület vezetője.
Szó esett arról is, hogy csíki viszonylatban
van párbeszéd vadászok és környezetvédők között, megértik egymás álláspontját.
Inkább azokkal az általuk sötétzöldeknek becézett társulatokkal van problémája, amelyek uniós pénzekből működnek, és szerinte akadályozzák a probléma megoldását. Felidézte, hogy a minisztérium ősszel jóváhagyta egy-egy fajdkakas kilövését tízezer hektáronként, ők viszont azonnal bírósághoz fordultak, és letiltatták a végrehajtást.
Komoly problémának nevezte a vadászat hiányát a társulat fenntartásának szempontjából, nonprofit szervezetként ugyanis az államtól nem kapnak pénzt, a befizetett tagdíjak pedig nem fedezik a működésüket.
A helyzet zöld szemmel
Bencze István mellett a Milvus Group nevű civil szervezet projektkoordinátora, a medvekérdéssel régóta foglalkozó Domokos Csaba is kifejtette álláspontját.
– Semmiképpen nem létezik egyszerű megoldás. A probléma összetettebb, mint sokan gondolják. Gyakorlatilag keveset tudunk az állatokról, annak ellenére, hogy az egyik leginkább kutatott faj a világon. Romániában különböző vélemények vannak a példányszámról, hivatalos adatok azonban nincsenek – jelentette ki Domokos, hozzátéve, hogy szerinte a medvék által okozott problémák nem az állomány nagyságától függenek, inkább az elérhető táplálék mennyiségétől.
olyan területeket foglal vissza, ahol korábban már élt.
Európában ugyanezt figyelhetjük meg a farkasoknál.
– Sokkal többet beszélünk a medvekérdésről, mint húsz évvel ezelőtt, amikor elkezdtem részletesebben foglalkozni vele. Gondok és medvék által okozott támadások akkor is léteztek. Manapság a magyar nyelvű sajtóban kizárólag negatív hangvételű cikkeket olvashatunk a medvékről. Személy szerint meggyőződtem arról, hogy a medvének valamilyen szintű társadalmi toleranciára van szüksége a hosszú távú megmaradáshoz – hangsúlyozta Domokos.
Szerinte jelenleg éppen a tolerancia leépítése zajlik, sok esetben irreális információkat fedez fel a közösségi média felületein terjedő, népszerű cikkekben. Szintén saját megfigyelésére hivatkozva állítja, hogy
az erdélyi magyarok sokkal jobban tartanak a nagyragadozóktól, mint a románok,
akiknek az általuk többségben lakott megyékben szintén káruk származhat a medvék közelségéből.
– Húsz évvel ezelőtt két oldal volt, amelyik próbálta a medvéket védeni, a természetvédőké és a vadászoké. Amióta a vadászatot többé-kevésbé korlátozták, mondhatni felfüggesztették, azóta a vadásztársadalom elfordult ettől a fajtól, és elkezdett a károkkal érvelni. Aktívan hozzájárul ezzel a társadalmi elfogadottság csökkentéséhez – fejtette ki a vadászok álláspontjával kapcsolatos véleményét Domokos Csaba. Szerinte
valamilyen szintű vadászati lehetőség kellene ahhoz, hogy a vadászok ismét a faj mellé álljanak,
és aktívan védjék. Úgy gondolja, annyi azért változott az elmúlt húsz évben, hogy ma már gyorsabban és több esetben kapnak kártérítést a medvék okozta károk elszenvedői, mint korábban. Emlékszik még azokra az időkre, amikor villanypásztorból is kevés volt, és kevésbé hatékonyan lehetett védekezni a medvék ellen. Elismeri, teljesen nem lehet megelőzni a károkat, de fontosnak tartja, hogy ne jusson a társadalom odáig, hogy saját kezébe vegye az irányítást.
A medve nem fél
Elmondta véleményét a Székelyvarság közelében vadőrként tevékenykedő Andorka István is. Mivel ő maga is vadászik, Bencze Istvánhoz hasonlóan közelíti meg a kérdést, viszont egyéb szempontokra is kitért.
– A vadászat hiánya miatt nem alakul ki a fajban semmifajta félelemérzet az emberrel szemben.
Egyes egyedek a természetes élőhelyükön kívülre szorulnak. Olyan helyekre is lemennek, ahová korábban nem, például síkvidékre – utalt ezzel arra a vadőr, hogy szerinte is – más tényezők mellett – az egyedsűrűség jelenti a legfontosabb problémát.
Úgy véli, a hulladékgazdálkodás is nehezíti a helyzetet. A medve általában mindig
a könnyebb megoldást választja, a kukáknál pedig lehetősége van gyorsan élelmet találni.
Ilyenkor emberi illatanyagokkal találkozik, és megszokja ezeket. Andorka szerint normális esetben a medvének már az ember szagától meg kéne ijednie az erdőben, de a megváltozott körülmények miatt nincs bennük félelemérzet.
Megszokták, hogy néha látnak egyet-egyet elhaladni
– A hegyvidéken élő emberek valamilyen szinten megszokták a medvéket, könnyebben tudnak együtt élni velük. Sokan közülük nem foglalkoznak a riasztással, megszokták, hogy néha látnak egyet-egyet elhaladni. A városi környezetben viszonylag új ez a jelenség. Ott nincsenek annyira hozzászokva az emberek a medve jelenlétéhez. Ettől függetlenül a városokban élők közül is vannak, akik jól reagálnak az állat jelenlétére, tehát ez inkább egyénfüggő – részletezte a sokrétű probléma újabb szempontját.
Andorka István szerint a medveállomány felbecsülésével kapcsolatos viták során sokan túloznak, noha a társadalom pontos számok nélkül is érzékelheti, hogy egy adott területre túl sok medve jut.
Vadőrként fontosnak tartja, hogy a medve újra olyan természeti kincs legyen, mint régen.
Ehhez konkrét intézkedéseket tart szükségesnek, mert a helyzet évek óta változatlan.
Mindemellett arra is utalt, hogy a döntéshozók és szakemberek közötti párbeszédet egy harmadik szféra tevékenysége bonyolítja, amely a faj túlzott féltése és védése miatt nehezíti a helyzet megoldását, ez pedig szerinte egyik félnek sem jó.
