A szlovének 1918-ig az osztrák tartományok, kisebb részben pedig Észak-Itália és Magyarország területén éltek. Az első világháborút követően pedig a délszláv állam tagjai lettek. A második világháború végétől haláláig (1980) Tito vezette Jugoszláviát. Halálával megszűnt a legfontosabb – talán az egyetlen – kapocs, ami összetartotta a soknyelvű, -kultúrájú, -vallású államot. A hetvenes években Jugoszlávia eladósodott, infláció és megszorítások következtek, a takarékossági politika pedig felszínre hozta a feszültségeket. A gazdaságilag fejlettebb Szlovénia és Horvátország polgárai úgy érezték, túl sok pénzt fizetnek be a szövetségi költségvetésbe a szegényebb köztársaságok támogatására, Szerbia viszont azt szerette volna, ha több támogatás érkezne a fejlettebb nyugati tagköztársaságoktól, s hogy a megszorítások idején támogassák a gyengébb tagköztársaságokat. A decentralizált Jugoszláviában centralizációs folyamatok kezdődtek.

A szlovén függetlenségi törekvéseket 1987. február 18-tól, a Nova revija című lap 57., „Megjegyzések a Szlovén Nemzeti Programhoz” című számának megjelenésétől számítják, amely valójában a szlovén függetlenség és demokratizálódás programjának meghirdetése volt.

1988-ban Janez Janša, Ivan Borštner, David Tasić és Franci Zavrl újságírókat letartóztatták, katonai titkok megsértésének, egy esetleges belgrádi katonai beavatkozás terveinek nyilvánosságra hozatalának vádjával.
A vádlottakat ugyan bűnősnek találták, és börtönbüntetésre is ítélték őket, a per a közvéleményben azonban ellentétes hatást ért el; a szlovén társadalom egységesen a politikai változások támogatójává vált.

A köztársaság teljesebb szuverenitásának biztosítása érdekében a szlovén tagköztársaság parlamentje 1989 szeptemberében egy sor alkotmánymódosítást fogadott el. Ezek a szövetségi vezetés minden testületében rendkívül éles ellenállásba ütköztek, minden módon meg akarták akadályozni azok elfogadását, a Jugoszláv Néphadsereg pedig ismét rendkívüli állapot bevezetésével fenyegetett. Különösen azokat a módosításokat bírálták, amelyek az önrendelkezési jogról szólnak (bár ezt 1946 óta minden jugoszláv és szlovén alkotmány is kimondta).

Késő tavasszal két újabb dokumentum is született:
a májusi nyilatkozat és az új alaptörvény. Az alaptörvény az önrendelkezés erősítésével, de továbbra is a jugoszláv föderáción belül kereste Szlovénia helyét, a májusi nyilatkozat azonban már az ország teljes szuverenitásának elérését célozta.

1990. március 8-án eltávolították a tagköztársaság nevéből a „szocialista” előtagot, és ezzel Szlovén Köztársaság lett a tagköztársaság hivatalos neve. Az ország második világháború utáni történetében 1990. április 8-án került sor először demokratikus és többpárti választásokra. A parlamenti választásokkal egy időben elnökválasztásokat is tartottak. A parlamenti választást a hat pártot tömörítő Szlovén Demokratikus Ellenzék (DEMOS) nyerte, a köztársasági elnök Milan Kučan lett.

Az új pártok és a régi politikai erők közötti politikai erőviszonyok csaknem kiegyenlítettek voltak, a választások utáni időszak gazdasági szempontból azonban nagyon nehéz volt: a szlovén gazdaság rosszul teljesített, miközben a föderális intézkedések akadályozták
a fejlődését, a jugoszláv piacot fokozatosan elveszítette. A privatizációról és a gazdasági átmenetről eltérő nézetek tovább fokozták a bizonytalanságot. A legnevesebb szlovén (jugoszláv) vállalatok működése is válságba jutott. Politikailag azonban az új kormány és az ellenzék között, a nagy bizalmatlanság ellenére is, fokozatosan konszenzus alakult ki Szlovénia szuverenitásáról és elérésének módjáról.

Az új alkotmányba a függetlenség kimondása azonban még nem került be, hiszen a deklaráció tartalmáról az egyes politikai erők végletesen eltérő nézeteket vallottak, ezért a kormánytöbbséget adó Demos nép-
szavazás kiírása mellett döntött, amit – hosszú tárgyalásokat követően – végül az ellenzék is támogatott. Nagy többséggel (93 százalékos részvételi arány mellett 88,2 százalék volt az igenek aránya) Szlovénia függetlensége mellett döntöttek a szlovén polgárok, 1990. december 23-án.

1991 elejét a függetlenség gyakorlati megvalósításának gyors előkészületei jellemezték, miközben egyre fokozódott a feszültség a szlovén hatóságok és a függetlenséget ellenző jugoszláv szövetségi intézmények, illetve a Jugoszláv Néphadsereg között. A szlovénok felkészültek a lehetséges háborúra. Magángazdaságokban rejtettek el fegyvereket, és egy esetleges „természeti katasztrófa esetére” vonatkozó intézkedéseket ismertető kiadványokat adtak ki.

A függetlenség kikiáltásáig a szlovén parlament a már független államra vonatkozó több törvényt is elfogadott, döntöttek a zászlóról és a címerről is.

A Szlovén Köztársaság végül 1991. június 25-én kiáltotta ki ünnepélyesen függetlenségét. A legnagyobb szabású ünnepség a fővárosban, Ljubljanában volt. Az előkészületek miatt majdnem teljesen lezárták a város utcáit az autóforgalom elől. A Köztársaság téren
– a parlament előtt – álló színpadon zajlott az ünnepség, zászlófelvonás, miniszteri beszédek, himnusz és szlovén nemzeti énekek, és persze határtalan öröm.

A Jugoszláv Néphadsereg már másnap megindult tankjaival Ljubljana és más szlovéniai stratégiai pontok felé. Szlovéniának alig volt képzett katonasága, de a polgárokból szervezett Területvédelmi Erők gyenge fegyverzetükkel is eredményesen vették fel a harcot a szinte kizárólag szerb nemzetiségű katonákból álló Jugoszláv Néphadsereggel. A Néphadsereg támadása sem volt azonban olyan erőteljes, mint később Horvátországban, hiszen a szlovén lakosság igen kis hányada volt idegen nemzetiségű, nem éltek itt nagy tömbökben szerbek, mint Horvátországban vagy Boszniában. Ennélfogva a Néphadsereg megszállásával szembeni lakossági ellenállás is egységes volt. A belgrádi katonákat ezért inkább délen, a függetlenségét Szlovéniával egy időben kikiáltó Horvátország ellen irányították, és néhány hónapon belül az összes Szlovéniában állomásozó jugoszláv egységet kivonták. Szlovénia így kimaradt a délszláv polgárháborúból. Belgrád Szlovénia megtartásáért nem tett erőteljes lépéseket, a szerb katonák is kedvtelenül harcoltak a szlovének ellen, így Szlovénia aránylag könnyen, tíznapos háborút követően nyerte el tényleges függetlenségét.

Októberben Szlovénia pénzügyileg is önállóvá vált, bevezették a tolár pénznemet – kezdetben utalvány formájában –, és még ugyanebben az évben kiadták az első szlovén postai bélyegeket. December végén, a népszavazás évfordulóján a Szlovén Köztársaság parlamentje elfogadta a Szlovén Köztársaság első alkotmányát.

A független szlovén gazdaságnak két fő problémával kellett szembenéznie: a jugoszláv piac elvesztésével és a versengő piacgazdaság bevezetésének kérdéseivel. A volt jugoszláv piacokról az igényesebb külföldi, nyugati piacokra való áttérés viszonylag gyorsan sikerült. A kezdeti időszak ugyan nagy termeléscsökkenést hozott, de ez végül a termelékenység növekedésével járt. Szlovénia immár nem ipari, hanem posztindusztriális állam, ahol több ember él szolgáltatási tevékenységből, mint az iparból.

A függetlenség három évtizedes évfordulóját 2021. június 25-én ünnepelte Szlovénia. A Dan državnosti – az Államiság Napja – a szlovénok és a szlovén állam egyik legfontosabb ünnepe. Idén Ausztria kancellárja, Magyarország miniszterelnöke, Horvátország miniszterelnöke, Olaszország külügyminisztere, Portugália külügyminisztere és az Európai Tanács elnöke is beszédet mondott. A zenével és szlovén néptánccal kísért eseményen megemlékeztek a tíznapos szlovén háborúról és a szlovén államiság, demokrácia és kultúra elmúlt évtizedeinek legfontosabb eseményeiről. Az ünnepség vendégei a szlovén innováció, tudás, kreativitás, hazaszeretet és európaiasság jelentőségét emelték ki.

Az ellenzék vezetői azonban nem vettek részt az ünnepségen. Az ország első elnöke, Milan Kučan pedig egy kerékpáros kitűzőt, a szlovén kormányellenes tüntetők szimbólumát viselte az ingén. Harminc éve Szlovénia egy emberként harcolt a jugoszláv hadsereg ellen, de idén az ellenzék egy alternatív „népi” ünnepséget rendezett a főváros, Ljubljana központjában, kerék-
páros tüntetők, szakszervezetek, Szlovénia háborús veteránjai, diákok, a média és környezetvédő szervezetek részvételével.

A szerző maribori szlovenista.