Miért éppen Argentína? Erre a kérdésre nem tudják a választ. Feltehetőleg a Kárpát-medencéből akkor csak annyi látszott azoknak, akik szerencsét akartak próbálni, hogy Amerika „az ígéret földje”; de hogy ott van észak meg dél is, az otthonról kevésbé volt érzékelhető.
Magyarok Argentína északi részén
Coronel du Graty közel tízezer lelkes település Chaco tartományban, Argentína északi részén. Mendozától úgy ezerháromszáz kilométer északi irányban, autóval két nap. Itt három éjszakát töltöttünk, szállásunk a szomszédos Villa Angela.
Úton a végtelen pampákon (a szerző fotói)
Itt, az „alföld tengersík vidékin” otthon érzi magát az ember, nem számítva a mediterrán növényzetet – ami nem is csoda, hiszen ezen a féltekén északnak haladva közeledik az ember az Egyenlítőhöz. Ha visszavetítjük a távolságot a mi féltekénkre, nagyjából Líbia magasságában járunk.
Elsősorban betelepülők alkotják Argentína lakosságát. A helyiek szerint egykor nagyjából száz magyar család élt Coronel du Graty környékén, rendszeresen részt vehettek magyar katolikus misén és református istentiszteleten, s
a magyarok saját iskolájukba járatták gyermekeiket.
Sokan az első világháború után érkeztek, van, aki egyenesen idejött, van, aki Észak-Amerikán vagy Brazílián keresztül érkezett erre a vidékre.
Magyar kultúrház a kis Coronel du Graty településen
Az egymást követő generációknál, ahogyan ez lenni szokott, először a nyelv kopik el, a kulturális gyökerek azonban nagyon mélyek (gondoljunk csak hazai kisebbségeinkre, például a svábokra): a magyar vezetékneveken kívül magyarországi emlékekkel találkozik a látogató a házakban, ahol fröccsöt (így is nevezik) isznak, és még számtalan más dolog emlékeztet az elődökre. A magyar kultúrházban működik a Lilom y Pamuk néptáncegyüttes (a pamuk a gyapot/pamut névváltozata – ebből errefelé sokat termelnek).
Ahány idős ember, annyi családi sors
Ők már mind itt születtek, azóta elhunyt szüleik vándoroltak ki a nagy gazdasági világválság idején, a két világháború között. Ezek az idős emberek ugyan már kétnyelvűek, de anyanyelvük még mindig a magyar, és szüleik révén közvetlen emlékekből ismerik (az akkori) Magyarországot. A harmadik-negyedik generáció számára már az argentínai spanyol a kommunikáció nyelve, kulturális identitásuk azonban továbbra is erős.
Bár a fiatalabbak már nem beszélnek magyarul, őrzik a kultúrát, az érdeklődést pedig olyanokban is felkeltik, akiknek nincsenek magyar gyökereik:
a néptánccsoport egyik tagja így került Budapestre, a Balassi Intézet magyar nyelvkurzusára, pedig csak az argentin spanyolt beszéli
és egyébként lengyel származású.
Az egykori tanyasi magyar iskola épülete Coronel du Gratyban
Juan (becenevén Jancsi) negyedik generációs betelepülő. A dédszülők közt van erdélyi, felvidéki, szendrői és budapesti is. Trianon után hagyták el az országot, a házasságok már itt köttettek. Édesapja Andrés (Bandi; ő a harmadik generáció), nem nagyon beszéli a magyar nyelvet, de a fia megtanulta, és az a vágya, hogy Magyarországon járjon egyetemre.
Úgy tíz éve a Duna Televízió is forgatott itt Badár Sándorral, a helyiek pedig jó emlékeikben őrzik Martí Tibor történész legutóbbi látogatását is.
Zászló és kolbászfesztivál
A plébániai közösséggel miséztünk: argentínai spanyol és magyar nyelven. A misét a magyar zászló szentelése zárta – néhány hete kapták, amikor Magyarországról meglátogatta őket a nemzetpolitikai államtitkárság helyettes államtitkára. Nagyon büszkék rá.
Helyi magyarok közt vasárnapi mise és zászlómegáldás után Coronel du Gratyban
Majd vegyes argentin-magyar, kolbásszal és sültekkel teli családi ebéd következett az egyik ranchon, azaz tanyán. A marhák kint legelnek, az udvaron óriási kakasok és tyúkok, pulyka, az ólakban pedig sertés. Mint otthon. Sőt, van kemence is. A hentes édesapa vándorolt ki a jobb élet reményében Argentínába, fia, a házigazda Julio, vagyis Gyula már nagypapa. Büszkén meséli, hogy apja sosem jutott haza, de ő már járt otthon, maga is hentes, még a Csabai Kolbászfesztiválra is eljutott. Az ő anyanyelve a magyar, a későbbi generációknak azonban már a castellano. Van a családnak olyan ifjú tagja is, aki ugyan
egyáltalán nem beszél magyarul, de mellkasára tetováltatta a magyar és az argentin zászlót.
Egykor magyar iskola is volt a tanyavilágban. Érthető, miért itt találtak az ősök otthonra: a táj olyan, mint a nagy magyar Alföld. Leszámítva persze a papagájokat meg a pálmákat…
Argentin-magyar tanyasi hátsó udvar
Azért van, ami más. Chacóban (ahogy sok más helyen is) különösen is figyelni kell a vízre és az ételre: az európai szervezet (és gondolkodás) nem szokott hozzá a dél-amerikai higiéniai viszonyokhoz és az itteni mikrobákhoz. Vannak persze kipróbált magyar népi fertőtlenítési módszerek: a pálinka reggelente észszel és mértékkel alkalmazva nehéz óráktól mentheti meg az embert…
Latin-amerikai néplélek
A kontinensen különböző okokból több embert is szentnek tartanak a helyiek, akiknek tiszteletét az egyház – talán nem is ok nélkül – sosem hagyta jóvá, akiket sosem avattak szentté vagy boldoggá. Az egyik közülük Difunta Correa, aki az argentin polgárháború idején, 1841-ben halt szomjan a pusztaságban, elhurcolt férjét keresve. Magával vitt kisgyermeke – a legenda szerint – az anyatejnek köszönhetően élte túl a szomjúságot.
Difunta Correa-szentély Vallecitóban (forrás: U. Schlosser, CC BY-SA 3.0 DE Wikimedia Commons)
Egyre-másra szentélyeket építenek a tiszteletére az utak mentén, és vizet (néha ételt) visznek az emlékhelyekhez. A történésznek ilyenkor egyes ősi, illetve római kori népek szokásai juthatnak az eszébe. Az európai ember számára kissé bizarrnak tűnhet (feltehetőleg ők ugyanígy néznek néhány szokásunkra), mégis az egészben van valami metszően archaikus: abból adnak, arról mondanak le, ami a száraz vidéken nekik is drága: a vízből.
Difunta Correa egyik szentélye a Chilébe vezető 7-es országút mentén – vizet visznek, palackban...
Egyébként is érdekes az itteniek vízzel való kapcsolata.
„Kérjük, hogy a kegykút vizét ne használják autómosásra”
– olvastuk Santuario del Challao kegyhelyén. Nincs szó blaszfémiáról; egyes latin kultúrákban az a szokás terjedt el, hogy a frissen vett autót lemossák a Mária-kegyhely vizében, hogy az áldást hozzon az autóra és utasaira. A kegyhelyért felelős klérus azonban a jelek szerint ennek a szokásnak a hatékonyságát kétkedéssel fogadja…
Lourdes-i oltár Santuario del Challaóban (forrás: Dario Alpern, CC BY-SA 3.0 Wikimedia Commons)
Nyitókép: Téli naplemente Argentínában
