1972 és 1977 között volt Kemény Gyula a Képzőművészeti Egyetem, akkori még Főiskola restaurátor-festő szakos hallhatója. Bár kezdetben megélhetési okokból választotta hivatásául a restaurálást, mára egyike a szakma legjelentősebb képviselőinek. A gyűjtést a véletlennek köszönhetően, baráti segítségnyújtásnak induló vásárlással kezdte. A festményekkel közvetlenül végzett munkája azonban sajátos látásmóddal, érzékenységgel, értékítélettel gazdagítja gyűjtői tevékenységét. Szakmai hozzáértésének köszönhető, hogy a kiállításon is látható Akt vörös fotelben (1911) szerzőségét tisztázni tudta. A képet még Tihanyi Lajos alkotásaként ajánlották fel neki, ám a vizsgálatokat követően Kemény Gyula derítette ki, hogy a festmény alkotója valójában Berény Róbert.
Többször nyilatkozta, hogy gyűjteménye kiindulópontját a nagybányai alkotók, illetve a nagybányai modernek (neósok) adták. Mindezzel abban az időben kezdett el behatóbban foglalkozni, amikor az erdélyi magyar festészet még felfedezés előtt állt. Sokat segített az eligazodásban, elindulásban a kolozsvári művészeti író, Branner Zoltán Erdély magyar művészete a XX. században című könyve, amely Kemény Gyula számára iránytűként szolgált.
A nagybányai művészek között nemcsak a közismert alkotók kaptak helyet a kiállításon, mint az alapítók közé tartozó Iványi Grünwald Béla vagy a neósok közül Boromisza Tibor, Czigány Dezső, Perlrott-Csaba Vilmos, Ziffer Sándor, hanem olyan kevéssé ismert művészek is, mint Jándi Dávid, Pechán József vagy Korda Vince. Jándi Dávid újklasszicizmus jegyében született Akt asztaltársasággal / Akt szabadban (1925) című festménye Manet impresszionizmust elindító, Reggeli a szabadban képének újraértelmezése. A nagybányai iskolához tartozó, fiatalon, 1922-ben elhunyt vajdasági festőt, Pechán Józsefet mostanában kezdi felfedezni a magyar művészettörténet. Ezért a magyar Vadak hatását tükröző Haditanács (1908) című képe a kiállítás egyik unikumának számít. Korda Vince neve szorosan összefonódott a filmmel, világhírű fivére, a rendező Korda Sándor révén, olyannyira, hogy 1940-ben a Korda rendezte Bagdadi tolvaj díszleteiért Oscar-díjban is részesült. Pedig pályája indulásakor még festőnek készülve Iványi Grünwald Béla tanítványa volt Kecskeméten, de Nagybányán is többször megfordult. E korai időszakból való a most kiállított Két akt (1923) című alkotása.
Később Kemény Gyula gyűjtőmunkája kitágult. Érdeklődése azok felé az alkotók felé irányult, akik a századfordulón, illetve a század első felében – sok esetben Párizst megjárva – hozták magukkal haza azt a friss levegőt és alkotói látásmódot, amely megalapozta a modern magyar festészetet ezekben az évtizedekben. Így váltak a gyűjtemény meghatározó részévé a Nyolcak festőcsoportja alkotóinak (Berény Róbertnek, Czigány Dezsőnek, Márffy Ödönnek) munkái, de erőteljesen jelen vannak az alföldi iskola (Kecskemét, Szolnok) jeles képviselőinek (Aba-Novák Vilmosnak, Nagy Istvánnak, Perlmutter Izsáknak, Tóth Menyhértnek) alkotásai is. Az archaikus erdélyi, alföldi formák festőjének, Nagy Istvánnak Petúniák (1930 körül) című virágcsendélete a kiállítás egyik kiemelt darabja. Nagy István olyan lírai érzékenységgel, mesterségbeli tudással aknázta ki a pasztellkrétában rejlő lehetőségeket, ahogy ez előtte csak Rippl-Rónai Józsefnek sikerült a magyar festészetben.
„A gyűjtés számomra… akkor szerez igazi örömöt, ha izgalmas, esetleg kockázatos kaland marad, ha megőrizhetem a felfedezés örömét. (…) Óhatatlanul is összeillő dolgokat kerestem: a közös nevező a képek szellemiségében rejlik” – vallotta magáról Kemény Gyula egy Spengler Katalinnak adott interjúban. Ezek a gondolatok köszönnek vissza a kiállítást szemlélve. Ugyanis, amikor az ember egy gyűjteménnyel találkozik, óhatatlanul azt érzékeli, az alkotások magáról a gyűjtőről is mesélnek. Ebben az esetben azt tapasztalhatjuk meg, miért látott Kemény Gyula egy-egy képet vagy valamely képzőművésznek egy-egy jelentős korszakát fontosnak kollekciója gyarapításához. Elmélyedhetünk abban a titokban, amely a gyűjtőt is magával ragadta.
A mikrociklusokból felépülő kiállítás lehetőséget teremt arra, hogy felfedezzük egy-egy téma megjelenítésének azonosságait, illetve különbözőségeit. Ilyen mikrociklust alkot a Párizst ábrázoló, nagyjából egyidőben született három kép: Czigány Dezső A Royal híd a Szajnán (1925 körül) Perlrott-Csaba Vilmos Notre Dame a Szajna partján (1925 körül) és Barcsay Jenő Híd a Szajnán (1926) festménye. Bár Barcsay Jenő nem tartozott se a nagybányaiak, se a neósok, se a Nyolcak közé, mégis azért került Kemény Gyula gyűjteményébe, mert a Képzőművészeti Főiskolán művészi gondolkodását meghatározó tanáregyéniség volt. Emellett ez a korai Barcsay-festmény, amely a mester első párizsi útja során készült, jól illeszkedik a sorba. Nézőpontja, helyszíne, stílusa teljesen megegyezik Czigány festményével, jól érzékeltetve a húszas évek festészetének Cezanne-ból kiinduló, absztraháló tájábrázolási tendenciáit.
Hasonlóan izgalmas látni a Ziffer Sándor-i életmű sokarcúságát. A tárlaton egymás mellett láthatjuk a neós jegyeket hordozó nagybányai tájképet, Lelátás az István toronyból (1908) címűt és a két évvel korábban készült, még dekoratív szecessziós, Rippl- Rónai-hatásokat mutató portrét, a Karosszékben ülő nőt (1906).
A brassói születésű, szobrásznak induló Mattis Teutsch János két korai figurális, női aktokat ábrázoló munkája még a művészi útkeresés jegyében született. Bár a festmény színkezelése már előre mutat az érett korszak színhasználata irányába, míg a szobor már absztrakciójával az érett korszak elvonatkoztatott tájábrázolását előlegezi meg. A két Mattis Teutsch-alkotás szépen összerímel a szecessziós dekorativitást fauvos hatásokkal ötvöző Iványi Grünwald Béla Gyümölcskosarat tartó lány (1913) című festményével. Ahogy a mikrociklust jól teszi teljessé Gulácsy Lajos Salome 1 című szimbolista akvarellje.
Az alázat érintése cím jól tükrözi a kiállítás alapgondolatát. Arról győzi meg a látogatókat, miként párosul a művészi érzékenység és a magasfokú szakmai tudás a Kemény Gyula-gyűjtemény kialakítása során. Nem véletlen, hogy a legjelentősebb hazai kortárs gyűjtőnek, a Somlói–Spengler házaspárnak is etalonként szolgált Kemény Gyula minőség iránt elkötelezett gyűjtői szenvedélye és kollekciója, mikor elhatározták, hogy saját gyűjteményt hoznak létre.
Fotók: Füle Tamás
Az alázat érintése – Válogatás Kemény Gyula gyűjteményéből november 25-ig látható a Ráday Gyűjtemény – Bibliamúzeumban (1092 Budapest, Ráday utca 28.).
