Tavi költők (Lake Poets) – ennek hallatán az angol irodalom, különösen a romantika kedvelőinek William Wordsworth, Samuel Taylor Coleridge és Robert Southey neve merül fel, akik a XVIII. és XIX. század fordulóján a déli határvidék, a Lake District tavainál éltek. 
Tóth Lívia: A pók hálója
 

Ám senkinek sem jutna eszébe, hogy létezhetnek „tavi szobrok” vagy „tavi szobrászat”. Pedig van ilyen! A Szépművészeti Múzeum 2011-ben az intézmény tó- és tőszomszédságában, a Városligeti tavon rendezte meg azt a nemzetközi szoborkiállítást, amelyre huszonhat művész kapott meghívást, hogy a tó felületére háromdimenziós alkotásokat tervezzenek. Klement Zoltán, a mostani, Lebegő szobrok a tavon című kiállítás rendezője/kurátora innen vette az ötletet, hogy ezt a látványos tárlatot a veresegyházi tavon is meg lehet valósítani.

Amíg az 1940-es évektől létező művészeti irányzat, a Land Art a természeti környezet elemeit, a növényzetet, a vizet, a köveket/sziklákat mesterségesen rendezi át nagyméretű művészeti installációvá, addig a tavi szobrok esetében a művész nem alakítja át a tájat, csupán a tájba helyezi bele a munkáját. Olyan, mint egy köztéri szobor felállítása a városi közegben. A tavi szobrok ugyan a szél vagy éppen a vadkacsák és tőkés récék keltette enyhe hullámzás hatására örökké mozognak, még sincs közük a kinetikus/mobil szobrokhoz, hiszen azokat valamilyen mechanikai vagy elektromos rendszer mozgatja. Pontosítva: ebben az esetben egy szabadtéri szobrászati kiállítás folytonos mozgásban levő művei láthatók a tájban, azaz a vízen.

Ennek a hétnek az elején, egy e-mail mellékleteként már nézőképeket is kaptam a tavon lebegő szobrokról, melyek egyértelműen meggyőztek arról, hogy a kiállítás méltó lesz Veresegyház várossá avatásának huszonötödik évfordulójára. A rendező abba is beavatott, hogyan lehetséges az, hogy a szobrok ugyan lebegnek a tavon, de azért mindegyiknek saját, kijelölt területe van. A szobrok posztamenséül a művészek XPS keményhab hőszigetelő lemezeket kaptak, melyek vághatók, faraghatók és festhetők. Ezekre ültették a szobrokat, a tavon lebegő keményhabszigeteket pedig kötelek és téglák segítségével a tó iszapjába rögzítették, amiből a néző semmit sem lát, így tökéletes a szabad lebegés illúziója.

Itt tartottam a szövegem jegyzetelésében, amikor június 25-én kora reggel a kiállítás rendezője felhívott, hogy nagy a baj; előző este vandál fiatalok egy csoportja megrongálta a műveket. Másnap reggel már a helyszínen voltam, ahol szomorúan kellett látnom a partra vetett, kivontatott műveket. A művészek kénytelenek voltak munkáikat így-úgy restaurálni, hogy azokból igenis kiállítás legyen. Ha nem vízen, akkor hát a parton.

Hans Peter Bauer: Tell
 
 
A bázeli születésű Hans Peter Bauer Tell-szobra már messziről fehérlik, akárcsak egy távoli vitorla. A nagyméretű, pirossal kontúrozott arcnak négy nézete van, így a parton álló néző vagy a csónakban ülő látogató/horgász – a szél és a víz lassú áramlásának következtében – mindig más és más profilját láthatja a falemezből készült, akrillal festett profiloknak. A legendás svájci hősre, Tell Vilmosra utaló attribútumok is megjelennek a művön, hiszen annak egyik szeme almát formáz, míg az alapba egy nyílvessző van beleszúrva. (Ezt ugyan ellopták, de a művész egy másikkal pótolta.)
 
Chesslay György: Bója
 
 
Chesslay György Bójája egy valóságos lehorgonyzott vízi jelzőeszköz, amely egy adott vízterület kijelölésére szolgál. A művész ezt a talált tárgyat (objet trouvé) vagy készterméket (ready-made) a művészet fogalomkörébe emeli azáltal, hogy azt a víz felszínére kiemelve mutatja be. Ez a forma konceptuális átalakuláson megy át, hiszen nem a vízen lebeg, félig abba merülve, hanem onnan teljes egészében kiemelkedik. A két forgástest, két kúp, melyek kör alakú talpuknál érintkeznek, szimmetrikus palástjuk pedig az ég és a föld felé mutat.
 
Fülöp Richárd: Hinta (Marcel Duchamp emlékére)
 
 
Fülöp Richárd Marcel Duchamp emlékére készült Hinta című szobra tisztelgés a francia avantgárd mester előtt, aki Szökőkút című szobráról híresült el, amely egy fali vizelde volt. Egyik munkájában egy bicikli kerekét rögzítette egy szék lapjára, így valószínűsítem, hogy a művész ezt a munkáját parafrazeálta, hiszen az itt kiállított darab egy kerékpáralkatrészekből konstruált mű, amelyben felismerjük egy kerékpár vázát, villáját és félbevágott kerekét. A kerék – a lágy hullámoktól hajtva – folyamatos mozgásban van. (A művész szerencséje, hogy csak a megnyitó napján hozta el munkáját, így az elkerülte a vandalizmust.)
 
Illés-Muszka Rudolf: Hattyú
 
 
Illés-Muszka Rudolf Hattyú című úszó szobrának ívei egyszerre idézik meg a hullámok tarajának ívelését és a madár hátának kecses vonalvezetését. A hungarocellből faragott fehér és rózsaszín szobor egyszerűségében is erős alkotás. Külön érdekessége, hogy plaszticitása a művész korábbi munkáinak rusztikus karakterétől teljesen elüt.
 
Klement Zoltán: Pride
 
 
Klement Zoltán, a kiállítás rendezője is készített alkotást erre az alkalomra. Pride című művén apró, háromszög alakú, piros-kék-sárga hajózászlók sorjáznak festett bambusznádakon, melyekre kicsiny gumicukorszemeket applikált. Büszkén hajóznak. Navigare necesse est.
 
Kun Éva: Kehely
 
 
Kun Éva Kehely-szobrai, három festett kerámiája a tárlat talán leggondosabban kidolgozott munkái. A virágtölcsért formázó kerámiák belül arany színűre vannak festve, akárcsak a belőlük kikandikáló bibék. A partról nem látszik, hogy kelyhükbe kicsiny napelemek vannak elrejtve, melyek miután begyűjtötték a nappali fényt, a sötétedés kezdetétől misztikus sugárzással állandóan világítanak.
 
Megyeri Krisztina: Tavirózsák
 
 
Megyeri Krisztina Tavirózsák-sorozata különböző méretű, a vízi növényt formázó, úszó alkotásból áll, melyek a vízen lebegve messziről is pazar látványt nyújtanak, ám csak testközelből tudjuk igazán megérteni, hogy létrehozásukba milyen kemény és aprólékos munkát fektetett a művész. Karistolja, felszínüket felszántja, faragja, majd a szivárvány minden árnyalatában aprólékosan olajjal megfesti a keményhablemezeket.                                                                                  

Tóth Lívia A pók hálója című munkáját eredetileg is a vízpartra tervezte, úgy, hogy az két fűzfa közé lesz kifeszítve. A körülbelül 300 × 350 centiméteres háló pamutból, lenkócból és drótból készült. A művész, aki többnyire nemezzel dolgozik, most kibővítette anyagtárát, és azt is el merte gondolni, hogy a háló transzparenciájának révén a többi vízen lebegő alkotás is tágabb értelmezést nyer.

A megnyitó estéjén a szobrokat a parti fövenyről egy csónakházba szállították. Már mindenki azt hitte, hogy kérészéletű kiállítást látott, amikor Cserháti Ferenc, Veresegyház polgármestere bejelentette, hogy augusztus 20-tól újra a tavon lebegnek majd a művek, és akkor már őrizni is fogják őket. Úgy legyen!

Műtárgyfotók: Hans Peter Bauer, Klement Zoltán, Tóth Lívia