Négy évvel ezelőtt az MDR (Középnémet Rádió és Televízió) három keletnémet tartományban készített felmérése szerint a válaszadók hatvanhárom százaléka úgy vélte, hogy az egységes német nemzet továbbra sem jött létre. A Nyugat- és a Kelet-Németország közötti különbség világosan kirajzolódott a 2025. február 23-i szövetségi választások során is, hiszen a nyugati választókörzetekben döntően a konzervatív CDU-CSU, a keletiekben viszont az Alternatíva Németországért (AfD) nevű szélsőjobboldali párt győzedelmeskedett.
Integrációs deficitek
Az egykori NDK, az öt keletnémet tartomány lakossága lényegében betagozódott, integrálódott Nyugat-Németországba, ahelyett, hogy egy teljesen új Németország jött volna létre, amely új alkotmányon alapul. Nyugatnémet szempontból azonban kézenfekvő volt az egyesítés ilyen formája, hiszen a Szövetségi Köztársaság 1949 óta sikeresen működött. Az 1949-es alaptörvény (Grundgesetz) is eredetileg úgy fogalmazott, hogy a Nyugat-Németországon kívüli tartományokban csatlakozásuk után lép életbe, tehát a keleti tartományok sorsa lényegében eleve elrendeltetett.
A keletnémet integráció strukturális deficitjei, az egyesítés során kialakult gazdasági és társadalmi problémák közismertek. A keletnémet munkanélküliség ugyan 2005-től napjainkig jelentősen csökkent (18,5 százalékról 7,5 százalékra), de így is magasabb, mint a nyugati (5,7 százalék). Az „ossik”, a keletnémetek körében a magas munkanélküliség különösen az egyesítés utáni időszakban sokkot okozott, hiszen korábban nem ismerték a jelenséget, a szocializmus büntette a „munkakerülést”.
Továbbra is jelentős a különbség a jövedelmek között. Kelet-Németországban 2023-as adatok alapján a havi bruttó átlagkereset 3754 euró volt, míg nyugaton 4578 euró, amely tizennyolc százalékos különbséget jelent. Az alacsonyabb jövedelem elsősorban a keleti fiatal generációt érinti, így jelentős az elvándorlásuk a nyugati tartományokba. A keletnémet lakosság így 1990 után majdnem tizenkét százalékkal csökkent. Mint Európában általában, a német társadalom egésze elöregszik, a keleti tartományokban azonban az újraegyesítés óta nő az idősek aránya, és ott az időskori szegénység is sújt. Ráadásul a külföldi munkavállalók elsősorban a nyugati területekre érkeznek a kedvezőbb jövedelmek miatt, és ezért keleten nemcsak a munkanélküliség, hanem a szakképzett munkaerő hiánya is jelentős.
A nagyvállalatok inkább a nyugati tartományokban koncentrálódnak, míg a keletiekben az alacsonyabb bért kínáló kis- és középvállalkozások terjedtek el. Ez a különbség hozzájárul a profitráta és a tőkeakkumuláció területi egyenlőtlenségeihez és a keleti tartományok versenyképességi kihívásaihoz.
Az autópályák, vasutak, közutak terén jelentős a keletnémet tartományok felzárkózása, de az internetes lefedettség elmarad a nyugati területekétől, egyebek közt éppen az alacsony népsűrűség miatt. Kevés médiafigyelmet kapott az Olaf Scholz vezette kormánykoalíció egyik sikere: 2023 júliusában a kelet-németországi nyugdíjak először érték utol a nyugat-németországiakét.
Drang nach Westen
A társadalmi integrációt jelentős mértékben befolyásolta az újraegyesítés után a keleti és a nyugati tartományok közötti intenzív társadalmi mobilitás. Ezért ma már nehéz megmondani, ki számít keletnémetnek: az, aki ott született és nőtt fel, vagy aki ott építette fel karrierjét?
A két országrész integrációs problémáira utal, hogy a keleti tartományokból mintegy 1,3–1,9 millióan települtek át a nyugatiakba. Több mint a felük nő volt. Még az NDK-ból 1949–1989 között mintegy hárommillióan emigráltak nyugatra. 1990 után azonban Nyugat-Német-országból transzferálták a politikai-katonai-közigazgatási-kulturális elitet keletre, a „keleti” kultúrában szocializálódott vezetőket lecserélve szinte minden területen. Napjainkban is a fő vezetői pozícióknak csak tizenkét százalékát töltik be keletnémetek. Angela Merkelen és Joachim Gauck egykori szövetségi elnökön kívül kevés keletnémet származású vezető politikust tudunk említeni. A politikus asszony ráadásul inkább igyekezett elhallgatni keletnémet származását politikai karrierje érdekében.
A német sajtóban a keleti tartományokat a mai napig egyfajta „külföldként” kezelik, amely mintha nem lenne az ország része. Szemléletes a Die Zeit napilap, amelyet „keleti” melléklettel is kiadnak (Die Zeit im Osten). Egyik nagy német napilap sem rendelkezik keletnémet székhellyel, a klasszikus német napilapok, mint a Der Spiegel, a Frankfurter Allgemeine Zeitung, a Die Welt mind nyugatiak. Az említett MDR (egyébként keletnémet) műsorszolgáltató kimutatta, hogy a keleti tartományok rendszeresen olyan negatív kicsengésű témákban kerülnek elő a hírekben, mint a szélsőjobboldal vagy az idegenellenesség. A nemzetiszocialista múlt feldolgozása vagy a német „gazdasági csoda” a nyugatnémet történelmi narratívát követi. A nyugatnémet kulturális fölény egyértelmű, de az NDK kultúrája tovább él a keletnémet kollektív emlékezetben, valóságos Ostalgie, keletnémet visszavágyódás ütötte föl a fejét.
A keletnémet identitás forrásai
A keleti tartományok lakossága kevésbé tartja fontosnak az össznémet identitást, sokkal inkább meghatározó a keletnémet kultúra és az ehhez tartozó értékek. Érdekesség, hogy a keletnémet identitást a fiatalok felmenőiknél határozottabban vállalják, pedig ők nem is éltek az NDK-ban. Az MDR 2023-as felmérése alapján a rendszerváltás után született keletnémetek nyolcvannégy százaléka véli úgy, hogy keleten egyfajta összetartozás-érzés jellemzi a társadalmat. A fiatalok többsége a keletnémet származást továbbra is meghatározónak tartja. Míg az idősebb generációnál az összetartozás érzése a közös NDK-s múltból, a fiataloknál inkább a negatív érzések, tapasztalatok, a társadalmi frusztráció közös megéléséből fakad. A lakosság jelentős része társadalmilag és politikailag marginalizált, emiatt másodrendű állampolgárnak érzik magukat. Mindez megfigyelhető a másod- és harmadik generációs bevándorlóknál is, ahol a társadalmi elmaradottság érzése a kulturális gyökerekhez való visszatérést eredményezi.
Ostalgie és politika
A keletnémet nosztalgiát a politikai erők és ideológiák rendszeresen megpróbálják a saját hasznukra fordítani. Björn Höcke, az AfD türingiai vezetője előszeretettel jelenik meg saját Lada Nivajával. Az AfD élesen szembeállítja a nyugati és a keleti jellegzetességeket, és meglovagolja a keleti összetartozás érzését: míg a nyugati országrészt a „woke”, a migráció és a baloldali zöld elitek, addig a keletit a tiszta nemzeti németek hazájának mondja. De az Ostalgie-ra épített politika a szélsőbaloldalon is jellemző. A fiatalok körében kifejezetten népszerű Die Linke párt vezéralakja, Gregor Gysi, a keletnémet állampárt utolsó elnöke az újonnan megalakuló Bundestagban elmondott korelnöki beszédében hangsúlyozta, hogy az NDK-ról egyoldalú kép alakult ki. Szerinte az NDK emlékezete mára helytelenül az állami terrorra és a keletnémet mesefigurákra szűkült, ahelyett, hogy az NDK olyan pozitív eredményeit emelnék ki, mint a nemek egyenlősége vagy a társadalmi igazságosság értékei. Talán abszurd módon az Ostalgie-ban olykor keveredik a neonáci ideológia és a kommunista pártállam dicsérete. A tavalyi zwickaui Simson-találkozón nemcsak a legendás NDK-s motorokkal dicsekedtek, hanem Honecker-arcképeket is felvonultattak, sőt olykor náci karlendítéssel, Sieg Heil kiáltással is üdvözölték egymást a résztvevők.
Az újraegyesítés óta eltelt csaknem harmincöt év távlatából egyértelmű, hogy a keletnémet identitás, amelyet korábban posztszocialista maradványnak gondoltak, nem fog egyhamar eltűnni. Hogy az Ostalgie terjed, elsősorban az egyesítés és az integráció hiányosságainak a következménye. A témával foglalkozó szociológus, Steffen Mau szerint a német politikának el kellene fogadnia a kelet és a nyugat különbségeit, ahelyett, hogy az Ostot Westté gyúrja át.
A szerző a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója
Nyitókép: Nyugat-Berlin és Kelet-Berlin közötti ideiglenes átjáró megnyítására várakozók a berlini falnál. A felvétel 1989. novemberében készült. Forrás: Fortepan, Adományozó: Horváth Péter
