A fentiek a történészprofesszornak, az Atelier francia–magyar doktori iskola alapítójának, Granasztói Györgynek a szavai. A professzoré, aki hitt az esztergomi Erényekben, s akkor is hitt a kutatásban, a feltárásban és a restaurálásban, amikor mások már alig – és amely most, huszonöt év múltán végre befejeződött.

Ajándék, amit ő sajnos, e világon már nem érhetett meg. Közös „ajándék”, de ha az igazságot szeretnénk (stílusosan) elmondani, akkor majd csak lesz, valamikor, mert a kivételezett „besurranókon” kívül, a publikum még mindig nem tekintheti meg.

Huszonöt év, az „új”, eredeti mű

Az Esztergomi Királyi Palota freskóinak kutatása, feltárása a rárakódott rétegek alól és restaurálása különleges eredményeket hozott, melyek – minden kételkedés dacára – egy csapásra világhírűvé tették az itt található Erényeket. Az egyetlen épen megmaradt, jelentős reneszánsz falképünket Magyarország egyetlen Studiolójában. Ennek a „feltárásnak”, az előző átfestések, beavatkozások eltávolításának köszönhetően elénk tárult az eredeti mű, annak hihetetlen kvalitása. Ne felejtsük el, hogy előtte háromszáznegyven évig a föld alatt volt!

A mikroszkóp alatti munka nyomán a kutatás, a reneszánsz egyik legnagyobb mesterének keze nyomát, bekarcolt monogramját, Sandro di Marianóét, azaz Botticelliét azonosította.

Olyan felfedezésre jutottunk, mely páratlan nemcsak hazánk művészettörténetében, hiszen Európában – Itálián kívül – sehol sem létezik ilyen kvalitású itáliai quattrocento falfestmény.

A Studiolo, amely valamiképp az „Akadémia” és a „Múzeum” bölcsője, különleges, egyedi értékünk, legközelebb a „studium”-hoz kapcsolódik, definíciója azonban, mely szorosan függ helyzetétől vagy funkciójától is, leginkább a könyvtár, az archívum vagy a kincstárszoba elegyével határozható meg. Az esztergomi könyvtáregyüttesből mára ugyan csak fémcsonkok maradtak a helyszínen, de a Studiolo különleges, világegyetemet összefoglaló (zodiákus, csillagjegyek) falképegyüttese az emberi gondolkodás és a tudomány megszemélyesítője. A loggia alatt, az egykor azurit kék reneszánsz táj előtt a valamikor aranyozott hajú, könnyed női alakok állnak örök érvényűen, az emberiség egyetemes erkölcsi tanításait hirdetve…

Kik is ők?

Elhúzom az állványt, tízezer kanyargós út után, és nem is tudom, melyikre nézzek. Karácsony táján Temperantiának szárnya van, ahogy a XIV-es Temperance neoplatonista alakjának a Marseille-i Tarotkártyán, melyet egyes kutatók Botticelli rajzának tartanak. Nehéz ezzel vitatkozni, Christophe Poncet részletesen kifejti könyvében vagy az Arte filmjében (amelyet Japántól Kanadáig mindenhol bemutattak, kivéve nálunk, ahol egy jó része játszódik…)

Párhuzamok az esztergomi Temperantia (Mértékletesség) és a Marseille-i tarot ábrázolásában
Fotó: Studiolo/Christophe Poncet

 
De lássuk be a „csont nélküli” váll esete jogosan veti fel a kérdést, nem Vénusz bújt-e a rózsaszín, valamikor virágokkal teli ruhába.
 

Vénusz és Temperantia (Mértékletesség) alakjának anatómiai hasonlósága egyik bizonysága Botticelli szerzőségének

 
Aranyhaja messze beborította az egész tájat, nyomait követhetjük szabad szemmel is, az egykor azurit kék ég előtt. Ellensúlyozni kellett az adott architektúra merev ritmusát a ruhába bújtatott mezítelen Vénusz szabadságával, a festő-költő szellemiségének utat engedve. Az egyházi helyszín, a megrendelő keretigénye, mely a 3 × 7 architektonikus rendjébe „szedi” a filozofikus mondanivalót, nyilvánvalóan korlátozta a művész könnyedebb ecsetvonású stílusát, mely így a mindenhol szálló, a kereteket áthágó, a pilléreken is megjelenő aranyszálakban „elégül ki”. Épp ez a kettősség képzelteti el velünk a valamikori teremben körbefutó loggia előtti alakok zseniális harmóniáját.
 

A „börtönükön” túlmutató filozofikus Erények lényegét, amihez mindannyiunknak tartania kellene magát. A Bölcsességhez. A Mértékletességhez. Az Erőhöz. Az Igazsághoz.

Természetesen nemcsak a képet egészítjük ki gondolatban, a nyomok alapján, az eltűnt finom rétegeket, hanem magát az enteriőrt is. Az Erények alatt húzódó könyvtartókat, vagy intarziás berakásokat, a kettős boltozatos termet, a Sagrestia Vecchia kiskupolájának erős kékjével és csillagjegyeivel, melynek legnagyobb maradványa a ma oly szerencsétlenül a hetvenes évek műemlékvédelmét idéző, terem közepében felállított Zodiákus. Lehetetlen nem elképzelni a reneszánsz idők „levegőjét”, a suhogó, díszes ruhákat, a kincseket érő köteteket, a beszűrődő élő zenét a háttérben… De maradjunk Okosak vagy Bölcsek, ahogy Prudentia az első a sorban. Aki, ahogy neve is sugallja, óvatos, nemcsak előre, hanem hátrafelé is tekint, hiszen a múlt megértése nélkül nincs jövőnk, de az ellenség is onnan támad, hátulról, szemmel kell tartani, a hajkoronába elrejtett férfi arcmás erre világosan figyelmeztet. Alakja vitathatatlanul a Lemmi-freskók egyik gráciájának kartonja (vagy fordítva), csak itt könyvet tart a saját ruhája helyett, a másik kezében pedig nem egy mára eltűnt virágcsokrot, hanem tükröt, a rátekeredett kígyóval. Arcéle és állának vonala ugyanolyan.

Prudentia (Bölcsesség) és a Lemmi-freskó gráciája – nyak- és állvonaluk egyezése

 
Az Erő figurája, a Fortitudo, a Mértékletességtől jobbra a harmadik, könnyed női kézzel tart meg egy többmázsás márványoszlopot. Drapériájának jellegzetes redőit Morelli bizonyára szívesen tanulmányozta volna, ahogy Botticelli a fekete ecset biztonságával, ma hihetetlennek tűnő gyorsasággal vázolta fel a figura alapját.
 

Fortitudo (Erő) hajkoronája a restaurálás után mutatkozott meg teljes szépségében

 

Igaz, hogy a legfelső részletek elvesztek a háromszáznegyven év föld alatti tartózkodásban, de ez a hiány ugyanakkor sok, később nem látható titokra, vázlatra, próbálkozásra, különféle rajzocskákra derített fényt, melyeket a mostani restaurálás az átfestések letisztításával fedett fel. A Fortitudo arcélére, egy az egyben ráhelyezhető a Vénusz melletti Hóra rajza, mely több kutatónkat is meggyőzött, de a laikusok is (karácsonyi ajándékként) kipróbálhatták.

Elképzelhették, hogyan szállhatott a vörösesszőke haj a háttérben, milyen gazdagon díszített ruhája lehetett az alakoknak, a felső, mára eltűnt rétegben.

Iustitia (Igazság)

 

Iustitia (Igazság) átható tekintete

 

A sort a negyedik figura, Iustitia, azaz az Igazság zárja, aki ülve akkora, mint a többi figura. Ha felállna, jelentős vörös köpenyében nem kételkednénk szavában, hatalmasságával is tiszteletet parancsolna. Ítélete, mint Mihály arkangyalé, a karddal és a mérleggel, végleges és egyértelmű. Felette áll mindennek, az öreg, ősz, tapasztalt tudós is mondhat akármit (sajnos csak az „Amissa” kiolvasható), az Igazság fényében jelentéktelen, alatta álló. Mennyi mindent mond el nekünk ez a „kevés” megmaradt mestermű is, hiába töredékes, töredékében is átlényegül, teljes egészet alkot.

Kincseink, amiket látni szeretnénk

Ne felejtsük el, hogy évszázadokig innen, az esztergomi királyi palotából irányították az európai életben kiemelt szerepet betöltő Magyar Királyság bel- és külpolitikáját. E korszak művészeti emlékei beszédes hírnökei annak a kapcsolatrendszernek, mellyel a politikai, gazdasági, egyházi és kulturális életben egyaránt rendelkeztünk egészen a reneszánsz időkig. Kincseink most olyan felbecsülhetetlen értékű falképpel gyarapodtak, amely mindezt tanúsítja. Természetes volt a magyar–nápolyi királyságok, sógori városállam-vezetők pompás udvaraiban ilyen mű megrendelése itáliai mester foglalkoztatásával. A nápolyi király fia, Giovanni D’Aragona, mint esztergomi érsek például olyan gazdag volt, hogy bár már gyakorolta tisztségét, hivatalos pápai kinevezéséig el sem fogadta a neki már járó javadalmat. Rokoni kapcsolatban állt Lorenzo di Pierfrancesco Medicivel, Botticelli akkori legjelentősebb baráti megrendelőjével, aki többek között a Dante-rajzokat rendelte a festőtől. Az ő „gardrobe-jából” került a Vénusz születése az Uffizi folyosójára, majd hírneve emelkedésével egyre beljebb, mostani helyéig.

Ennek ellenére az Erények több évtizede mostoha körülmények között van, még alapvető gépészet sincs a teremben, mely biztosítaná megvédését.

A teremegyüttes több fala jelenleg is ázik, teljes szélességében morzsolódik, károsító anyagok jutnak a falkép légterébe, melynek megoldása halaszthatatlanná vált.

A kép restaurálása elkészült, de látogathatatlan, mivel az csak rontana eddig sem „fényes” helyzetén. Persze lenne megoldás, amire készültek tervek, már tíz évvel ezelőtt is, kívánjuk, hátha megvalósul valamikor. A Studiolo keleti fele leszakadt a török háborúk alatt (így tűnt el a festett loggia és alakjainak nagy része), míg a hozzá tartozó, szintén dekorált, fehértorony-terem teljes külső déli fala is beomlott. A rekonstrukció gondolatával – ami a szomszédos kápolnában sikeresen megvalósult – 1938 óta foglalkoznak a szakemberek, de a zodiákus összeállításán kívül – ami szintén ezt célozta – a gyakorlati megvalósításig sosem jutott el.

Rekonstrukciós terv

 

Valójában szerencsés körülmény, hogy az átázott, salétromos, veszélyeztető falak nem eredetiek, nem a középkori kettős boltozatú teremhez tartoznak. A háborús beomlások helyére felhúzott vegyes, rossz minőségű falazatok, melyek teljes egészében elbonthatók. Így a Studiolo tere az eredeti kiszögellésekre helyreállítható a Zodiákus ív behelyezésével, megszüntetve ezt az alapvető, óriási veszélyt okozó problémát, és hosszú távon megőrzi nekünk ezt a pompás festményt.
 

Rekonstrukciós terv az Erényekkel

 

Különleges, unikális tér jöhet létre, amely méltán nagy látogatottságra számíthat. Ezekkel a munkákkal, az ország legjelentősebb műemléki – és államalapítási – helyszínén az utóbbi idők leghitelesebb helyreállítása valósulna meg, s a Studiolo, az itáliai humanizmus magyar bölcsője, világszínvonalú falképeivel Magyarország e kiemelkedő történelmi korszakának nagyságát fogja hirdetni.

Érdekes, hogy épp ez a négy fő Erény maradt meg nekünk, és most, hogy huszonöt év után újra „előbányásztuk” őket, talán nem véletlen. Hátha valóban eljöhet olyan világ, amelyben szerepe lesz az Erényeknek, hogy a huszonöt év munkája nem volt értelmetlen, sikerül őket megóvni, hogy sok-sok generáció még befogadhassa üzenetüket. 

 

Nyitókép: Az Erények könnyed női alakjai az egyetemes erkölcsi tanítás hirdetői
Képforrás: Studiolo, a szerző engedélyével